A trianoni békeszerződéssel az akkori Magyarország területének kétharmadát elcsatolták, a hazánkra nézve katasztrofális döntés gyakorlati megvalósítása, a pontos határok kijelölése azonban esetenként nem ment igazán könnyen. Két Nógrád vármegyei település, Somoskő és Somoskőújfalu szinte meseszerű véletlennek köszönhetően került vissza Magyarországhoz.
A trianoni határrendezés problémásabb kérdéseivel a győztes antanthatalmak a békeszerződés 29. cikkelyének értelmében nemzetközi „határrendező bizottságokat” bíztak meg, melyekben a határok kérdésében érintett országok és a békeszerződést ellenőrző nemzetek képviselői foglaltak helyet. A magyar–csehszlovák határ rendezését felügyelő bizottságban a két ország mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán delegáltja foglalt helyet, a bizottság kezdetben Brnóban ült össze, de folyamatosan váltogatta székhelyét a határ két oldalán, mert fontosnak tartották a helyszíni szemlét.
Meggyőzte páciensét, segítsen két falu hazatérésében
A határbizottság brit tagja éppen Budapesten tartózkodott, amikor súlyos fülbetegségben ágynak esett; mivel szerette volna a legjobb ellátást kapni, ezért körbeérdeklődött, ki Magyarország legjobb fül-orr-gégész specialistája. A megkérdezettek egyöntetűen dr. Krepuska Gézát ajánlották, aki sikeresen meg is műtötte az angol tisztet. A véletlen közjátékaként a professzor tizenöt évvel korábban két Salgótarján mellett található falu, Somoskő és Somoskőújfalu határában vásárolt telket magának, ahol hobbijának, az ásványkutatásnak szentelhette idejét, a két település azonban a trianoni békeszerződéssel átkerült a határ túloldalára, Csehszlovákiába.
Krepuska, aki nem szerette volna, hogy birtoka és a rajta található bazaltbánya a csehszlovák kormány kezére kerüljön, meggyőzte a bizottság tagjait, utazzanak el a helyszínre, és saját szemükkel vizsgálják meg a két falu földrajzi és nemzetiségi jellemzőit. A delegáltakat és a doktort a Rimamurányi Vasmű igazgatója, Lipthay Jenő és dr. Aurel Pál jogász is elkísérték, akik azt kérték tőlük, próbáljanak bárkivel szlovákul beszédbe elegyedi az utcán. Mivel ez nem igazán sikerült nekik, a bizottság tagjai belátták, itt tényleg színmagyar falvakról van szó (az 1910-es népszámlálás adatai szerint a több mint kétezer fős lélekszámú Somoskőújfaluban összesen tizenöt szlovák anyanyelvű lakos élt).
Hosszú huzavona után módosítottak a trianoni határon
Budapestre visszatérve az antantmegbízottak eljárást kezdeményeztek a helyzet tisztázására, ez azonban nem ment könnyen és gyorsan, ugyanis minden döntés meghozatalához biztos szavazattöbbségre volt szükség, ezúttal viszont patthelyzet alakult ki. A magyar, a (fülbetegségéből felgyógyult) brit és a japán küldött a magyarok mellett foglalt állást, a francia, az olasz és a csehszlovák delegált azonban utóbbi ország mellett tette le a voksát. A bizottság felterjesztette az ügyet a Nagykövetek Tanácsához, amely kitért a határozat elől, és az ügy eldöntését Magyarországra és Csehszlovákiára bízta.
A csehszlovák fél nem volt hajlandó elfogadni a magyarok érveit, és megfontolás nélkül visszadobta a követeléseiket, ezért az ügy visszakerült a Nagykövetek Tanácsához, végül pedig egészen a Népszövetség (az ENSZ elődje) elég került. Többéves huzavona után a Népszövetség végül 1923 áprilisában a magyaroknak kedvezően ítélt: Somoskő és Somoskőújfalu a hozzájuk tartozó bányával együtt visszakerült a Magyar Királysághoz. Ugyanakkor a csehszlovák delegáció kérésére több engedmény is született: a vasútállomást a két ország közösen használta, az állomásfőnök magyar, a bányaigazgató viszont csehszlovák állampolgár lett, a környékbeli magaslatok pedig, rajtuk a somoskői várral, megmaradtak Csehszlovákia részének.
A két falu 1977-ben Salgótarján része lett (Somoskőújfalu 2006-ban ismét különvált, és jelenleg önálló község), a vasútállomást napjainkban a MÁV üzemelteti. Somoskő a magyar országgyűlés 2017-es döntése szerint a Hazatért falu (Pagi ad Patriam reversi) címet viselheti.
