Már a születése sem volt hétköznapi, hát még a halála – az oroszországi Kadikcsant a második világháború alatt alapították, mert gazdag szénlelőhely volt. Meggazdagodása után azonban a semmivé lett, az igazi vesztét egy súlyos baleset okozta.
A falakon még mindig plakátok lógnak, az asztalokon szanaszét kevernek a könyvek, az út szélén pedig évek óta némán és mozdulatlanul állnak az autók – hihetetlen, hogy a ma ürességtől kongó oroszországi szellemváros utcáin egykor ezrek nyüzsögtek.
Rohamos növekedés
Pedig tényleg így volt. Az Oroszország magadani régiójában található, második világháborúban alapított Kadikcsan a kezdetekben fogolytáborként működött, amelyben a foglyok az arkagalini hőerőmű számára termelték ki a szenet. A kényszermunkatáborok 1960-as évekbeli megszüntetése után a szabadon engedett rabok közül sokan maradtak a környéken, hogy folytassák az életüket a városokban, a bányákban dolgozva. Az ásványkincsben gazdag lelőhely így egyre csak nőtt és gyarapodott, mígnem a népessége a csúcson, 1986-ra elérte a 10 ezer főt, ami – valljuk be – szibériai viszonyok között nem kis teljesítmény.
Ekkor pecsételődött meg a sorsa
Kadikcsan ennek ellenére sosem vált igazán élénk metropolisszá, hiszen a 60 négyzetkilométeres területén a legmagasabb népsűrűség is 167 fő/négyzetkilométer volt csupán, no és a permafroszt se nagyon tette túl élhetővé a várost.
Aztán jött az ipari válság, a szénipar hanyatlása, majd pedig a Szovjetunió összeomlása, amely során végleg megpecsételődött a bányászváros sorsa.
A kilencvenes évek folyamán így folyamatosan hagyták el a települést a lakói, de a kaput egy 1996-os esemény tette be végleg.
Teljesen elnéptelenedett a város
Ebben az évben ugyanis robbanás történt a bányában, amely során kigyulladt a szénmező.
Nem volt elég, hogy a lángokat nem tudták megállítani, a baleset még hat halálos áldozatot is követelt.
A bányákat az eset után bezárták, így a munkahelyek megszűnésével a lehetőségek is beszűkültek Kadikcsanban. Abban az időszakban, amikor a város elveszítette a gazdasági jelentőségét, sokan elhagyták a települést, hogy máshol találjanak új otthonra.
A lakosság döbbenetes mértékű csökkenését jól mutatja, hogy 2007-re már csupán alig háromszázan éltek Kadikcsanban, 2010-ben pedig az utolsó kadikcsani is elköltözött.
Üres utcák, ürességtől kongó épületek
Kadikcsan jelene hátborzongató. Az egykori lakók közül sokan hátrahagyták a személyes tárgyaikat, így még ma is vannak olyan épületek, amelyekben fényképek, füzetek és plüssök hevernek szanaszét. Az utcákon álló autókat lassanként magának követeli a természet, ám az épületek mellett egyvalami még ma is sziklaszilárdan áll: a Lenin-szobor a város legfőbb terén.
