A nevetés kétségkívül ragadós, azonban sohasem volt annyira fertőző, mint Tanganyikában 1962-ben, amikor vártatlan és különös nevetésjárvány söpört végig az ország déli részén. A „betegség” iskolákban terjedt, és hónapokon keresztül tombolt.
Leányiskolából indult a járványos nevetés
A hétköznapinak nem éppen mondható eset 1962. január 30-án kezdődött a Brit Nemzetközösséghez tartozó kelet-afrikai Tanganyikában (két évvel később az ország egyesült Zanzibár szigetével, így jött létre a mai Tanzánia), egy Viktória-tó partján fekvő kis faluban, Kashasában. Az apácák által vezetett bentlakásos leányiskola három diákja hangos nevetésben tört ki, melyet képtelenek voltak abbahagyni. A megállíthatatlan nevetés gyorsan terjedni kezdett a diákok között, az iskola 159 tanulójából 95 elkapta a bizarr „röhögőkórt”; az áldozatok napokon, sőt, heteken át nevettek csillapíthatatlanul, a rekorder lány 16 napig röhögött megállás nélkül.
A helyi orvosok megállapították, hogy a furcsa „járvány” nem fizikai eredetű, a jelenség hátterében tömegpszichózis állhat: ezt bizonyította, hogy a tanárokra nem terjedt át a nevetés, az érintett diákok pedig képtelenek voltak figyelni az órákon. A legvalószínűbb, hogy az egyik diák kényszeres, talán szorongás okozta nevetésben tört ki, amely akaratlanul is átterjedt két társára, akik továbbadták azt iskolaszerte. Az iskolát végül márciusban bezárták, ez azonban csak még jobban elősegítette a „nevetőkór” terjedését, hiszen a diákok jelentős része a környező falvakból járt a bentlakásos intézménybe tanulni, a bezárást követően pedig hazamentek, és szépen hazavitték a kényszeres röhögést.
A nevetésjárvány így az egész régióban elterjedt, végigsöpört az ország déli vidékein található falvakon, összesen mintegy ezer személy kapta el, többségükben iskoláskorú lányok. Egyes falvak hatóságai odáig mentek, hogy beperelték a kashasai missziós iskolát, amiért engedték hazatérni a „fertőzött” diákokat. Összesen 14 leányiskolát zártak be, de ez sem segített igazán. A kashasai iskolát májusban újra megnyitották, ekkor kitört a „betegség” második hulláma, ezúttal 57 áldozattal − egy hónappal később a vezetőség kénytelen volt ismét becsukni az intézmény kapuit. A járvány hosszú hónapokig elhúzódott, egyes helyeken hat, máshol tizennyolc hónapig tartott, mire végleg lecsengett, és a tanganyikaiak élete visszatérhetett a megszokott kerékvágásba.
Tömegpszichózis állhatott a háttérben
A fékezhetetlen nevetőgörcs mellett egyéb tünetekről is beszámoltak az érintettek: sokakra sírógörcsök törtek, légzési nehézségek, fokozott izzadás, kipirultság jelentkezett, egyesek elájultak; szintén jellemző volt az állandó fáradtság és megviseltség. A rejtélyes járvány pontos kiváltó oka továbbra is ismeretlen, a szakemberek többsége az eredeti diagnózist, vagyis a kivételesen széles körű és gyorsan terjedő tömegpszichózist tartja helyesnek. Tanganyika nem sokkal korábban nyerte el a függetlenségét Nagy-Britanniától, az egykori gyarmat légkörét bizonytalanság, a jövőtől való félelem és görcsös megfelelési kényszer jellemezte, mely a tanárokra és a diákokra is átragadhatott.
Nem ez volt az egyetlen eset, hogy hasonló tömegpszichózis söpört végig egy országon, egy évvel később a Tanganyikához hasonlóan feszültséggel terhes légkörű Ugandában megállíthatatlan futási mánia terjedt szét a lakosság körében.
