Erre figyelmeztet a rendőrség: kihasználhatják a gyászod a bűnözők

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Országszerte fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a temetőkben, hogy mindenszentek és halottak napján megelőzzék az ilyenkor szokásos bűncselekményeket. Mutatjuk, milyen veszélyek leselkedhetnek ránk ezekben a napokban, és azt is eláruljuk, hogyan védekezhetünk ellenük.

Legyünk résen, mert ilyenkor megszaporodhatnak az autófeltörések, a zseblopások, valamint a viráglopások, és ezekben a napokban gyakoribbak a sírrongálások is.

Ezekre figyeljünk

Ahogyan a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnmegelőzési Osztálya fokozottan figyel arra, hogy a budapesti temetőkbe kilátogatók ne váljanak bűncselekmény áldozatává, úgy országszerte is több rendőrrel találkozhatunk az utakon és a temetőkben. Mindenszentek és halottak napján ugyanis előszeretettel lendülnek akcióba a bűnözők, akik észrevétlenül, egy szempillantás alatt okozhatnak kárt az elhunyt szeretteikre emlékező hozzátartozóknak. 

A rendőrség éppen ezért azt kéri, hogy legyünk körültekintők a sírok gondozásakor, és egy pillanatig se hagyjuk őrizetlenül a táskánkat és más értékeinket.

Azt tanácsolják, hogy a táskánkat mindig testhez szorítva viseljük, és ugyanilyen fontos az is, hogy a pénztárcánkat, bankkártyánkat és mobiltelefonunkat tartsuk biztonságos helyen, például zárt, belső zsebben vagy a táska belső részében.
„A személyes tárgyainkat, ékszereinket a felsőruházat alatt, idegen szemektől rejtve viseljük, az iratokat és a kulcsokat elkülönítve tároljuk, valamint még sötétedés előtt látogassunk el a sírkertekbe, lehetőleg ne egyedül!” – hívja fel a figyelmet a Police.hu, hozzátéve: a fiatalok kísérjék el az idősebb hozzátartozóikat.

A rendőrség azt kéri, hogy fokozottan figyeljünk az értékeinkre a temetőben
Fotó: Matic Grmek / Getty Images Hungary

Legyünk óvatosak a közlekedésben is!

A rendőrség felhívja a figyelmet arra is, hogy az autóban semmiképp ne hagyjunk látható helyen semmilyen iratot, okmányt, bármilyen értéket vagy táskát, és akkor is zárjuk le a kocsit, ha nem megyünk messze tőle. Ugyanakkor az is rendkívül fontos ezekben a napokban, hogy ne megszokásból közlekedjünk, hanem figyeljünk a megnövekedett forgalomra, valamint a közúti jelzésekre, és ha tehetjük, indulás előtt tájékozódjunk a várható változásokról

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.