Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Magyarország nem csak a felszínen rejt izgalmas, felfedezetlen titkokat: sokszor a föld mélyében is megbújnak titkos létesítmények.
Kit ne vonzott volna gyerekkorában az elvarázsolt kastély? Ki ne vágyott volna arra, hogy egy titkos helyre bukkanjon? Nem kell azonban gyereknek lenni ahhoz, hogy átélhessük a felfedezés és a kaland izgalmát: Magyarország területén számos olyan, korábban óvóhelyként vagy bunkerként üzemelő létesítmény van, amelyet a 20. század történelmi viharai során alakítottak ki, sokszor magas rangú politikusok számára.
A Horthy-bunker
A második világháború előestéjén, 1938-ban a honvédelem légoltalmi programján belül jelentős óvóhelyépítés kezdődött Budapesten, amit a világháború után kiterjesztettek az ország többi részére is. Horthy Miklós kormányzó és családja számára például a Gödöllői Királyi Kastélyban kezdtek építeni egy bombabiztos óvóhelyet 1944-ben. A kormányzó nyári rezidenciájaként szolgáló 55 négyzetméteres bunker tíz méterrel a föld alatt található, húsz fő befogadására alkalmas, és masszív vasbeton falak határolják. Az elképzelés az volt, hogy katonai főhadiszállásként is használják, hogy szükség esetén innen irányítsák az országot. Erre végül nem került sor, a budai Vár alatt húzódó óvóhely viszont nem épült hiába.
A létesítményt a második világháború után a szovjet csapatok használták gázolajraktárként, majd jelentősen leromlott az állapota. A kastély 2010-es felújítása során a rejtekhelyet is helyreállították, és az egyik szoba berendezését az eredeti tervek szerint rekonstruálták. Ma már látogatható is: a háborús időket idézi meg a kiállított tárgyak és filmfelvételek segítségével.
A Rákosi-bunker (F4 objektum)
Rákosi Mátyásnak sem kellett a szomszédba mennie, ha bunkerépítésről volt szó. Budapest belvárosa alatt, a Kossuth és Szabadság tér között, közel 40 méter mélyen készíttetett atombiztos óvóhelyet. A pártfőtitkár 1951-ben adott utasítást az óvóhely megépítésére, ami 1953-ra el is készült, és a metróépítéshez is használt alagútfalazó elemekből épült meg.
Az építkezésen dolgozó bányászokat lefüggönyözött buszokkal szállították a helyszínre.
A létesítmény hatalmas: 3500 négyzetméteres területe több mint 2000 fő befogadására alkalmas. 283 lépcsőfok vezet le a mélybe, és terveztek bele két, a korszakban szupergyorsnak számító liftet is. Lejárata egy Steindl Imre utcai, illetve egy Zoltán utcai bérház udvarában található, a szellőzőként is funkcionáló vészkijárat pedig a Szabadság téren – ezt minden további nélkül megtekinthetjük. Az óvóhely nem látogatható, bár kivételes alkalmakkor kinyitják, ekkor a szerencsések közelebbről megtekinthetik a kísérteties hangulatú atombunkert.
A dunavarsányi szovjet atombunker
A megszálló szovjet hadsereg számos titkos objektumot telepített Magyarországra, amelyekről csak a szűk pártelitnek lehetett tudomása. 1968-ban például Dunavarsány határában kezdtek építeni egy atombunkert az itt tartózkodó szovjet légierő számára, hogy egy esetleges NATO-atomcsapás esetén innen indíthassák a válaszcsapást. A legnagyobb titokban tartott, Tulipán, illetve Ulha néven emlegetett hajdani bunker ma már a nagyközönség számára is nyitva áll: az érdeklődők, miután az eredeti sugárzásbiztos, hermetikusan záródó vasajtón belépnek a létesítménybe, megtekinthetik a parancsnoki szobát is.
A tótvázsonyi Kis-Moszkva
A Bakony lábánál, Tótvázsony mellett található titkos katonai laktanyához tartozó bunker egyike volt azoknak a helyeknek, ahol a szovjetek a megszállt területeken atomtölteteket tároltak. Magyarországon öt ilyen helyszínről tudunk: Kunmadaras, Kiskunlacháza, Császár, Tab és Tótvázsony, pontosabban a Tótvázsony és Nagyvázsony közti erdős terület. Még a helyiek sem tudják pontosan, mikor jött létre a Kis-Moszkva, de minden valószínűség szerint a hatvanas évek vége felé.
A szovjet tiszteknek és családjaiknak lakóépületeket, játszóteret, sportpályát és pihenőparkot is felhúztak, de ez csak a „kirakat” volt: a lényeg két emelettel a föld alatt rejtőzött.
Ilyen mélyen tárolták az atomtölteteket, amelyekből nem lehetett kevés: több mint száz fért el belőlük az erre szolgáló teremben. A rendszerváltás után állítólag 12 óra alatt ürítették ki a létesítményt, ami teljesen elnéptelenedett, és szellemvárossá vált, és ma sem látogatható.
Szigorúan titkos helyek: Magyarország elhagyottan
Ma már lehetőség van arra, hogy néhány, korábban titkos bunkert szervezett túra keretében látogassunk meg: így például az óvóhelyként is funkcionáló kőbányai pincerendszer egy részét vagy a Csepel Művek területén épült bunkereket. Akadnak azonban olyan helyek is szép számmal, amelyek legálisan nem látogathatók. A BCO Urbex csapatát azonban ez sem rettenti vissza: elhagyott, hivatalosan nem látogatható helyekre jutnak be, az ott készült képeken pedig mindenki megcsodálhatja, hogy néz ki „Magyarország elhagyottan”.
„Az első romos épületbe 2004-ben léptem be, egy többlakásos kertes ház volt. Megtetszett, és onnantól kezdve gyakrabban kerestük fel csapatommal az elhagyatott helyeket” – mondta el a Díványnak a csapat egyik tagja. „A csapat tagjai az évek során folyamatosan cserélődtek. Általában fotótúrán ismerkedünk, a legelvetemültebbek megmaradnak és velünk tartanak. Célunk a régi épületek jelen állapotában dokumentálása, felfedezése az utókornak.” Az elhagyott helyek felfedezése azonban nem veszélytelen időtöltés: „Ha nem figyelsz, könnyen beeshetsz egy nyitott aknába, gödörbe. Beleléphetsz egy szögbe, vagy beszakadhat a padló, vagy kéz- és lábtörést szenvedhetsz egy rossz mozdulat miatt.”
A BCO Urbex rendszeresen feltölti a helyszíneken készült fotókat a közösségimédia-oldalukra. Az elhagyott gyárak, lakóházak, jobb sorsra érdemes, pusztuló üdülők fényképeit nézve az enyészet bája hatalmába keríti azt is, aki csak a fényképeket látva ismerkedik ezzel a különös hobbival. „Olyan sok helyen jártam már, hogy nem is tudok kiemelni egyet sem. De ha lehetne, akkor talán az OPNI. Olyan hatalmas, hogy akár egy napot is bolyonghat benne az ember. De nagyon megfognak a retró hotelek is, amikben minden berendezés ott van és enyészik több évtizede.”
