A világ egyik legkedveltebb íze gusztustalan forrásból is eredhet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy kifejlett észak-amerikai hód akár 70 kg-ot is nyomhat. Ez egy átlag magyar nő súlya. Ekkora testben nyilván nem kicsi az a hódfenékzacsi, amiben az eper- és vaníliaízre emlékeztető castoreum termelődik. Naná, hogy ekkora ziccert nem hagy ki az emberiség, és már 2000 éve használja ezt a váladékot, többek között ételédesítésre.

Mit is gondoltunk eddig a hódról? A kétes marketingű rágcsálók szerencsésebbjei közé tartozó állatot könnyű volt a távolból szeretnünk addig, amíg csak egy bazira nőtt hörcsögöt láttunk benne. Egy huncut, jópofa, megelevenedett kapafogú, billegő fenekű rajzfilmfiguraként gondoltunk a csintalanul minden fát „tönkrerágó” szőrpamacsra.

De akkor még nem sejtettük, milyen közeli viszonyban is áll az emberiség ennek a billegő hódfenéknek a váladékával.

Egy ideje aztán többet tudunk róla a kelleténél. Vagyis, azt is tudni véljük, ami egyébként nem igaz, mégpedig, hogy gyanútlan nyáresti eperfagyi-majszoláskor valójában a hód alsó fertályának hódolunk, vagy hogy a karácsonyi vaníliás ízvilág tulajdonképpen a hódfenekének a terméke.

Nem ez az első alkalom, hogy „állati” gusztustalan dolgot fogyaszt az emberiség ínyencebb fele.

Bizarr étkek

Elég csak a delikát ízlésvilággal megáldott cibetmacska által gondosan kiválogatott, majd még gondosabban kiválasztott kávészemekre gondolnunk, mely az állat ösztöneinek hála a legjobb szemek közül kerül ki, de azért még valahonnan máshonnan is csak kikerül, ami sokakban kétséget ébreszt, hogy megkóstolja-e ezt a parádés kávét, melynek csészéje 5000 forint alatt nehezen érhető el.

A legfinomabb szemeket képes kiválogatni
Fotó: Ulet Ifansasti / Getty Images Hungary

De a megdöglött, megfőzött, megszárított és összezúzott bíbortetű piros festékanyagát is elfogyasztjuk, pedig egyesek már attól rosszul vannak, hogy a nők már régóta, a piros rúzs (spanyolul: carmín) színét adó festékanyagot a szájukra kenik. Talán mert nincsenek vele tisztában, hogy bizonyos élelmiszereknek a színét is ez adja, főleg azoknak, amelyeket „természetes” ételszínezővel csábítóan pirosassá szeretnénk varázsolni.

Vanília, eper, hód

És akkor most azt kellene még megemésztenünk, hogy a méregdrága kávéhoz olyan jóleső gombóc vaníliafagyi csalogató íze, vagy a morzsolt tetűhullával színezett eperszörp aromája nem egy ártalmatlan növényből, hanem egy rágcsáló hátsójából származik?

A hódpopó egyébként egész tetemes méretű, sok eper- és vaníliafagyira lehet elég
Fotó: Pat Gaines / Getty Images Hungary

Mert végül is, igen, a castoreum bizonyosan a kifejlett hód farkának tövében a medencénél, a bőr alatt elhelyezkedő ricinuszacskó sárgás színű váladéka, amely, állítólag, valóban emlékeztet a vanília és az eper édeskés ízére. Erre tényleg már vagy 2000 évvel ezelőtt rá is jöttünk, de legfőképp mégis a gyógyászatban alkalmaztuk, vagy parfümök illatanyagának gazdagítására, és csak ritkán mint élelmiszeripari alapanyag, természetes édesítőszer. Kozmetikumban is elsősorban mint az egyéb anyagok illatát hangsúlyozó és tartósabbá tevő komponenst, tinktúrát. 

„Mmm, bódítóan hódító hódszag, a kedvenc pafümöm”Getty Images Hungary
Fotó: Martin Barraud

A realitás

De ez nem a végbélnyílás terméke, nincs köze a féceszhez, sőt, a castoreum még csak nem is valódi mirigyek terméke. A vaníliaaromát pedig könnyen lehet, hogy azon tűlevelűek kérgének rágásából kölcsönzi, amelyeket szintén alkalmaznak vaníliaíz reprodukálásra a vaníliababon kívül. Ugyanígy, a többi virágra vagy gyümölcsre emlékeztető illat, íz is lehet következménye a hódok fakéregrágó tevékenységének, ettől még, főleg manapság, ételízesítésre már szinte alig-alig használjuk.

Nem jellemző, hogy hódos eper- vagy vaníliasütit ennénk
Fotó: Troy Harrison / Getty Images Hungary

Gyógyászati célra pedig azért alkalmas, mert megtalálható benne az a szalicil, ami az aszpirin egyik alkotóeleme is. Ez persze nem magyarázat arra, hogy miért égették a római nők nemkívánatos terhességeik elmúlását várva belélegzésétől, arra már talán inkább, miért alkalmazták a 12. századtól láz csillapítására, majd később fájdalomcsillapítóként is. Volt egy időszak a hódpopópukli levének történetében, amikor altatóként, és volt olyan, amikor éppen serkentőként vetették be. 

Nyilván nem csak a véletlen műve, hogy ez idő alatt még soha senki nem tévesztette össze a hódot a borzzal. Na, az borzalmas lett volna.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.