Macskákkal támadt Egyiptomra a perzsa király: jó oka volt rá

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Számos bizarr harcászati és taktikai döntés született a történelem során, az egyik legkülönösebb azonban kétségkívül II. Kambüszész perzsa király nevéhez fűződik, aki macskákat soroztatott be hadseregébe, amikor Egyiptom bevételére készült. A furcsa döntés nagyon is hasznosnak bizonyult.

Hamis menyasszony miatt orrolt meg Egyiptomra a perzsa király

A Kr. e. 6. században uralkodott II. Kambüszész az édesapja, II. Kürosz ötletét valósította meg, amikor Kr. e. 525-ben Egyiptom elfoglalására indult, a merész tervre azonban Hérodotosz szerint elsősorban személyes sérelem vezérelte. A perzsa uralkodó feleségül kérte II. Jahmesz fáraó lányát, az egyiptomi uralkodó azonban ellenezte a házasságot − nem akarta, hogy gyermeke egy idegen király ágyasává legyen, ami ellenkezett az egyiptomi hagyományokkal −, ezért egy másik lányt küldött helyette. A hamis menyasszony azonban szintén sértve érezte magát, és elárulta a titkát Kambüszésznek, aki annyira feldühödött, hogy hadseregével felkerekedett a Nílus menti birodalom meghódítására.

Mire a perzsa király megszervezte a csapatait, Jahmesz fáraó elhunyt, helyette fia és örököse, III. Pszammetik nézett szembe a fenyegetéssel. Kambüszész több helyről is segítséget kapott: a ciprusiak és Számosz szigetének uralkodója, Polükratész is csatlakozott a perzsákhoz, Phánész, az egyiptomi hadsereg egyik görög vezére pedig árulást követett el, és fontos taktikai információkkal látta el az ellenséget. Az arabok segítettek a perzsa seregnek a sivatagos Sínai-félszigeten való átkelésben, és vízzel látták el őket.

II. Kambüszész perzsa király és III. Pszammetik egyiptomi fáraó találkozása
Fotó: Dea Picture Library / Getty Images Hungary

A fiatal, tapasztalatlan Pszammetik fáraó a Nílus deltájának keleti, mocsaras részében található város, Pelusium mellett ütötte fel táborát; a város határerődítményként szolgált, a tengerről és Szíria felől érkező támadásoktól volt hivatott megvédeni Egyiptomot. Korábban az asszírok ugyanitt kikaptak az egyiptomiaktól, mert − legalábbis a legenda szerint − egy mezei egérraj megrágta az íjaikat, tegezeiket, pajzsaikat, ezért a fáraó egy újabb sikerben reménykedett. Egyvalamivel azonban nem számolt az egyiptomi uralkodó: nem tudta, hogy perzsa ellenfele zseniális stratéga, és különösen hajlamos az elmés cselekre.

Nem mert a macskákra támadni az egyiptomi sereg

Kambüszész különös, ugyanakkor hihetetlenül zseniális taktikát eszelt ki: amikor megtudta, hogy Egyiptomban a macskákat vallásos kultusz övezi, tömegestül „sorozta be” seregébe a négylábúakat. Az óegyiptomi kultúrában a macskát Básztet istennő állataként tisztelték, aki hitviláguk szerint az otthon, a szerelem, a tánc, a termékenység, az öröm, a nők és a titkok istennője volt, de a fáraó védelmezőjeként is funkcionált (ez a védelmi szerep valószínűleg annak köszönhetően alakult ki, hogy a macskák nagyon hasznos funkciót láttak el Egyiptomban, elpusztították a gabonaraktárakra leselkedő rágcsálókat). Az egyiptomiak számára egy macska megölése hihetetlen mértékű bűnt jelentett, az elpusztult macskákat pedig gyakran az emberekhez hasonlóan mumifikálták és temették el.

A perzsa uralkodó nem volt rest a saját hasznára fordítani ezt a kultuszt: a katonák pajzsaikra macskákat festettek, sőt, valódi macskákat kötöztek, az állatokat magukkal vitték a csatatérre, és lelkesen lóbálták maguk előtt. Az egyiptomiak nem merték kilőni nyílvesszőjüket, nehogy macskákat vagy a szent állat képmását találják el, inkább megfutamodtak, sokan bemenekültek Pelusium várába. Kambüszész erre megparancsolta katonáinak, kezdjenek el macskákat bedobálni az erődítménybe. Az egyiptomiak erre végképp összezavarodtak, kirohantak a várból, kint azonban már várták őket a perzsák, akik eszméletlen mértékű vérengzést rendeztek.

Macskákkal támadnak a perzsák a pelusiumi erődre
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Balszerencse-sorozat sújtotta a diadalmas uralkodót

Kambüszész trükkös lángelméjének köszönhetően hatalmas diadalt aratott Pelusiumnál, majd seregével elindult Memphisz városa felé, melyet Pszammetik már korábban megerősíttetett, és a vereség után ő maga is oda menekült. Memphiszt hosszú ostrom során sikerült elfoglalniuk a perzsáknak, akik a fáraót és a családját is foglyul ejtették: Kambüszész láncra fogta és állatként mutogatta, majd kivégeztette Pszammetik fiát, a lányát pedig rabszolgának adta el, és arra kényszerítette, hogy lovaknak hordjon vizet a Nílusból. A hódítók ellen lázadás tört ki, melyet a király alaposan megtorolt, a történetírók szerint a mindössze hat hónapig uralkodott Pszammetik is ekkor halt meg (állítólag büntetésből egy bika vérét kellett meginnia, amit nem élt túl, de ez valószínűleg csupán legenda).

Kambüszész mégsem élvezhette sokáig a diadala gyümölcsét: Egyiptom elfoglalása után Etiópia ellen indult, azonban katasztrófák sorozata hiúsította meg nagyravágyó terveit. A sereg élelmiszerkészlete idő előtt elfogyott, ezért kénytelen volt visszafordulni, egy másik egység a líbiai sivatagon átvonulva a homokba fulladt, a Karthágó ellen tervezett hadjáratát pedig a szövetséges föníciaiak visszakozása hiúsította meg. Kr. e. 522-ben a Perzsia által leigázott tartományokban ismét lázadás kezdődött: Kambüszész éppen ennek leverésére sietett, amikor lovára felülve elvétett egy mozdulatot, a kardjába botlott, és halálosan megsebesítette magát. Egyiptom elfoglalója, aki macskákkal kerekedett felül az ellenséges hadakon, végül Darwin-díjas módon került a másvilágra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.