Ezt a trükköt alkalmazzák a kihallgatószobák falán lévő tükröknél

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tükrök felfedezésük, létrehozásuk óta ámulatba ejtik az embereket. Messze nem csupán arra jók, hogy reggelente ellenőrizzük a fizimiskánkat: különféle kísérletek és bizarrnak tűnő látványosságok is elérhetők segítségükkel.

Idén áprilisban egy tükrökkel kapcsolatos TikTok-trend rémítette meg az embereket (a videót a következő bekezdés végén találod). Úgy tűnt, hogy a sima tükör segítségével az akadályok mögé lehet látni. Miközben mi eddig úgy tudtuk, hogy az üveglapra helyezett fém csak a fényt veri vissza. Kiderült, hogy még csak az sem igaz, hogy a tükör mindent pontosan fordítva mutat. 

Ez utóbbi igen széles körű tévhit. A valóságban azonban nem varázslatról volt szó, hanem tudományról – pontosabban az optikáról, vagyis arról a szabályrendszerről, amelyet a tükrök és lencsék működésének magyarázatára dolgoztak ki. E szerint pedig túlzó általánosítás az a hit, miszerint a tükrök balról jobbra fordítják a dolgokat. Igen, ha fogunk egy újságot, a tükörben fordítva lesznek a betűk, ez igaz. De csak akkor, ha lapos tükröt használunk, és még ekkor sem pontosan: agyunk rossz következtetést von le a tükörben látottak alapján. 

@iflscience Mirrors don't flip things around! #sciencetok #science #scienceexperiments #iflscience ♬ original sound - IFLScience

Most akkor mi tükröződik merre?

Próbálj meg a tükör elé állítani valamit, aminek egyértelmű az eleje és a vége, és jobbra mutat. A tükörbe nézve merre néz? Ugyanarra. Nem fordult meg a másik irányba. Miért? Mert a lapos tükrök nem változtatnak semmit semmilyen meghatározott irányba. Csak a világunk belülről kifelé fordított változatát hozzák létre. Túl fizikatanárosan hangzik? Akkor képzelj magad elé egy jobbkezes kesztyűt. Ráillik a bal kezedre? Nem. De ha kifordítod, akkor már igen. Ezt a „kifordítást” hozzák létre a lapos, szabatosabban kifejezve a sík tükrök.

Így működik az autód

Ha egy tárgyra nézel, a fény egyenes vonalban mozog a szemed és a tárgy között. Amikor a fény tükörrel találkozik, a tükörbe érkezés szögétől függően visszaverődik. Ez a magyarázata a fenti videónak, ezért tűnik úgy, hogy a tükörrel a papír mögé láthatunk. De ha egyenesen előre nézel a tükörbe, az olyan, mintha egy tökéletes maszkot néznél magadról, amelyet kifordítottak. A dolgok persze sokkal bonyolultabbá válnak, ha homorú vagy domború tükröt használunk. A visszapillantó, domború tükörben látott kép a valóságosnál kisebb, emiatt pedig úgy tűnik, hogy az adott, visszatükrözött tárgy messzebb van, mint valójában. Cserébe viszont az egyébként belátható területnél jóval nagyobbat szemrevételezhetünk, ami vezetésnél elképesztő előny. A homorú tükör, amit például a fogorvosok használnak, de ami a zseblámpáinkban, az autók reflektorában és a Hubble űrtávcsőben is ott lapul, felnagyítja a tárgyak képét.

Így működik a zsarutükör

Na jó, de hogy működik az egyoldalú tükör, a rendőrségi kihallgatást ábrázoló filmek kötelező eleme, ami csak a kihallgatottnak tűnik fényvisszaverő eszköznek, a másik oldalról megfigyelésre alkalmas ablak? Hogy tudtak létrehozni ilyen tükröt? A válasz az, hogy sehogyan. Ilyen nem létezik. Viszont tényleg működik. Az egész olyan optikai csalódás, amit akkor tapasztalsz, amikor a másik napszemüvegében látod magad.

A kihallgatószobában valóban van egy üveglap, ami mögé fémréteget vontak (ez eddig a sima tükör definíciója), de a harmadik, sötét, fényelnyelő réteg hiányzik. Ha e mellé vékonyítunk az alumíniumrétegen, és jelentős kontrasztot teremtünk a sötét kémlelőiroda és a fénnyel elárasztott kihallgatószoba között (minél erősebb a fény, annál erősebb a tükörkép), már meg is kaptuk az áltükröt. Amit azonnal leleplezhetünk, ha van lehetőségünk a saját szobánkban lekapcsolni a villanyt (jellemzően ezért nincs), és a mobillal rávilágítani a tükörnek látszó kémlelőablakra: máris kiderül a turpisság.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.