Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Sławomir Rawicz lengyel katonatiszt a második világháború idején hat társával elmenekült egy szibériai gulágból, és több mint 6000 kilométert gyalogolt, mígnem megérkezett Indiába. Hihetetlen szökésének történetét később regényben dolgozta fel, melynek azonban egyes részleteit sokan kétségbe vonják.
Az 1915-ben az akkor még Lengyelországhoz, ma Fehéroroszországhoz tartozó Pinszkben, vagyonos földbirtokos család sarjaként született Sławomir Rawicz a varsói építészeti egyetem elvégzése után csatlakozott önkéntesként a lengyel hadsereghez, elvégezte a tiszti iskolát, és hadnagyi rangot szerzett. 1939 szeptemberében, amikor a náci Németország és a Szovjetunió megtámadta Lengyelországot, Rawicz bevonult, hogy harcoljon a megszállók ellen, ekkor látta utoljára a feleségét, Verát, akivel csupán néhány hónapja voltak házasok; a nő eltűnt a világháború forgatagában.
A hóvihart kihasználva szöktek meg a gulágról
A harc kilátástalannak bizonyult, Lengyelországot három hét alatt elfoglalta és felosztotta egymás között a két diktatúra. A fiatal hadnagy igyekezett felszívódni, novemberben a hírhedt szovjet titkosrendőrség, az NKVD mégis megtalálta, és kémkedés vádjával letartóztatta; Minszkben, Harkivban, majd a hírhedt moszkvai Lubjanka börtönben tartották fogva, végül koncepciós eljárásban 25 év kényszermunkára ítélték.
Rawicz egy, a szibériai Irkutszk közelében található gulágra került, 650 kilométerre az északi sarkkörtől, ahol több ezer társával együtt készített felszereléseket, például sítalpakat a Vörös Hadsereg számára. Nagyjából egy évet húzott le nyomorúságos körülmények között a táborban, mígnem 1941 áprilisában, kihasználva, hogy egy hóvihar szinte láthatatlanná tette a környéket a gulág őrtornyai és távcsöves megfigyelői számára, Rawicz megragadta a lehetőséget, és hat társával együtt kereket oldott. A szökésben állítólag a táborparancsnok felesége segített nekik, aki szimpatizált az ügyükkel.
A hómezőkön, a sivatagon és a hegyeken át gyalogoltak
A hét férfi − Rawiczot három másik lengyel katona, egy lett „kulák”, egy litván építész és egy amerikai mérnök kísérte el − számára azonban a szökés még sokkal életveszélyesebbnek bizonyult, mint a munkatábor. 6500 kilométert tettek meg gyalog dél felé, Szibérián, Mongólián, a Góbi sivatagon és Tibet hegyláncain keresztül, dacoltak a hóval, jéggel, faggyal, majd a sivatagi hőséggel, az éhezéssel és a fáradtsággal, mindenféle felszerelés, térkép, nyelvtudás és élelmiszer nélkül. A tizenegy hónapig tartó gyalogodüsszeia során a társaságnak majdnem a fele odaveszett, csak négyen élték túl a viszontagságokat.
Az életben maradt szökevények 1942 márciusában érkeztek meg Indiába, ahol a brit hatóságok egy kalkuttai kórházba utalták őket − Rawicz hadnagy ekkorra már alig 31 kilósra fogyott. Négy hónapos lábadozást követően hősünk úgy döntött, visszatér a lengyel hadsereg kötelékébe; a négy túlélő ekkor búcsút intett egymásnak, soha többet nem találkoztak. Rawicz a brit fennhatóság alatt álló Irakba, majd Palesztinába ment, hogy a brit hadseregben szolgáló lengyel katonákat oktassa; leszerelését követően Angliában, Nottinghamben telepedett le, ahol építészmérnökként és egyetemi tanárként dolgozott.
A ’40-es évek végén másodszorra is megnősült, egy angol hölgyet vett el, akitől négy gyermeke született. 1955-ben Rawicz elmesélte hihetetlen menekülése történetét egy angol újságírónak, Ronald Downingnak, akivel közösen megírták A hosszú menet című könyvet (a borítón csak Rawicz nevét tüntették fel, Downing szellemíróként működött közre), mely világszerte bestseller lett. A ’70-es években Rawicz nyugdíjba vonult, csendes visszavonultságban élt, 2004 áprilisában, 88 éves korában érte a halál.
Sokan kétségbe vonják, hogy tényleg így történt
A hosszú menetben elmesélt történet egyes részleteit már a könyv megjelenésekor sokan kételkedve fogadták, az azóta eltelt évtizedek során pedig történészek, kutatók egyre gyakrabban cáfolták az elbeszélt sztori hitelességét. A szovjet archívumokban például nem szerepel a Rawicz által említett 303-as számú kényszermunkatábor, a többi túlélő sorsáról semmilyen bizonyíték nem maradt fent, országaikban sem tudnak róluk, és arról sincs semmilyen feljegyzés, hogy a lengyel katonatiszt valaha Indiában járt volna. Sőt, a BBC 2006-ban olyan dokumentumokat is bemutatott, melyek szerint Rawiczot több más lengyel fogollyal együtt általános amnesztia keretében szabadon engedték a gulágból, majd egy iráni menekülttáborba szállították.
Egy másik lengyel tiszt, Witold Glinski pedig azt állította, a könyvben szereplő történet valójában vele esett meg, csupán elmesélte azt Rawicznak, aki aztán a saját történetének prezentálta a világnak a hihetetlen szökést.
