A történelem legnagyobb Darwin-díjasai között dobogós helyet foglal el az egyik leghíresebb italmárka szülőatyja, Jack Daniel: a legendás amerikai üzletember és gyártulajdonos idő előtti halálát egy elfelejtett széfkombináció okozta.
Egy paptól tanulta a szakma fogásait
A világszerte – természetesen idehaza is – népszerű Jack Daniel’s márka megalkotója, Jasper Newton Daniel ír, skót és walesi bevándorlók gyermekeként (anyai nagyanyja még az óhazában látta meg a napvilágot, családja apai ága a 18. században vándorolt az Újvilágba) született az akkor még csupán néhány száz lakost számláló Tennessee állambeli Lynchburg környékén, valamikor az 1840-es évek második felében (a pontos születési dátumról nem maradt fenn feljegyzés). A Jack becenéven ismert fiú gyerekkora elég zűrösen alakult, édesanyja gyermekágyi lázban meghalt, apja pedig a polgárháborúban veszett oda, ezért leginkább árva csavargóként vándorolt egyik helyről a másikra, mígnem egy környékbeli plébános, bizonyos Dan Call szárnyai alá került, aki hivatalosan örökbe fogadta.
Jack nevelőapja és mentora az egyházi teendők mellett szeszlepárlással foglalkozott, melynek csínját-bínját a fiúnak is megtanította (más források szerint valójában Call egyik rabszolgája oktatta a szeszfőzés művészetére hősünket). Jack annyira szorgos és tehetséges nebulónak bizonyult, hogy Call idővel rábízta a lepárlás legtöbb feladatát, később pedig – mivel a környékbeliek közül sokan nem nézték jó szemmel, hogy egy baptista atya ilyesmivel foglalkozik – 25 dollárért eladta neki a főzde tulajdonjogát. Az újdonsült gyáros fiatalember minden erejével és igyekezetével azon volt, hogy a lehető legjobb terméket állítsa elő, melynek köszönhetően Lynchburg szűkebb, majd szélesebb környékén is gyorsan terjedt hírneve.
Az apró főzdéből néhány év leforgása alatt valódi sikervállalkozás lett, az 1880-as években már az egyik legnépszerűbb márkának számított. A sikeres üzletemberré vált Daniel sohasem nősült meg, és gyerekei sem születtek, szinte minden idejét vállalkozásának szentelte, egész életében azon munkálkodott, hogyan bővíthetné még tovább a brandet. Saját gyerekek híján két unokaöccsét, Lem Motlow-t és Richard Danielt szemelte ki utódjának, és az 1900-as évek elején fokozatosan bevezette őket az üzletbe, megtanította nekik a szakma mikéntjét; ekkor a Jack Daniel’s már akkora vállalat volt, hogy országszerte számos telephelyen és alvállalkozással működött, a szálak azonban továbbra is az alapító kezében futottak össze.
Dühében belerúgott a széfbe: nem élte túl
A két utódjelöltet mégis váratlanul érte, amikor 1911-ben idő előtt át kellett venniük a vállalat irányítását, Daniel ugyanis egy különös, mondhatni Darwin-díjas balesetben az örök italmezőkre távozott. A legendás szeszgyáros saját irodájában, egy nagy méretű széfben tartotta a cég legfontosabb papírjait, pénzét és egyéb értékeit, melyeket így mindig közvetlen közelségben tudhatott, memóriája azonban gyakran cserben hagyta, sohasem volt képes megjegyezni a páncélszekrény kombinációját. Szerencséjére titkára fejből tudta a számsort, és mindig kinyitotta számára a széfet, a végzetes október 9-i napon azonban Daniel kora reggel, még a titkár munkába érkezése előtt az irodájába ment, hogy minél hamarabb elvégezhesse az aznapi papírmunka zömét.
Balszerencséjére ezúttal sem tudta felidézni a kombinációt, de mivel nem volt senki, aki segítsen neki, egyedül próbálkozott a széf kinyitásával. A mázsás páncélszekrény sokszori próbálkozásra sem engedett, így a cégtulajdonos dühében egy hatalmasat rúgott bele. A rúgás annyira felsértette Daniel egyik lábujját, hogy az eltört, majd gyorsan elfertőződött: az így keletkezett vérmérgezésbe egy nappal később, október 10-én belehalt a szerencsétlenül járt milliomos. A halálos széf története annyira legendás, hogy a Jack Daniel’s lynchburgi üzemében ma is megtekinthetik a gyárlátogatáson részt vevő turisták, sőt, a cég olykor a rendezvényeire, utazó kiállításaira is magával viszi mutatóba.
