A szovjet gulágok áldozatainak állít emléket az oroszországi Magadan közelében található Szomorúság maszkja. A síró arcot ábrázoló gigantikus kőszobor még szívfacsaróbb látvány, ha azt is tudjuk, milyen fájdalom köti azt a készítőjéhez.
Mielőtt a terrorhálózattal fenntartott Szovjetunió feletti végső hatalmát megszerezte volna, a fiatal Joszif Sztálin közönséges útonálló és bankrabló volt. Sztálin már ekkor meg volt győződve arról, hogy a dolgoknak változniuk kell, és a változásnak erőszakosnak és forradalminak kell lennie. Ebből kifolyólag erőszakos gengszterekkel vette körül magát, akik közül néhányan maguk is féltek Sztálintól. Ezekből az emberekből építette fel aztán későbbi rezsimjének terrorhálózatát.
A magyaroknak nem kell bemutatni az orosz, szovjet munkatáborokat, visszatérő motívum a magyar történelemben, hogy egy-egy levert szabadságharc, vesztes háború után elhurcolták honfitársainkat a világ túlsó pontjára, ahonnan nem mindig tértek haza. Így van ezzel sok más nemzet is Európa keleti felén, de hogy a táborokat amerikaiak is megjárták? Lehetetlen! Mit is kerestek volna ott? Pedig volt mit keresniük.
Noha a valós számadatok máig ismeretlenek, egyes becslések szerint akár tízmillió is lehet azoknak a száma, akiket embertelen körülmények közé küldtek a munkatáborokba az 1934 és 1947 közötti időszakban. Közülük a legtöbben haza sem térhettek.
Sławomir Rawicz lengyel katonatiszt a második világháború idején hat társával elmenekült egy szibériai gulágból, és több mint 6000 kilométert gyalogolt, mígnem megérkezett Indiába. Hihetetlen szökésének történetét később regényben dolgozta fel, melynek azonban egyes részleteit sokan kétségbe vonják.
Az egész világot megdöbbentette, amikor az 1954-es világbajnokság döntőjében a nyugatnémet válogatott 3–2-re legyőzte a bajnokesélyesnek tartott, Puskás Ferenc által vezetett magyar Aranycsapatot. A sors furcsa iróniája, hogy a diadalmas németek csapatkapitánya és legnagyobb sztárja, Fritz Walter tíz évvel korábban egy magyar futballrajongónak köszönhette, hogy megmenekült a szovjet elhurcolástól.
Ma már szinte alig ismerik a nevét, egykor viszont a magyar film legnagyobb nevettetője és első igazi sztárja volt Huszár Károly, művésznevén Pufi, aki Hollywoodban is jelentős karriert futott be. A jellegzetes, kövér testalkatáról híressé vált színész a világháború idején a nácizmus elől menekült, végül szovjet gulágon érte a halál.
Kannibálszigetnek vagy a halál szigetének nevezik a Szibériában, az Ob folyó mentén található Nazino-szigetet, amely a sztálini terror egyik legsötétebb fejezetének helyszínéül szolgált. A szovjet diktátor által nemkívánatosnak minősített, ide deportált fegyencek nyomorúságukban jobb híján egymást falták fel.
Orgiákra járó és a házasságból félrekacsintó honatyák, nemi erőszakkal vádolt közszereplők – a hasonló bűnös és kínos esetek nemcsak a kapitalista demokráciákban, hanem a szocializmus építésén munkálkodó keleti blokkban is előfordultak.
