Noha a valós számadatok máig ismeretlenek, egyes becslések szerint akár tízmillió is lehet azoknak a száma, akiket embertelen körülmények közé küldtek a munkatáborokba az 1934 és 1947 közötti időszakban. Közülük a legtöbben haza sem térhettek.
Már a születése sem volt hétköznapi, hát még a halála – az oroszországi Kadikcsant a második világháború alatt alapították, mert gazdag szénlelőhely volt. Meggazdagodása után azonban a semmivé lett, az igazi vesztét egy súlyos baleset okozta.
Ha van város a Földön, ami „a világ legszomorúbb helye” címre pályázhatna, Vorkuta minden bizonnyal a lehetséges győztesek között lenne. Az északi sarkkörön túl, Szibéria egyik eldugott szegletében található település elsősorban a történelemnek köszönheti kétes hírnevét: 1931 és 1957 között kétmillió fogoly sínylődött itt embertelen körülmények között, akik közül sokan soha nem térhettek haza.
A munkatáborokban elképzelhetetlen körülmények között sínylődtek az ártatlanul elhurcoltak, akiknek közel ötöde nő volt. Sokan közülük testileg-lelkileg rokkantan tértek haza, s még ők voltak a szerencsésebbek.
A II. világháborúban hadifoglyok és rabszolgamunkára kényszerített civilek serege építette a Thaiföldet Burmával összekötő hírhedt japán vasútvonalat. Betegségek, fertőzések, pokoli szenvedés, végkimerülés és halál – nagyjából ez jutott nekik.
