A híres magyar színésznő egy csirkecsont miatt vesztette életét

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Putty Lia elhagyta férjét és két kislányát a színészet kedvéért, de a hangosfilm megjelenésével mellőzöttnek érezte magát, és depresszióval küzdött.

1931-ben egy magyar származású színésznő banális baleset áldozata lett New Yorkban: a torkán akadt egy csirkecsont. Egyesek szerint színpadi mellőzöttsége miatt kezdett éhségsztrájkba, mások szerint meghiúsult házassági tervei miatt. Megint mások úgy vélik, depressziótól szenvedett, és üldözési mániája is volt: azt hangoztatta, meg akarják mérgezni, így szinte semmit nem evett. Akárhogy is történt, 1931. november 27-én éjjel egy csirkecsont a torkán akadt, s noha a kórházban sikerrel eltávolították, vérmérgezés alakult ki a testében, amibe végül 34 évesen belehalt.

Amikor Putty Lia néhány évvel korábban Amerikába érkezett, a hollywoodi film- és szépségipar alaposan kezelésbe vette a Berlinben már jelentős sikereket maga mögött tudó némafilmsztárt: lefogyasztották, plasztikai műtéteknek vetették alá, cserébe viszont sztárt faragtak belőle. Olyan híres lett, hogy még 1972-ben, a Cabaret című filmben is megemlítik: Sally Bowles olyan színésznő szeretne lenni, mint Lya de Putti. Putty Lia azonban „csak” a némafilmek sztárja volt: nem tudott igazán jól angolul, így a hangosfilm beköszöntével az ő karrierje is mélyrepülésbe kezdett.

Putty Lia az 1920-as években
Fotó: Film Favorites / Getty Images Hungary

16 évesen férjhez adták

Nem az amerikai út volt az első újrakezdés Putty Lia életében. A Kassához közeli Vécsén született, olasz apától és grófnő anyától. Rebellis természete miatt – tizenegy évesen elszökött otthonról, és beállt egy vándorcirkuszhoz, s innentől kezdve gyakran hangoztatta, hogy előadóművésznek készül – a család apácákhoz adta tanulni, de nem sikerült megzabolázni. Kis híján kicsapták, amikor az apácák kezébe került egy szerelmes levél, amit egy húszéves katonatiszt írt a 14 éves Amáliának. Arisztokrata származására való tekintettel kapott még egy esélyt, de szándékától, hogy előadóművész legyen, továbbra sem sikerült eltántorítani. Szülei ekkor újabb megoldást eszeltek ki: mindössze 16 éves volt, amikor férjhez adták a földbirtokos-főszolgabíró Szepessy Zoltánhoz.

A színészetért hagyta ott a családját

Esküvőjük jelentős társasági eseménynek számított, a mézesheteket a Riviérán, majd Rómában és Velencében töltötték. A férj rajongott Amáliáért, aki gyors egymásutánban, az első világháború éveiben két kislányt szült neki.

Idézőjel ikon

Az anyaszerep azonban nem tudta feledtetni régi színészi ambícióit.

Férjénél nem talált megértésre, így 1917-ben, húszévesen hátat fordított a családnak, és a fővárosba ment színészetet tanulni. Szepessyvel elváltak, a férfi munkába és alkoholba temetkezett, a lányokat leginkább a nagymama nevelte Gibárt községben lévő kastélyukban. Azt mondták nekik: édesanyjuk meghalt. „A gibárti kastély parkjában föl is állíttatott egy sírkövet, amelyre rávésette: »Itt nyugszik Szepessy Zoltánné, született Putty Lia. Élt 22 évet.« Ehhez a sírkőhöz vitte ki mindennap a leánykáit, hogy imádkozzanak elhunyt édesanyjuk sirhantja mellett” – számolt be a morbid gyakorlatról 1932-ben, Szepessy Zoltán halálának apropóján a Friss Újság.

Többnyire a végzet asszonyának szerepét osztották rá
Fotó: John Kobal Foundation / Getty Images Hungary

A körülrajongott színésznő

A fővárosban Putty Lia elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, közben táncosnőként lépett fel a Royal Orfeumban. 1918-ban már egy némafilm egyetlen női szerepét is megkapta A császár katonái című alkotásban, erre felfigyelt Kertész Mihály is, aki sugalmazta a színésznőnek: adjon le néhány kilót, ha tényleg a népszerűség a szíve vágya. „Jó, de nagyon kövér. Le kell fogynia, ha filmszínésznő akar lenni”mondta állítólag Kertész. Gáláns udvarlói akadtak, a művészvilág is befogadta, de Putty Lia nemzetközi sikerre vágyott. Nagyváradon, majd Bukarestben dolgozott, befolyásos rajongói voltak, de belekeveredett egyikük, egy tönkrement bankár öngyilkossági ügyébe, így azt tanácsolták neki: hagyja el az országot. Egyik tisztelője, a norvég követség munkatársa (a színésznő későbbi harmadik férje), Ernst Jahlke sietett a segítségére: hamis útlevelet szerzett Puttynak, aki ezúttal Berlint választotta.

