8 élelmiszer Amerikából, amiről első látásra azt sem tudjuk, micsoda

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha vannak számodra meglepő ételek itthon, akkor mit szólsz majd ahhoz, amit most mutatunk neked? Hoztunk néhány különlegességet a tengerentúlról, amelyek közül néhányat első blikkre talán te sem hiszel el.

Amerikában jártunk, ahol nemcsak a háziasszonyok konyhaszekrényében, hanem a nagy élelmiszer-üzletláncokban is találtunk érdekességeket. Például ezt a nyolc dolgot.

Ilyen kolbász nincs még egy

Egy nagy élelmiszerlánc üzletében sétálva kétszer is visszaléptünk egy üveges ételeket tartalmazó kartonhoz, hogy meggyőződjünk róla, tényleg az-e, amit nem anyanyelvi angollal villámgyorsan lefordítottunk magunkban. Akárhonnan is olvassuk, ezt semmi mással nem lehet összetéveszteni, az van benne ugyanis, amit elsőre láttunk: üveges ecetes kolbász csirkéből és sertéshúsból, mellette pedig a „kistestvére”, az ecetes tojás. 

Ecetes kolbász is kapható Amerikában, ahogyan ecetes tojás is
Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

Cseresznye, de még milyen!

Nem meglepő látvány a cseresznye a gyümölcsöstálcán, ám ha tudjuk, hogy ez a cseresznye nem olyan cseresznye, mint amit mi ismerünk, akkor már egészen kíváncsivá teszi az embert.

Idézőjel ikon

Az élelmiszerüzletek mindig szép és egészséges zöldség- és gyümölcsáruival feltöltött részlegén ugyanis nem másra bukkantunk, mint az eperízű cseresznyére.

A kaliforniai dr. David Cain kertész-gyümölcsgenetikus és csapata által kifejlesztett vattacukorízű szőlő után már meg sem lepődtünk. 

Füst, ami cseppet sem légies

Nem csalás, nem ámítás, létezik egy üvegbe zárt folyadék, amelyen ez áll: folyékony füst. Mint kiderült, ez már itthon sem annyira ismeretlen dolog, azért meglepő, hogy segítségével akár mi magunk is készíthetünk természetes füstízű ételeket a hétköznapi konyhácskánkban.

A folyékony füsttel bármilyen ételt füstízűvé tehetünk
Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

Gyors krumplipüré ezer ízben

Amerikában sincs akadálya egy jó kis krumplipüréevésnek. Mi több, vacakolnunk sem kell a pucolással vagy az alapos tisztogatással, és még fél órát sem kell főznünk, majd a végén ízesítenünk ahhoz, hogy együnk egy jót belőle. Egyvalamit viszont meg kell tennünk: kiválasztani, hogy a tucatnyi íz közül melyik instant pürét kutyuljuk ki egy perc alatt – mondjuk, a hagyományost, a vajasat, a krémes vajasat, a vajas-fűszereset, a tejfölös metélőhagymást, a négysajtost vagy épp a sült fokhagymás-parmezánost.

A pillanatok alatt elkészíthető krumplipüré sok változatban kapható
Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

Kettő az egyben

Ha véletlenül nem tudnánk eldönteni, hogy inkább hamburgert ennénk vagy tésztát, Amerikában megtaláljuk az arany középutat a sajtburger-makaróniban.

Ez a titokzatos nevet viselő termék nem más, mint egy zacskóba zárt tészta sajtos szósszal és darált marhahús hozzáadásával.

A „paszta” egyébként kapható csak marhahúsos, Stroganoff marhás és dupla sajtburgeres változatban is.

Rágó nem túl hagyományosan

Meglepett bennünket az egyik rágógyártó különleges ízben piacra dobott finomsága, a fahéjas ízű rágó is, amely nemcsak első olvasásra, hanem első ízlelésre is meglehetősen vad. De azért szeretjük, annak ellenére, hogy eleinte olyan, mintha a nyelvünkre borítanánk egy zacskó fahéjat, de később friss, édeskés rágnivalóvá szelídül. 

Fahéjas ízben rágót is találunk a polcokon
Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

Hogy mi: ropogós kapor?

Ezen a terméken azért akadt meg a szemünk, mert a legnagyobb betűkkel ropogós kaprot írtak a zacskójára. És ami igaz, az igaz, a tartalma sem áll messze a valóságtól, az étel valóban kapros, csak épp nem más, mint savanyúságízű sült uborka. Megkóstoltuk, és isteni! Egy vegyes zöldségekből összeállított salátának egy igencsak különleges ízt adó összetevőjeként tökéletes választás.

A saláták tökéletes kiegészítője lehet a kapros sült uborka
Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

Popcorn extrákkal

Az egyébként nálunk is kapható, apró, amerikai cukordrazsékat a tengerentúlon még több verzióban megtalálni. Ám arra nem számítottunk, hogy kínálnak kifejezetten pattogatott kukoricára szórandó változatot is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.