Nem szívesen fogyasztunk olyan étteremben, ahol az asztalterítők foltosak, az evőeszközök, a poharak és a tányérok maszatosak, a padlón pedig széttaposott ételmaradék árulkodik a személyzet igénytelenségéről. És ez még csak a jéghegy csúcsa, vannak, akik ennél sokkal gusztustalanabb tapasztalatokkal tértek haza egy-egy éttermi vacsora után.
A fentieket tapasztalva jogosan merül fel a kérdés: ha az étteremben ilyen áldatlan állapotok uralkodnak, akkor vajon mi lehet a konyhában? A cikkben összegyűjtött tapasztalatok alapján szomorúan kell kijelentenünk, sokszor jobban tesszük, ha ebbe bele se gondolunk.
„Szeretem az állatokat, de…”
„Kifejezetten bosszant, ha egy étteremben udvariatlanok a pincérek. Szerintem az is a tapintatlanság jele, ha ötperceként odajön, és megkérdezi, minden rendben van-e, hozhat-e még valamit. De ennél sokkal jobban zavar, ha a higiéniával kapcsolatban tapasztalok kifogásolnivalót. Számomra gusztustalan, ha nem mossák el rendesen a tányérokat, vagy nem takarítják le rendesen az asztalt” – mondja Tamás, aki bár szereti az állatokat, véleménye szerint a szőrüket hullató, lihegő házi kedvencek nem az étterembe valók, éppen ezért nem szíveli, ha valaki a kutyájával vagy a macskájával foglal helyet egy asztalnál ott, ahol ő is eszik.
Homok nem kell a salátába
A tisztaság hiánya akkor is zavaró, ha a konyhában elfelejtik megmosni azt, amit meg kellett volna… „A gusztusosan elrendezett és finomnak ígérkező salátástálról csak a kóstolás után derült ki, hogy nem mosták meg a salátát, ami nem csak a frissességtől ropogott a fogam alatt minden egyes falatnál. Egy ideig próbáltam kiválogatni a kevésbé homokos darabokat, utána feladtam. A végén finoman jeleztem az étteremben, hogy meg kellett volna mosni a salátát, de a megjegyzésem nem hatotta meg a pincéreket, kifizettették velem a számlát” – emlékszik Blanka, akinek egyéb kellemetlenségben is volt része ugyanannak az alföldi városnak egy másik éttermében.
„Ott hagymalevest és brassóit kértem, de mindkettő óriási csalódást okozott. A hagymaleves egy odakozmált köménymagos »alaplé« volt, amibe beleszórtak néhány félig nyers vöröshagymadarabot. A brassói – akkor még nem tudtam, hogy ezt soha nem rendelünk étteremben, mert maradékból készül – kapcsán pedig elhangzott a kérdés: »rizsával vagy krumplival?«” – meséli döbbenten a kétgyermekes édesanya, aki egy másik étteremben megdöbbenve tapasztalta, hogy az egyáltalán nem olcsó tonhalkrém olyan alsópolcos tonhalból készült, aminek rettenetes mellékíze volt, és a petrezselymen kívül nem kevertek hozzá semmit. Bár a fojtós szörnyűséget megette, és a végén jelezte, hogy hiányolta belőle a majonézt, mindössze annyi választ kapott: „mi így készíccsük”.
Az ételmérgezés sem kizárt
„Egy felkapott budapesti bisztróban esett meg velem, hogy félig nyersen hozták ki a csirkemellet, amit rendeltem. Számomra nincs annál gusztustalanabb, amikor még látom a vért a megvágott húson. Arról már nem is beszélve, hogy a nyers hús elfogyasztása mennyi egészségügyi kockázatot rejt magában. De nem kell ahhoz félkész húst enni, hogy ételmérgezést kapjunk” – sóhajt Andi, aki amíg él, nem felejti el, hogy három napig ment a hasa és hányt, miután egy badacsonyi vendéglátóhelyen vélhetően nem friss olajban sütött krumplit szolgáltak fel neki.
Beleevett a pincér az ételembe
„Még látnom sem kell, elég, ha csak belegondolok, és már kiráz a hideg attól, ha egy szakács, vagy bárki, aki főz, nem tiszta, hanem egy már korábban használt evőeszközzel nyúl bele az ételbe” – fintorog Sára, aki felnőttkora ellenére nemrég elsírta magát egy étteremben, amikor a pincér letette elé az ételt az asztalra. A menedzserként dolgozó fiatal nő azt is elárulta, mi váltotta ki belőle ezt a gyermekesnek tűnő reakciót.
„Szó szerint megakadt bennem a levegő, amikor megláttam, hogy miközben hozta az asztalhoz a finomságokkal megrakott tányért, útközben beleevett a kajámba… Önfeledtem csipegette a pincér a juhtúrós sztrapacskát és a sült szalonnát a tészta tetejéről” – mondja borzongva Sára.
Túl gyorsan gazdát cserélt a tányér
A gyors kiszolgálás nem mindig jelent jót – legalábbis Nóri története erről árulkodik.
„Egy budapesti török étteremben ebédeltünk, amikor néhány falat után kiderült, hogy kaptam a gírosztálamra csípőst, pedig nem kértem. Miután visszavittem a tányéromat és jeleztem a problémámat, nagyon készségesek voltak a pincérek. Mondták, hogy semmi baj, majd legnagyobb meglepetésemre elkiáltotta magát a kiszolgáló, hogy »kész a csípős!«, és a kezébe nyomta a visszavitt tányéromat az egyik vendégnek” – mondja még most is feldúlva Nóri.
Cigarettacsikk a levesben
„Ha nem velünk történik meg mindaz, amit most elmesélek, talán azt feltételezem, hogy a fantázia szüleménye” – kezdi Szilárd rejtélyesen saját sztoriját, aminek külön pikantériája, hogy ugyanabban az étteremben kétszer is csalódniuk kellett.
„Édesapámmal szerettünk volna valami finomat enni, amikor betértünk egy neves halászcsárdába, ahol a legnagyobb megdöbbenésünkre a levesben egy csikket találtunk. Mondanom sem kell, hogy azonnal elment az étvágyunk.
A következő évben megint abban a városban jártunk, ahol már egyszer csalódást okozott nekünk az előbb említett, sokak által kedvelt halászcsárda, de úgy gondoltuk, adunk még egy esélyt a helynek. Kár volt!
Ugyanis három kanál után édesapám egy fogpiszkálót szedett ki a szájából. Harmadik esélyt már nem adtunk ennek az étteremnek” – jelenti ki határozottan Szilárd.
