Az általunk alkotott robotok egyre inkább humanoid alakot öltenek: miközben egyértelműen gépek, valamiért azt szeretnénk, ha külsőre egyre inkább hasonlítanának ránk. Csakhogy ezt nem is olyan egyszerű elérni.
Ha a jövőben tényleg robotokkal szeretnék helyettesíteni a recepciósokat, biztonsági őröket, pincéreket, az idősgondozókat, ápolókat, a gyártósorokon dolgozókat, akkor fontos, hogy azok ne legyenek ijesztőek, sőt hasonlítsanak azokra az emberekre, akiket helyettesítenek. Hiába a mesterséges intelligencia térnyerése, alapvetően még mindig az emberi társaságból szenvedünk hiányt, de érdekes módon azt úgy próbáljuk orvosolni, hogy gépeket fejlesztünk és vásárolunk. No de mindegy is, a cél nyilvánvaló: humanoid robotkarok és gépek létrehozása és a feléjük érzett bizalom kiépítése. De miért olyan nehéz ez?
Az ember csak ember, gondolnánk, de ezernyi kis apróság tesz minket önmagunkká, olyan nüanszok, amelyekre még csak nem is gondolunk. A hangszínünk, a hangunk változásai, a hangulataink, a légzésünk keltette mozgás és hang, a szív rezdülései, testmelegünk, a grimaszaink, a testbeszéd ezernyi mozzanata, a több arcizmot is igénybe vevő, ezerféle mosoly vagy a pislogás. S hiába tudunk már a 3D nyomtatóknak hála szinte bármit megalkotni műanyagból és fémből, a robotokat el kell látni megfelelő szenzorokkal, a mozgásért felelős eszközökkel ahhoz, hogy valóban emberszerűvé tegyük őket. De ez nehezebben megy, mint korábban gondolták.
A pislogás fontos
Ki gondolná, hogy ez az önkéntelen mozdulat, ami a szem nedvesen tartásáért felelős, ilyen fontos szerepet játszhat – és mégis. Azok a robotok, amelyek nem pislognak, rossz érzést keltenek a velük egy teremben ülő emberek számára, úgy érzik, mintha bámulnák őket, ez pedig általában az agresszió jele, így nem véletlenül leszünk idegesek tőle. „Miközben gyakran azt feltételezik, hogy a pislogás csak egy reflexív fiziológiai funkció, amely a védőfunkciókhoz és a szemek nedvesítéséhez kapcsolódik, valójában fontos szerepet játszik a kölcsönös interakcióban is” – mondta Helena Kiilavuori, a finn Tamperei Egyetemen dolgozó pszichológus és kutató.
Mire jó még?
Az emberi pislogás figyelmet és érzelmeket közvetít. A nonverbális kommunikáció eszközeként számos olyan dolgot fejez ki, amelyekkel tudatosan nem is vagyunk tisztában, például hogy ki felé forduljunk egy beszélgetés során. És a pislogás még csak egy a sok jel közül, amelyeket az emberek folyamatosan cserélnek egymással anélkül, hogy tudatában lennének. A tudósok épp ezért elkezdték kikísérletezni, hogyan lehetne ezt a robotokon is elérni. Az életszerűség kedvéért a robot szemgolyóját szemhéjakkal látják el, és külön mozgathatóvá teszik azokat. A megfelelő időintervallum beprogramozásával úgy tűnik, mintha pislognának, ez pedig meglepően megnyugtatja az emberi szemlélőket, így szívesebben lépnek interakcióba a géppel, ami a kutatók egyik fő célja.
Nekünk könnyű, a fejlesztőknek nehéz
Minél fejlettebben pislog egy robot, annál szimpatikusabbnak látjuk, sőt okosabbnak is képzeljük. Így aztán amikor mondjuk a vasútállomáson egy pislogó robothoz fordulunk információért, jobban bízunk abban, amit mond. Csakhogy ezt nehéz kivitelezni, a pislogás ugyanis az egyik legfinomabb emberi mozgás. Az ezt utánzó mechanizmusok tervezése fejlett technológiát igényel, például nagy pontosságú motorokat. Az Engineered Arts robotikusai például drága, űrhajózási minőségű motorokat használnak, valamint saját vezérlőelektronikát terveznek hozzá.
Nem mindegy, hogyan pislog a robot
Nagy gondot jelent, hogy a motorok ne adjanak ki közben nagy zajt, az ugyanis elég árulkodó, s máris csökken a gép felé érzett szimpátiánk. A túl lassú tempótól álmosnak tűnik a robot, ami szintén nem vet rá jó fényt, de neki sem megfelelő, hiszen a kamerája a szemében helyezkedik el, és minél hosszabb ideig kerül elé átlátszatlan felület, annál több információt veszít. Ha túl gyakran pislog, hazugsággal vádoljuk meg. Ha túl egyenletes, tizedmásodpercre kimért a tempója, akkor megint gépiessé válik. A CONTACT csapat például ezért egy szoftverprogramot használ, amely részben véletlenszerűvé teszi az egyszeri és a dupla pislogás közötti időintervallumokat. Emellett meg kell oldani a közben keletkező súrlódás, a bőr és a szemgolyó precíz mozgásának problémáit is. Azon pedig még dolgoznak, hogyan lehetne megoldani, hogya robot felvegye a vele beszélgető ember pislogásának egyedi ritmusát – ez is egy automatikus emberi tényező, aminek nem vagyunk tudatában. Furcsa, nem? A rendkívül összetett és bonyolult robotok építése közben döbbenünk rá, milyen elképesztően komplex és egyedi az emberi működés.
Ajánló ID:
A cikk a hirdetés után folytatódik: nem
