Amerika a demokrácia hazájaként ismert, egyszer mégis császár uralkodott az ország felett – a 19. század derekán egy kissé bolond angol üzletember, Joshua Norton önkényesen megkoronáztatta magát, és elhatározta, ezentúl ő hozza a törvényeket az Egyesült Államokban.
Úgy döntött, ezentúl ő uralkodik Amerikában
Joshua Abraham Norton London egyik elővárosában, Deptfordban látta meg a napvilágot 1818-ban egy vagyonos kereskedő fiaként; gyerekkorának jelentős részét Dél-Afrikában töltötte, ahol apjának fontos üzleti érdekeltségei voltak, majd húszas éveiben az Újvilág felé vette az irányt, és San Franciscóban telepedett le. A családi hagyományt folytatva Norton különböző üzleti vállalkozásokba fogott, vegyeskereskedést és dohánygyárat üzemeltetett, melyekből szépen meggazdagodott, egy téves befektetés azonban mindent tönkretett. 1852-ben a kínai kormány betiltotta a rizs exportját Amerikába, ezért új rizslelőhelyek után kellett nézni; Norton lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és 90 ezer tonna rizst rendelt Peruból, de nem számolt vele, hogy rengeteg San Franciscó-i vállalkozó pályatársa ugyanígy tesz. A várost elözönlötte a perui rizs, melyet így szinte lehetetlen lett eladni, hősünk pedig éveken át tartó pereskedésbe kezdett, melynek hatására alaposan legatyásodott.
A tönkrement vállalkozó balsorsáért az amerikai államot okolta, és elhatározta, saját kezébe veszi a kormányzás feladatát: felhívást küldött a helyi újságoknak, melyben az Egyesült Államok császárának kiáltotta ki magát, és felszólította a népet, tiszteljék őt uralkodójukként. Az önjelölt uralkodó – aki III. Napóleon francia császárról vett példát – teljesen komolyan vette a szerepét, saját törvényeket és rendeleteket hozott, habár természetesen a kormány nem ismerte el államfői tisztségét. Az emberek többsége jó viccnek tartotta Norton császár allűrjeit, a törvénytelen uralkodó igazi celeb lett San Franciscóban, akitől autogramot kértek a helyiek, a színházban előre lefoglaltak számára páholyt, az éttermek, vendéglők pedig ingyenebéddel várták.
Betiltotta a pártokat, és elítélte a rasszizmust
Norton császár – aki később felvette a Mexikó védelmezője címet is – idejét leginkább a város és az ország politikai és gazdasági állapotának felmérésével töltötte, illetve szívesen adott elő hosszas filozófiai és politikai értekezéseket mindazoknak, akik hajlandóak voltak meghallgatni. Norton népszerűségét mutatja, hogy az általa nyomtatott „császári pénzt” bárhol elfogadták San Franciscóban – értéke 50 cent és 10 dollár között mozgott –, amikor pedig jellegzetes császári ruhája elkopott, a városi tanács készíttetett részére újat. Egy ízben egy ügybuzgó rendőrtanácsos, bizonyos Armand Barbier szándékos munkakerülés vádjával letartóztatta, és megpróbálta elmegyógyintézetbe utaltatni Nortont, a San Franciscó-iak azonban tömegestül álltak ki és tüntettek császáruk mellett, akit végül a rendőrség kénytelen volt szabadon bocsátani.
Az önjelölt uralkodó az általa hozott törvényekkel egyebek mellett feloszlatta a kongresszust, és betiltotta a politikai pártokat, elege lett ugyanis a demokraták és a republikánusok állandó vitáiból, úgy gondolta, sokkal egyszerűbb, ha hasonló szervezetek helyett az uralkodó személyesen jár el az állampolgárok ügyeiben. Szívesen szólalt fel aktuálpolitikai kérdésekben, és sok tekintetben meglepően modern gondolkodásúnak bizonyult, elítélte például a rasszizmust, mint mondta, számára minden alattvalója egyenrangú, származástól és bőrszíntől függetlenül.
Az 1860-as években Norton felszólította az amerikai népet a polgárháború azonnali beszüntetésére, később pedig nyíltan felszólalt a San Franciscóba tömegesen érkező kínai bevándorlók mellett, akiket nyílt megkülönböztetés és gyakran durva inzultusok értek a fehér lakosság részéről. Egy alkalommal sikerült megakadályoznia, hogy az összegyűlt dühös csőcselék – többségében munkások, akik attól tartottak, a kínaiak elveszik előlük a lehetőségeket – berontsanak a kínai negyedbe, és ott pusztítani kezdjenek. A tüntetésen felment a színpadra, és közölte a tömeggel, ideje feloszlani és hazamenni.
Tízezrek vettek részt a temetésén
Norton császár egyéb rendelkezéseket is hozott, 1872-ben elrendelte például, hogy építsenek hidat és/vagy alagutat San Francisco és a város menti öbölben található Oakland között: ugyan Norton életében nem valósult meg a terv, később, 1936-ban csakugyan felépült a Bay Bridge névre keresztelt híd, 1974-ben pedig az alagút. Azóta számtalan alkalommal indult petíció, hogy előbbit az eredeti ötletgazda tiszteletére nevezzék át Emperor Norton Bridge-dzsé. Az uralkodó más rendelkezései kevésbé voltak hasznosak, inkább csak saját passzióit és ízlését szolgálták, egy alkalommal elrendelte például, hogy San Francisco lakosai nem szólíthatják városukat a népszerű Frisco becenéven, ez ugyanis szerinte a mérhetetlen tiszteletlenség jele.
A sztárként tisztelt császár húszévnyi uralkodást követően, 1880 januárjában hunyt el váratlanul, összeesett az utcán, és jobblétre szenderült, mire megérkezhetett volna a segítség. Norton, akiről egyebek mellett azt pletykálták, hogy III. Napóleon fia, és dúskál a földi javakban, valójában ekkorra már teljesen elszegényedett, kevesebb mint 10 dollárnyi összvagyont hagyott hátra, mely rendes temetés finanszírozására sem lett volna elegendő. Tisztelői azonban összefogtak a megboldogult császárért, gyűjtést szerveztek, hogy megadhassák számára az őt megillető végtisztességet. A temetésen mintegy 10 ezer (más források szerint 30 ezer) ember vett részt, a gyászolók menete 3 kilométer hosszan kígyózott.