Némafilmek sztárja

Az egzotikus, fekete szemű magyar színésznő hamar népszerű lett a német fővárosban. Nappal a filmgyárban statisztált, éjjelente pedig a nagy hírű Scalában szerepelt. Itt felfigyeltek rá, és szerződtették a Hindu síremlék című némafilmben a táncosnőszerepére. Ezután egyre-másra jöttek a némafilmszerepek. Közben Pola Negri, a némafilm koronázatlan királynője Amerikába szerződött, így Putty Liának egyre jobb lehetőségei adódtak. A kritikusok ódákat zengtek róla Magyarországon is:Pompás párductest, fénylő fekete haj, keleties arcvonások, különös fényt árasztó szempár, őrjítően szép érzéki száj. A keze keskeny, és micsoda lábak! Ő a szépek szépe, az ezüstvászon és a szerelem királynője.” Már életében könyv jelent meg róla: Váró Andor Lia címmel jelentette meg a munkát.

A színésznő egyik némafilmjének plakátján
Fotó: Lmpc / Getty Images Hungary

Putty Lia Amerikában

Közben ismét férjhez ment: választottja Ludwig Christensen volt, de nem sokáig lehettek együtt: a férfi, akihez a színésznőt inkább baráti, mintsem szenvedélyes szálak fűzték, szívinfarktusban elhunyt. Putty Lia nem sokáig gyászolta: éppen Nizzában pihente ki egy forgatás fáradalmait, amikor távirat érkezett: Zukor Adolf hívta Amerikába. 1926 februárjában meg is érkezett egy óceánjárón, és még abban az évben három filmet készített. A Sátán keservei című némafilmben félmeztelenül is megjelent a filmvásznon (persze csak a film európai változatában), és a továbbiakban is rendszerint a végzet asszonyát alakította. Egy idő után úgy érezte, beskatulyázták. Szeretett volna pozitív szerepkörben is feltűnni, s ennek érdekében még plasztikai műtétre is vállalkozott: megműttette az orrát, de az áttörés még így sem sikerült. Az általa alakított nőtípus kezdett kimenni a divatból, ráadásul a húszas évek végétől kezdve a hangosfilm felé terelődött a figyelem, amelyben Putty behozhatatlan hátránnyal indult az amerikai színésznőkkel szemben.

Különös balesetek

Putty Lia mindeközben évek óta hiába igyekezett, hogy lányaival felvegye a kapcsolatot:

Idézőjel ikon

volt férje minden próbálkozását meghiúsította, leveleit és ajándékcsomagjait felbontatlanul küldte vissza.

1926-tól kezdve furcsa balesetek is érték: még Berlinben történt, hogy „kiesett” földszinti lakása ablakából (legalábbis későbbi magyarázata szerint, mivel a korabeli újságok arról cikkeztek, hogy a színésznő szerelmével veszekedett az eset előtt, és önként ugrott ki). Kar- és lábtörést szenvedett, de túlélte. 1927 novemberében ismét Berlinben tartózkodott, amikor lezuhant a lépcsőn, és „lábával bezúzta az alacsonyan elhelyezett ablak üvegét.” 1930 augusztusában lezuhant a kisgép, amivel repült, 1931-ben pedig a csirkecsonttal történt baleset végzetesnek bizonyult.

Lányai csak Putty Lia halála után tudták meg, hogy híres színésznő volt az édesanyjuk
Fotó: Arcanum Adatbázis / Színházi Élet

Utolsó éveiben mellőzöttnek érezte magát. Partnere, Walter Blumenthal – aki New York egyik leggazdagabb üzletembere volt – elhalmozta ajándékokkal, sőt még a Broadway egyik legelőkelőbb színházát is kibérelte, hogy Putty Lia színpadra léphessen. A darab azonban nem aratott átütő sikert, és a tervezett házasság is meghiúsult a bankár szüleinek tiltakozása miatt. Putty inni kezdett, depressziós lett. Utolsó éveiben szoros viszony fűzte Pulszky Romolához, aki legjobb barátnője, bizalmasa, titkárnője és – egyes híresztelések szerint – szerelme volt a némafilm egyik legnagyobb magyar csillagának. Putty Liában talán – akárcsak férje, Vaszlav Nyizsinszkij személyében – ismét az önpusztító művészt látta, akit meg szeretett volna menteni. Nem sikerült.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.