Ma már kevesen ismerik Szomory Dezső nevét, pedig a századforduló irodalmi életének közismert alakja volt ez a különc író, aki miseruhában a lakása kellős közepén orgonált, és mindenkinek áradozott saját szépségéről és írói tehetségéről.
A legtöbbünknek vannak olyan berögzült szokásai, melyeket nehezen engedünk el attól tartva, hogy ha elszalasztjuk megtenni, akkor valamilyen szerencsétlenség ér bennünket, vagy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan azt szeretnénk. Nemcsak a színészek nem lépnek színpadra addig, amíg eleget nem tettek a szokásos rituáléjuknak, de sok sportolónak is vannak olyan babonái, amelyek elméletük szerint a győzelemhez segíti őket. Rafael Nadalnak is.
Amerika a demokrácia hazájaként ismert, egyszer mégis császár uralkodott az ország felett – a 19. század derekán egy kissé bolond angol üzletember, Joshua Norton önkényesen megkoronáztatta magát, és elhatározta, ezentúl ő hozza a törvényeket az Egyesült Államokban.
Szakmai elvárás, hogy egy detektív különc, bogaras, furcsa szerzet is legyen, vagy ez csak érdekesebbé teszi a történetet? Ha Poirot nem egy pocakos kakukktojás lenne, ha a kócos és gyűrött Columbo nem „felejtene el” mindig mindent, a kemény és kopasz Kojak gyengéje nem a gyerekek kedvenc nyalókája lenne, Sherlock Holmes pedig kevésbé lenne „szögletes”, akkor könnyen hétköznapi szuperhősöknek nézhetnénk őket. Ezért csentek karakterükbe egy csipetnyi különcséget, vagy a kiemelkedő képességek és fura viselkedés mögött más ok húzódik meg?
Egy kissé bogaras – mondjuk azokra az ismerőseinkre, akik furcsa szokásaikkal, különc viselkedésükkel hívják fel magukra a figyelmet, de jobbára azért ártalmatlanok. Mi köze a bogaraknak az extravagáns személyiségekhez? Mai Szófejtőnkben ennek jártunk utána.
