Elfelejtette a széfkombinációt, másnapra belehalt a legendás italgyáros

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A történelem legnagyobb Darwin-díjasai között dobogós helyet foglal el az egyik leghíresebb italmárka szülőatyja, Jack Daniel: a legendás amerikai üzletember és gyártulajdonos idő előtti halálát egy elfelejtett széfkombináció okozta.

Egy paptól tanulta a szakma fogásait

A világszerte – természetesen idehaza is – népszerű Jack Daniel’s márka megalkotója, Jasper Newton Daniel ír, skót és walesi bevándorlók gyermekeként (anyai nagyanyja még az óhazában látta meg a napvilágot, családja apai ága a 18. században vándorolt az Újvilágba) született az akkor még csupán néhány száz lakost számláló Tennessee állambeli Lynchburg környékén, valamikor az 1840-es évek második felében (a pontos születési dátumról nem maradt fenn feljegyzés). A Jack becenéven ismert fiú gyerekkora elég zűrösen alakult, édesanyja gyermekágyi lázban meghalt, apja pedig a polgárháborúban veszett oda, ezért leginkább árva csavargóként vándorolt egyik helyről a másikra, mígnem egy környékbeli plébános, bizonyos Dan Call szárnyai alá került, aki hivatalosan örökbe fogadta.

Jack nevelőapja és mentora az egyházi teendők mellett szeszlepárlással foglalkozott, melynek csínját-bínját a fiúnak is megtanította (más források szerint valójában Call egyik rabszolgája oktatta a szeszfőzés művészetére hősünket). Jack annyira szorgos és tehetséges nebulónak bizonyult, hogy Call idővel rábízta a lepárlás legtöbb feladatát, később pedig – mivel a környékbeliek közül sokan nem nézték jó szemmel, hogy egy baptista atya ilyesmivel foglalkozik – 25 dollárért eladta neki a főzde tulajdonjogát. Az újdonsült gyáros fiatalember minden erejével és igyekezetével azon volt, hogy a lehető legjobb terméket állítsa elő, melynek köszönhetően Lynchburg szűkebb, majd szélesebb környékén is gyorsan terjedt hírneve.

Jasper Newton „Jack” Daniel (1849? – 1911) szobra Lynchburgben
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Az apró főzdéből néhány év leforgása alatt valódi sikervállalkozás lett, az 1880-as években már az egyik legnépszerűbb márkának számított. A sikeres üzletemberré vált Daniel sohasem nősült meg, és gyerekei sem születtek, szinte minden idejét vállalkozásának szentelte, egész életében azon munkálkodott, hogyan bővíthetné még tovább a brandet. Saját gyerekek híján két unokaöccsét, Lem Motlow-t és Richard Danielt szemelte ki utódjának, és az 1900-as évek elején fokozatosan bevezette őket az üzletbe, megtanította nekik a szakma mikéntjét; ekkor a Jack Daniel’s már akkora vállalat volt, hogy országszerte számos telephelyen és alvállalkozással működött, a szálak azonban továbbra is az alapító kezében futottak össze.

Dühében belerúgott a széfbe: nem élte túl

A legendás széf
Fotó: Wikimedia Commons

A két utódjelöltet mégis váratlanul érte, amikor 1911-ben idő előtt át kellett venniük a vállalat irányítását, Daniel ugyanis egy különös, mondhatni Darwin-díjas balesetben az örök italmezőkre távozott. A legendás szeszgyáros saját irodájában, egy nagy méretű széfben tartotta a cég legfontosabb papírjait, pénzét és egyéb értékeit, melyeket így mindig közvetlen közelségben tudhatott, memóriája azonban gyakran cserben hagyta, sohasem volt képes megjegyezni a páncélszekrény kombinációját. Szerencséjére titkára fejből tudta a számsort, és mindig kinyitotta számára a széfet, a végzetes október 9-i napon azonban Daniel kora reggel, még a titkár munkába érkezése előtt az irodájába ment, hogy minél hamarabb elvégezhesse az aznapi papírmunka zömét.

Balszerencséjére ezúttal sem tudta felidézni a kombinációt, de mivel nem volt senki, aki segítsen neki, egyedül próbálkozott a széf kinyitásával. A mázsás páncélszekrény sokszori próbálkozásra sem engedett, így a cégtulajdonos dühében egy hatalmasat rúgott bele. A rúgás annyira felsértette Daniel egyik lábujját, hogy az eltört, majd gyorsan elfertőződött: az így keletkezett vérmérgezésbe egy nappal később, október 10-én belehalt a szerencsétlenül járt milliomos. A halálos széf története annyira legendás, hogy a Jack Daniel’s lynchburgi üzemében ma is megtekinthetik a gyárlátogatáson részt vevő turisták, sőt, a cég olykor a rendezvényeire, utazó kiállításaira is magával viszi mutatóba.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.