A nők imádták, de 26 évesen nyugdíjba vonult a sztár: ez volt az oka

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jégembernek hívták, aki soha nem mutatott érzelmeket a nyilvánosság előtt, ám valójában egyre kevésbé bírta a rá nehezedő nyomást. A tenisz máig egyik legnagyobb csillaga még harminc sem volt, amikor – saját szavait idézve – bedobta a törülközőt.

Pedig gyermekként Björn Borg minden volt, csak visszafogott nem. Pontosan azt tette, amit nagy ellenfele – és egyik legjobb barátja – John McEnroe felnőttként: dobálta az ütőt, csapkodott, ordított, egy időre el is tiltották a játéktól. Nem volt képes veszíteni, de nem csak a teniszpályán. 

Nem bírta az óriási figyelmet

Éppen ez volt az egyik oka, hogy 26 évesen visszavonult. Két nagyobb versenyen is kikapott a döntőben. A másik, hogy normális életet akart élni. Gyerekként szinte éhezte a sikert. Apja – aki villanyszerelőként dolgozott – korábban teniszezett, és az ő egyik ütőjével kezdett a házuk alatti garázssor egyik ajtajára ütögetni. 13 évesen már az U18-as játékosok többségét legyőzte, majd későbbi edzője, Lennart Bergelin 15 évesen beválasztotta a svéd Davis-kupa-csapatba. Miután győztes meccset játszott, egy csapásra az ország – és a fiatal lányok kedvence – lett. 

„Mindenki autogramot és fotót akart… És igen, az elején élveztem, de hosszú távon túl sok lett ez az egész” – emlékezett vissza Björn Borg egy interjúban. „És ez az egyik oka, amiért ilyen fiatalon abbahagytam. Az utolsó évek kibírhatatlanok voltak. Főleg a wimbledoni versenyek és a Roland Garros alatt.

Amikor megérkeztem a hotelhez, 100 ember várt rám, ha étterembe mentem, 25 fotós volt ott… Normális életet akartam. És tudom, hogy vannak, akik azt gondolják, bolond voltam, azonban nem tudtam így élni.

Természetesen, a bajnokokat ma is nagy figyelem övezi, de jobban védik őket, míg az én időmben igazi őrület volt körülöttünk. Ez volt az egyik oka, hogy bedobtam a törülközőt.”

Björn Borg első feleségével, Marianával
Fotó: Alain MINGAM / Getty Images Hungary

Első feleségének még mindig Björn Borg a nagy szerelem 

Az óriási médiafelhajtásban 1976-tól – amely első wimbledoni győzelmének éve – háttérországa a korábbi román teniszező, Mariana Simionescu volt, akit 1980 júliusában el is vett feleségül Bukarestben. Házasságuk azonban zajos válással ért véget négy évvel később, amikor a Jégember egy vizespóló-verseny zsűrijeként megismerkedett egy tinédzser modellel. 

Néhány éve, a Borg/McEnroe című film premierje után a Mirror magazin megszólaltatta Simionescut, aki még mindig élete nagy szerelmeként beszélt Borgról. 

„Az a nyár, amikor megismerkedtünk, nagyon forró időszak volt – idézte fel a teniszcsillag első felesége. Björnnek és nekem is. Olyan volt, mint amikor azt álmodod, hogy repülsz. Szerelmesek voltunk, és ez gyönyörű. Életem legizgalmasabb időszakaként tekintek rá vissza, olyan szerelmes voltam, hogy a nevemet se tudtam. Björn egy nagyon édes ember. Nagyon félénk volt, de én tudtam, hogyan csalogassam elő az érzelmeit.

A válás után Mariana soha többé nem ment férjhez. Az édesanyjával él Monacóban, ahová még Borggal költözött szerelmük idején. Björn Borg válásuk előtt egy évvel, hat Roland Garros- és öt wimbledoni tornagyőzelem után, 1983. április 4-én jelentette be visszavonulását. Ugyan 1991-ben néhány évre visszatért, de akkor már nem a trófeákért, csupán a játék öröméért. 

Fiának Nadal a példaképe

A korábbi teniszcsillag a sportkarrier után több vállalkozásba is belekezdett, ebből a tenisz- és sportruházatot, illetve kiegészítőket gyártó cége a mai napig működik. Magánélete azonban – akarata ellenére – rendszeresen a pletykalapok témája volt. 1985-ben született Robin nevű fia egy Jannike Bjorling nevű svéd modelltől, majd 1989-ben újranősült, ezúttal egy olasz énekesnőt, Loredana Bertét vette feleségül. A korábban visszahúzódónak és távolságtartónak tűnő Borg vérvörös öltönyben és rózsaszín ingben vezette oltárhoz hasonlóan vad színekbe öltözött kedvesét, ám a kapcsolat alig három év múlva véget ért. 

Loredana, akivel állítólag még mindig házasok
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

„A házasságom Borggal nagyon kiábrándító volt – mesélte Loredana egy amerikai teniszmagazinban adott interjújában. Amikor szakítottunk, megütöttem őt egy hotelszobában. Azt hittem, a recepcióról szendvicset rendel, de ehelyett két hivatásos lányt kért.” 

A pár 1992-ben szakított, ám Loredana még tíz évvel később is tudott meglepetést okozni. Amikor 2002-ben Borg elvette Patricia Ostfeldt ingatlanügynököt, a bulvárlapok címlapján kürtölte világgá, hogy a svéd teniszcsillag bigámista, hiszen a vele kötött házasságot nem bontotta fel. Hogy ebből mi az igazság, nem tudni, de tény, hogy Borg harmadik feleségével 20 éve él boldog házasságban. Fiuk, Leo szintén teniszező lett.

Régi barátja, és sporttársa John McEnroe oldalán
Fotó: Carmen Mandato / Getty Images Hungary

„Édesapám soha nem terelt a tenisz irányába, ez az én vágyam, és az is, hogy világszinten a 10 legjobb játékos közé kerüljek – mondta Leo. A példaképem pedig nem Björn Borg, hanem Rafael Nadal. Gyerekkorom óta nekem ő egy bálvány!”

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.