Így tesz tönkre téged is az óraállítás

Olvasási idő kb. 3 perc

Már csak néhány nap, és újra egy órával többet aludhatunk, így végre visszakapjuk azt, amit tavasszal elvettek tőlünk. Bár a nyári óraátállítást átkozzuk igazán, de egy „kis” baj azonban mégiscsak van ezzel a téli időszámítással is.

Vajon mi a közös Japánban, Indiában és Kínában azonkívül, hogy mindhárom ázsiai ország? Többek között az, hogy egyikben sem használják a nyári időszámítást. Az óraátállítást csupán a világ hetven államában nem alkalmazzák, a maradék 125 országban viszont minden tavasszal és ősszel előkerülnek a vekkerek és a faliórák egy előre- és hátratekerésre. 

Már csak néhány nap, és vége 

A nyári időszámítás utolsó szombatjának estéjén mindig egy kicsit elégedettebben húzzuk magunkra a takarót, vágyva arra a tavasszal ellopott egy órára. Valószínűleg így lesz ez most hétvégén is, amikor október 29-ére virradóra hajnali 3 óráról 2 órára forgatjuk vissza az időt. Ennek még örülünk is, pláne úgy, hogy a telefonjaink már automatikusan átállnak az új „időszámításra”, azzal viszont már kevesebben számolunk, hogy az őszi állítgatás is hatással lehet a működésünkre, a hangulatunkra, sőt, az alvásunkra is. 

Ezen a hétvégén óraátállítás: vasárnapra virradóra 3 óráról 2 órára állítjuk a nagymutatót
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Összezavarodhat a belső óránk

A testünknek ugyanis van egy belső órája, vagy cirkadián ritmusa, amely napi ciklusonként váltogatja az alvás és az ébrenlét időszakát. A „testünk időmérője” a napfénynek való kitettségünk alapján áll be.

Vagyis: amikor fény éri a szemünket, az azt az üzenetet küldi az agyunknak, hogy ideje felébredni, amikor pedig kint sötét van, azt a jelzést kapja az agyunk, hogy ideje aludni.

Ősszel és télen, amikor a nappalok rövidebbek, a napfény hiánya miatt a testünk órája összezavarodhat, amely a szezonális depresszió néven ismert tünetekhez vezethet.

Kanada volt az első

Míg 1916-ban Németország és Ausztria volt az első ország, amely alkalmazta a nyári időszámítást, kevéssé ismert tény, hogy néhány száz kanadai nyolc évvel „verte meg” a német birodalmat. 1908. július 1-jén ugyanis az ontariói Port Arthur, vagyis a mai Thunder Bay lakói egy órával előreállították az óráikat, hogy elkezdődhessen a világ első nyári időszámítása. E példát hamarosan több és több kanadai település követte. A német birodalom ezzel szemben csak 1916. április 30-án fordította először egy órával előre az idő kerekét azért, hogy visszafogja a mesterséges világítás használatát, és hogy üzemanyagot takarítson meg. Néhány héttel később e kezdeményezéshez csatlakozott több országgal együtt az Egyesült Királyság és Franciaország is. A nyári időszámítás évente több mint egymilliárd embert érint, az átállítás dátumai országonként eltérőek.

Több a depressziós 

A szezonális depresszióban szenvedők eleve hajlamosak a testük órájának a zavaraira, éppen ezért úgy gondolják, hogy az időszámítás változása súlyosbíthatja a depressziót. Egy korábbi tanulmány szerint a depressziós epizódok száma 11 százalékkal nőtt a nyári időszámításról a „normálra” való átállás idején. Dr. Jane Timmons-Mitchell pszichológus szerint a 24 órás ciklusunk felborulásával a testi és lelki egészségünk működése is veszélybe kerül, hiszen mindkettő e folyamat szabályozásán múlik.

A téli időszámításra való átállás súlyosbíthatja a depresszió tüneteit
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Kevesebb alvás októberben

Egy másik felmérés szerint az amerikai lakosság körülbelül 5 százaléka szenved szezonális affektív zavarban, a depresszió egy olyan típusában, amely a nappali órák csökkenésével, ősszel jelentkezik; és még további 20 százalék szenved ennek az enyhe formájától is. A Sleep Foundation kutatása azt mutatja, hogy az e zavarban érintettek 52,9 perccel kevesebbet alszanak októberben, mint szeptemberben. Egy az alvást és az affektív zavart összefüggéseiben vizsgáló kutatás rávilágított arra is, hogy a hűvösebb évszakokban a kevesebb napfény áll a szezonális affektív zavar hátterében, amely dr. Chris Winter alváskutató szerint is a nyári időszámításról való átállás miatt súlyosbodhat. 

A kevesebb napfény miatti rossz hangulatot még tovább ronthatja az óraátállítás is
Fotó: Uwe Krejci / Getty Images Hungary

Ezek a tünetek

A szezonális affektív zavarra ezek a tünetek hívhatják fel a figyelmet:

  • szomorúság vagy rossz érzés a nap nagy részében;
  • túl sokat alvás;
  • koncentrálási nehézség;
  • a tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése;
  • lelassultságérzés;
  • túlevés vagy szénhidrát-sóvárgás;
  • reménytelenség vagy bűntudat

Forrás: USA Today

Veszélyes a nyári átállítás is

Mindezek ellenére tévedés azt hinni, hogy csak a téli időszámítás okozhat kellemetlenségeket. Sőt! A tavaszi éves rituálé sem holmi ártalmatlan eltolódás, megfigyelték ugyanis azt, hogy az átállítást követő hétfői napokon az Egyesült Államokban 24 százalékkal megemelkedik a szívrohammal kórházba kerülők száma. Noha testünknek akár hetekig is eltarthat a változáshoz való alkalmazkodás, szerencsére a szívinfarktus megnövekedett rizikója csak körülbelül egy napig tart. Ugyanakkor a tavaszi időszakban hajlamosak vagyunk többet hibázni például az utakon. A kutatók becslése szerint a 2002 és 2011 közötti kilencéves időszakban az Egyesült Államokban a nyári óraátállítás miatt álmos sofőrök által okozott autóbalesetek valószínűleg harminc ember életébe kerültek. Ám a problémák sorának ezzel koránt sincs vége: a tavaszi váltáskor nagyobb eséllyel következnek be munkahelyi sérülések, de emellett megnövekedhet a stroke kockázata is. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.