A cuki bogár, akit mindenki szeret, harapós fenevaddá vált: így védekezz ellene

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Míg gyermekkorunkban a hétpettyes volt az egyetlen és eredeti, mára már igazán változatos megjelenésű Harlequin-katicákkal is találkozhatunk lépten-nyomon. Vigyázzunk vele, harap, és allergiát is okozhat!

A hazánkban őshonos katicák életterét is veszélyeztetheti az egyre jobban terjedő Harlequin-katicabogár elterjedése. Az allergiás reakciókat is kiváltó ázsiai katicák védekezés híján a mezőgazdaságot is veszélyeztethetik. 

A világ növény- és állatvilága évmilliók során nyerte el jelenlegi formáját. Számtalan biodiverzitás alakult ki, melyeket nemcsak éghajlati övek, de a természeti képződmények, folyók, hegyláncok, sivatagok választottak el egymástól. A 21. századra az addig ismert határok egyre inkább átjárhatóvá váltak, az utazók bőröndjeiben, a kereskedelmi árukat szállító járműveken akadálytalanul érkezhettek a világ minden tájáról az inváziós fajok, melyek szélsőséges esetben megfelelő körülményeket találva élnek túl és szaporodnak új lakóhelyükön, felborítva ezzel a területek addigi egyensúlyát. Nemcsak olyan fajok pusztulhatnak el egyes területeken, amik még ismeretlenek számunkra, de a mindennapjainkban jelen lévő helyi jellegzetességeket is veszélyeztetheti jelenlétük.

Az őshonos állatokat is veszélyeztethetik az újonnan megjelenő fajok
Fotó: Andi Edwards / Getty Images Hungary

Inváziós bogarak

Hazánkban szinte minden évben felfedeznek olyan állatpopulációkat, melyek a kereskedelem révén, mezőgazdasági okokból vagy véletlenül szabadon eresztve kezdtek el szaporodni, és vették át az uralmat őshonos, távoli rokonaiktól. Az inváziós fajok sajátossága ugyanis egy olyan fajta igénytelenség, mellyel nemcsak túlélni képesek, de a legváltozatosabb környezeti viszonyokhoz alkalmazkodva ki tudják terjeszteni élőhelyeiket – mások rovására. Az inváziós fajok ökoszisztémára gyakorolt hatásairól lehetnek ugyan elképzeléseink, de a tényleges következményekkel akkor fogunk majd szembesülni, ha a folyamat már lezajlott.

2008-ban regisztrálták itthon az első ázsiai katicabogarat, az elmúlt tizenöt év során pedig valószínűleg mindannyian rendszeresen találkoztunk pár példánnyal. Eredetileg a mezőgazdasági kártevők ellen telepítették őket Franciaország egyes vidékein, innen indultak egész Európát meghódító útjukra. Húsz év alatt az egész kontinensen elszaporodtak, mára az elhibázott mezőgazdaság-politika egyik jelképének tekintik őket. Mivel jóval nagyobbak, és a hazai pettyes hátúakhoz képest ellenállóbbak is távol-keleti rokonaik, nemcsak kiszorítják az őshonos bogarainkat, de a tetvek mellett a hétpettyesek petéit és imágóit is elfogyasztják. 

A kedvesnek tűnő bogarak azonban nem csak azért veszélyesek, mert jelenlétükkel felborítják hazánk biológiai egyensúlyát, harapnak és védekezésre használt váladékuk az emberekből allergiás reakciót is kiválthat. Egyre többen érzékenyek az általuk használt vegyületre, mely csalánkiütést, angioödémát, súlyos esetben asztmát, a szembe kerülve pedig kötőhártya-gyulladást okozhat.

A mezőgazdaságban is károkat okoznak

Ugyan falánkságuk igazolja a betelepítésüknek okait, hiszen tényleg rengeteg tetvet esznek napról napra, azonban ha ezek elfogytak, éhségüket más területen is csillapítják, komoly károkat okozva a mezőgazdaságban. Ha nem találnak állati eredetű táplálékot, a virágok és a bogyós gyümölcsök megrágásával csökkenthetik a termés mennyiségét. Hazai viszonylatban ez leginkább a bortermelést érinti, ugyanis egyik kedvenc eledelük a szőlő. Ha szüretkor a zúzógépekbe kerülnek, testnedveik, melyek az allergiás reakciókat is kiválthatják, a bor minőségét is rontják.

A Harlequin-katica a szőlőre is veszélyes lehet
Fotó: zivkovicsl / Getty Images Hungary

Rendkívül ellenállóak, nincs ellenségük

Az egyetlen védekezési lehetőség ellenük, ha elpusztítjuk őket. Ugyan csak az őszi szezonban költöznek be áttelelni a házak repedéseibe, de ha most nem teszünk ellenük, a lárváik is kifejlődnek, ráadásul megnégyszereződik a számuk szezononként – megsokszorozva mennyiségüket az őszi időszakra. Mivel a legtöbb növényvédő szerrel szemben ellenállóak, és természetes ellenségeik sincsenek, ami pedig gátolná a szaporodásukat, a fizikai védekezés – felporszívózás, összenyomás – az egyetlen lehetséges fegyver ellenük. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.