Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
Franciaország nemzeti ünnepe július 14-e, a Bastille elfoglalásának évfordulója. A közkeletű történet szerint a párizsi nép megrohamozta a zsarnokság börtönének tartott erődöt, hogy szimbolikusan leszámoljon XVI. Lajos király önkényuralmával – de mennyi igaz mindebből, tényleg az igazságtalanságok miatt akarta megrohamozni a forradalmi tömeg a híres-hírhedt börtönt? Utánajártunk a történet hitelességének.
Luxusban éltek a Bastille falai között az elítéltek
A Bastille – melynek neve erődöt, bástyát jelent – építését még 1369-ben, a százéves háború idején rendelte el V. (Bölcs) Károly francia király azzal a céllal, hogy létesüljön egy erős védelmi pont Párizs keleti kapujánál a betörő angolok támadásaival szemben. A nyolc, egyenként ötemeletes toronyból álló, 66 × 30 méteres szabálytalan téglalap alapon elhelyezkedett Bastille évszázadokon keresztül védte a francia fővárost, és gyakran cserélt gazdát, a különböző forradalmak, polgárháborúk során előszeretettel foglalták el a felek. A 17. század közepén az ún. Fronde-lázadásokban a nemesség megpróbálta visszaszerezni a politikai hatalmát, melytől az abszolút monarchia megfosztotta; 1652. július 2-án Montpensier hercegnő, az elűzött XIV. Lajos király unokanővére parancsára a Bastille falairól ágyútüzet zúdítottak a főváros visszafoglalásáért harcoló királypárti csapatokra.
Ez volt az utolsó komolyabb fegyveres ütközet, melyet a Bastille látott: Párizs terjeszkedésével a városhatárok megváltoztak, az erőd pedig elvesztette stratégiai jelentőségét, így a funkciója is átalakult, állami börtön lett belőle, ahová elsősorban a magasabb társadalmi rangú, előkelő összeesküvőket, politikai foglyokat, a király hatalma ellen felszólaló meggondolatlan írókat, értelmiségieket zárták, de perverziók miatt is kerültek ide rabok (például a hírhedt de Sade márki). Az erődben egyszerre 42 rabot lehetett fogva tartani, a létszám azonban sohasem volt teljes, a rabok pedig viszonylagos jómódban élhettek a Bastille falai mögött: inast tarthattak, látogatókat fogadhattak, írhattak-olvashattak, pezsgős lakomákon vehettek részt, tágas, többszobás lakosztályaikat pedig saját maguk rendezhették be.
Egyes rabok még sétákat is tehettek Párizsban, a kevésbé vagyonos elítélteket pedig napi 10 livre pénzösszeggel kárpótolta az állam, melynek el nem költött részét szabadulásukkor egy összegben megkapták. A Bastille-ban raboskodott többek között Voltaire is, aki a kormányzó asztalánál étkezett, és a börtönben írta meg Henriade című eposzának nagy részét.
Legendák övezték a hírhedt börtönerődöt
A Bastille kétes hírnevét nem a benne uralkodó körülmények, hanem az épületet körülvevő városi legendáknak köszönhette. Az ott raboskodók királyi elfogatóparanccsal kerültek az erődbe, ügyük nem tartozott a nyilvánosságra, a városi nép így csak találgathatott, miféle titokzatos dolgok folynak odabent – a Bastille-hoz kötődő népszerű legenda volt például a rejtélyes Vasálarcos története –, a kiszabadultak pedig igyekeztek alaposan eltúlozni fogva tartásuk körülményeit, hogy minél nagyobb mártírnak állíthassák be magukat. Az 1700-as évek vége felé, XVI. Lajos uralkodása idején a Bastille-ban már csak 16 fogoly tartózkodott általában egy időben, a kínvallatást, a láncok használatát és a földalatti cellákat pedig régen megszüntették.
A nevezett 1789-es év júliusában mindössze hét fogoly volt az erődben, és egyikükre sem lehet azt mondani, hogy politikai üldöztetés áldozata lett volna: az ír Malleville grófot összeesküvés vádjával fogták el, de hamar kiderült róla, hogy elmebeteg, csakúgy, mint egy bizonyos Tavernier-ről, akit még az 1750-es években tartóztattak le azzal a váddal, hogy részt vett a XV. Lajos ellen tervezett merényletben. A languedoci Solages grófot családja kérésére fogták el a közerkölcsöt veszélyeztető cselekedetek miatt, a maradék négy rab, Jean Antoine Pujade, Bernard Laroche, Jean Lacorrège és Jean Béchade pedig köztörvényes bűnözők voltak, akiket pénzhamisítással kapcsoltak le.
A puskaport akarta megkaparintani a párizsi tömeg
A Bastille megtámadására egyáltalán nem azért került sor, mert az a zsarnokság börtöne lett volna, hanem egészen más célból volt rá szüksége a forrongó tömegnek – írja Hahner Péter történész, a Rubicon Intézet főigazgatója. Július 12-én a népszerű Necker miniszter leváltása miatt felkelés robbant ki Párizsban, melynek résztvevői polgárőrséget alakítottak és fegyvereket vettek magukhoz, melyek működtetéséhez puskaporra volt szükségük. Launey kormányzó, a Bastille parancsnoka azonnal elkezdte a felkészülést egy esetleges fegyveres konfliktusra, melynek részeként július 13-ra virradó éjszaka 250 hordónyi puskaport szállítottak a Bastille-ba. A felkelők persze hamar megneszelték, hogy az erődben ládákban felhalmozva áll az értékes puskapor, ezért 14-én elindultak a Bastille bevételére.
A tömeg sikeresen bevette a Bastille-t, a puskaport megszerezték, a hét rab pedig kiszabadult; a négy hamisító gyorsan kereket oldott, Malleville és Tavernier a charentoni elmegyógyintézetbe kerültek, ahol az említett de Sade márki is raboskodott ekkor, a meghatott szónoklatokban hálálkodó Solages gróf pedig (minden bizonnyal azok hatalmas örömére…) visszatérhetett a családjához. Az sem igaz, hogy a felkelők rombolták volna le a Bastille-t, az erőd vaskos falait csak több mint fél évvel később, 1790 februárjára sikerült lebontani. A bontási munkálatokat vezető Pierre François Palloy a kövek egy részét építkezésekhez adta el, a maradékból pedig apró Bastille-modelleket készíttetett, melyeket szuvenírként árult. Az élelmes vállalkozó a néhai erőd egyéb mementóit is felhasználta, az ajtókból, zárakból, kulcsokból, kilincsekből például tintatartókat, levélnehezékes, tubákos szelencéket gyártatott, a láncokból pedig emlékérméket veretett.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
