Albert Einsteint a történelem (egyik) legzseniálisabb tudományos elméjeként ismeri az utókor, kevesen tudják azonban, hogy a világhírű elméleti fizikus akár politikai karrierbe is kezdhetett volna. De miért utasította el Einstein, amikor felkérték, hogy legyen Izrael elnöke?
Ügyes PR-fogás lehetett volna Einstein elnöksége
A zsidó államot hivatalosan 1948. május 14-én alapították meg a brit fennhatóság alatt álló palesztin területeken; három nappal később iktatták be hivatalába az ország első miniszterelnökét és tényleges vezetőjét, Dávid Ben-Gúriónt, a következő februárban pedig letette az esküt Izrael első elnöke – mely tisztség betöltője a magyar köztársasági elnökhöz hasonlóan elsősorban ceremoniális feladatokat lát el –, Háim Ázriel Weizmann. Ekkor már Izrael túl volt a Palesztinában élő arabokkal vívott első, egy évig tartó háborún, melyet követően meghatározták az ún. zöldhatárt, és az ENSZ is elismerte a zsidó állam függetlenségét.
Weizmann haláláig, 1952 novemberéig töltötte be tisztségét, melyet követően Ben-Gúriónra hárult a feladat, hogy megtalálja az elnök utódját: a miniszterelnök a külügyminisztérium és az ország nagykövetségeinek segítségét kérte, találjanak egy külföldön élő, zsidó származású és nemzetközileg elismert személyiséget, akire rábízhatja az elnöki teendőket. Izrael amerikai nagykövete, Abba Eban fejéből pattant ki az ötlet, hogy keressék meg az Egyesült Államokban élő világhírű Nobel-díjas fizikust, Albert Einsteint, akinek pozitív imázsa és nemzetközi hírneve remek PR-t adhatna a zsidó állam számára.
Levélben ajánlották fel számára a pozíciót
Ben-Gúrión nem volt igazán elragadtatva az ötlettől, melyet inkább PR-fogásnak, mintsem valódi politikai jelentőséggel bíró tettnek gondolt, az amerikai követség azonban már megszellőztette Einstein felkérésének gondolatát, ezért nem visszakozhatott. „Muszáj volt felajánlanom neki a tisztséget, lehetetlen lett volna nem így tennem” – mondta állítólag a titkárának. „Akkor leszünk igazán gondban, ha elfogadja az ajánlatot.” A miniszterelnök szerencséjére azonban Einstein éppen olyan szkeptikusnak mutatkozott az ügyben, mint ő. A követség többszöri felkérésére sem volt hajlandó Washingtonba utazni és személyesen találkozni Ebannal, ezért a diplomata végül bensőséges hangvételű levélben kereste meg a tudóst.
A nagykövet a valóságot kissé meghamisítva azt írta Einsteinnek, hogy Ben-Gúrión személyes kérését tolmácsolja, és már az izraeli egykamarás parlament, a Knesszet is megszavazta az elnöki jelölést, vagyis, ha igent mond, övé a pozíció. Ebben az esetben természetesen Izraelbe kéne, hogy költözzön, ahol azonnal megkapná az állampolgárságot. Azt is felajánlotta számára, hogy ebben az esetben új hazájában folytathatná a tudományos kutatást, melyhez minden anyagi és eszközbeli támogatást megkapna, és teljes szabadságot élvezne – ebből természetesen az ország legalább annyira, sőt, még jobban profitálhatott volna, mint a potenciális elnökjelölt maga.
Diszkréten visszautasította a felkérést
Einstein, aki egyébként szimpatizált a cionista mozgalommal és üdvözölte Izrael állam megszületését, néhány nappal később válaszlevelet küldött a nagykövetnek, melyben illedelmesen visszautasította az ajánlatot. Mint írta, egész életét a tudományos munkának szentelte, melynek során rendkívüli szakértelemre tett szert az objektív jelenségek tanulmányozásában, a politikához szükséges tehetségnek, vagyis a diplomáciai és kommunikációs szakértelemnek azonban híján van. Mindemellett előrehaladott életkora – a tudós 73 éves volt ekkor – is alkalmatlanná teszi őt egy hasonlóan fontos politikai tisztség betöltésére.
Miután Einstein önként kiesett a versenyből, néhány héttel később Jichák Ben Cvire esett a Knesszet választása, aki több mint tíz éven keresztül, szintén a haláláig, 1963 áprilisáig maradt Izrael elnöke. Einstein nem tölthetett volna ennyi időt a tisztségben, ugyanis kevesebb, mint három évvel a felkérést követően, 1955 áprilisában elhunyt.
