Ez a nyelv a legszebb a világon egy friss felmérés szerint

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kutatók már régóta keresik a választ arra a kérdésre, hogy melyik a világon a legszebb nyelv. A legfrissebb felmérés ismét bebizonyította, hogy ami a fülünknek tetszik, az nem mindig egyezik meg azzal, amit a nyelvészek szépnek tartanak. De akkor mégis, mi alapján döntsünk a kérdésben?

A lágy, dallamos, romantikus francia vagy a lendületes, szintén fülbemászó olasz nyelv zene füleinknek, míg a németet sokkal inkább nyersnek, ridegnek és keménynek érezzük. Nem véletlenül, ugyanis a nyelvek természetüknél fogva hatással lehetnek az érzelmeinkre is.

Mindenki mást hallott szépnek

Az Orosz Tudományos Akadémia és a svéd Lund Egyetem kutatói által készített friss tanulmány az első olyan nagyszabású tudományos munka, amely több száz nyelv között végzett kultúrák közötti összehasonlítást. Megpróbáltak választ adni arra az egyszerűnek vélt kérdésre, hogy vajon vannak-e olyan nyelvek, amelyek szebben hangzanak, mint mások. 

Főként szubjektív megítélés alá esik, melyik nyelvet találjuk szépnek
Fotó: We Are / Getty Images Hungary

Egyes nyelveket valóban „univerzálisan vonzóbbnak” tartanak különböző kultúrákban? A szakemberek kevés erre utaló jelet találtak.

A kutatás azonban bebizonyította, hogy egy nyelv szépsége csakis a fülünkön múlik.

A kutatók 43 nyelvcsalád 228 nyelvét vették górcső alá, mintájuk 2125 felvételből állt. Az előre rögzített tetemes hanganyagot 820 angol, kínai és sémi anyanyelvűnek játszották le, akiknek jelezniük kellett, hogy mennyire tetszik nekik, amit hallanak. 

Összességében nem volt egyetértés a különböző kultúrájú emberek között abban, hogy melyik nyelv hangzik szebben. A tanulmány szerint a kínaiul beszélők szerint a legszebb nyelv a mandarin, az angol és a japán volt, míg a sémi nyelveket beszélők a spanyolt, az angolt, az olaszt és az arabot részesítették előnyben.

A csecsen nyelv tetszett legkevésbé

Akadt azonban néhány dolog, melyben kifejezetten egyetértettek a válaszadók. A legtöbben – kultúrától vagy anyanyelvtől függetlenül – tetszetőség szempontjából kifejezetten kevés pontot adtak a csecsen nyelvre. A skála másik végén meglepően magas pontszámokat ért el a tok pisin, egy angol alapú kreol nyelv, amelyet Pápua Új-Guineában beszélnek. 

Befolyásoló tényező az is, hogy nő vagy férfi beszél az adott nyelven
Fotó: VioletaStoimenova / Getty Images Hungary

A vizsgálat során az is bebizonyosodott, hogy a nyelv hangzásán túl nyilvánvalóan szerepet játszott a megítélésben az is, hogy kik és milyen hangon szólaltatták meg a nyelveket. Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy a lágy női hangokat sokkal jobban preferálják az emberek, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél valaki, szemben a zord férfihangokkal. 

A pulzusszám is árulkodó lehet

Egy idegen nyelv szépsége a hangzás mellett olyan szubjektív tényezőktől is függ például, hogy mennyire találjuk szimpatikusnak azt a népet, amelyik anyanyelvként használja, illetve milyen hatással van ránk az identitásuk, a hagyományaik és az életvitelük. Van, hogy egy nyelvet nem a hangzása, hanem az tesz széppé, hogy könnyen megtanulható.

Egy nyelv megítélést sok minden befolyásolhatja
Fotó: MesquitaFMS / Getty Images Hungary

Miután a nyelvek szépségével kapcsolatos vélemények szubjektív megítélés alá esnek, számos kutatás sokféle formában igyekezett már kideríteni, hogy melyek lehetnek dobogósok. Egy felmérés például a vizsgálatban részt vevők pulzusszámváltozása alapján igyekezett kideríteni, melyik nyelv milyen érzéseket vált ki az emberekből. Az elemzés során a résztvevők átlagos nyugalmi pulzusa 65 bpm volt. 

A vizsgálat során kiderült, minél jobban emelkedett a pulzusszám, annál vonzóbb volt egy nyelv.

E szerint a leginkább az olasz volt igazán magával ragadó; a résztvevők szíve az olasz szöveg hallatán vert a leghevesebben, a percenkénti ütések száma 23 százalékkal nőtt a nyugalmi állapothoz képest. Ezt követte a portugál 20 százalékkal, majd a francia és a görög. A holland volt az a nyelv, amely a legkevésbé izgatta a résztvevőket, a pulzusszám mindössze 12 százalékkal nőtt, ezt követte a német és a japán 15 százalékkal, a kínai és a lengyel pedig 17 százalékkal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.