A 10 legilletlenebb viselkedés a közösségi közlekedés során

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Felelősséggel tartozunk másokért, akikkel egy járaton utazunk, legyen szó buszról, vonatról, villamosról vagy repülőgépről. Mégis vannak, akik fütyülnek a közlekedési illemre, és ezzel kellemetlen helyzetbe hoznak másokat. De mit tehetünk, hogy elkerüljük a megbotránkoztató pillanatokat?

„A közösségi közlekedés fogalma abban különbözik a tömegközlekedéstől, hogy már eleve fegyelmezett viselkedésre int, hiszen a közösség tagjaként alkalmazkodni szoktunk másokhoz” – mondja dr. Veszelszki Ágnes kommunikációkutató, tanszékvezető egyetemi docens az NKE-n, a Protokollkommunikáció oldal szerzője. Éppen ezért fontos, hogy kiemelten figyeljünk a következő szabályok betartására, hogy megelőzzük a kínos szituációkat.

1. Adjuk át a helyünket a buszon 

Az első és legfontosabb szabály, hogy mindig segítsük a rászoruló személyeket, akikkel egy közlekedési eszközön utazunk. Adjuk át helyünket az időseknek, a kismamáknak vagy a mozgásukban korlátozott személyeknek. Jelezzük, hogy hajlandóak vagyunk lemondani pillanatnyi kényelmünkről, hogy más számára megkönnyítsük az utazást. Amikor viszont nem fogadják el a felajánlást, ne kezdjük el győzködni a másik embert, mondván „de, nyugodtan üljön csak le” vagy „miért nem ül le?”, hanem tartsuk tiszteletben, ha valaki nem él ezzel a gesztussal. Az is lehet, hogy a személy rövid időre szállt fel a buszra, és nagyobb gondot okozna számára helyet foglalni, majd hirtelen felállni leszállás előtt.

A SMS- vagy üzenetírással ne zavarjuk a velünk együtt utazó személyeket /Fotó: GettyImages

2. Ne tolakodjunk! 

Vannak olyan napszakok, amikor sokan sietnek valahová, például munkába, iskolába vagy hazafelé. „Akkor is figyeljünk arra, hogy ne tapossunk rá mások lábára, amikor a szokottnál nagyobb tömegben utazunk. Mindig törekedjünk rá, hogy mások zavarása nélkül érjük el az érkező buszt vagy villamost” – figyelmeztet a kommunikációkutató szakember.

3. Óvatosan a csomagokkal!

Gyakori, hogy a buszon meglök minket valaki a hátizsákjával, vagy hogy éppen mi magunk okozunk kellemetlenséget valakinek a saját táskánkkal. Ezért helyezkedjünk úgy, hogy ne lógjunk be mások intim zónájába, legyen szó egy hátizsákról, bevásárlószatyorról vagy egy nagyobb csomagról.

4. A telefonbeszélgetés csak ránk tartozik

„Kíméljünk meg másokat attól, hogy éppen miről beszélünk egy hozzátartozónkkal. Ne hangosítsuk ki a készüléket a közösségi közlekedés során, és ne használjuk a kamera funkciót sem, hiszen így olyan személyek is bekerülnek a hívásba, akiket ez nem érint. A videóhívást azért nem javaslom, mivel látszódhatnak rajta idegen személyek is, akik ezt nem szeretnék.

Idézőjel ikon

A privát telefonhívás ránk tartozik, nem a nyilvánosságra! Amennyiben halaszthatatlan ügyről van szó, legyünk tapintatosak, kerüljük a túl hangos beszédet” – javasolja a szakértő.

5. A kolbászos szendvicsnek nem itt van a helye!

Bár a tömegközlekedési eszközökön nem szabad ételt és italt fogyasztani, egy hosszú út során előfordulhat, hogy élelmet veszünk magunkhoz. Ilyenkor ügyeljünk rá, hogy az ételnek ne legyen erős szaga, vagyis ne zavarjunk vele másokat, és az ital se okozzon kellemetlenséget, szennyeződést a járművön.

6. A saját helyünkre üljünk

A helyjegyes járatokon fontos, hogy a saját ülésünkön foglaljunk helyet. Amennyiben tévedés történik, és kiderül, hogy elfoglaltuk valaki másnak a helyét, udvariasan engedjük át a számára fenntartott helyet. 

Dr. Veszelszki Ágnes, a Protokollkommunikáció oldal szerzője
Fotó: Tungler Andrea

7. Legyünk türelmesek a gyerekekkel

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy nehéz lehet kisgyerekekkel utazni hosszú távon. Amikor a kicsi túl hangos vagy rosszalkodik, maradjunk toleránsak. Amennyiben szülőként vagy kísérőként utazunk kisgyerekkel, gondoskodjunk róla, hogy lefoglalja magát, készüljünk csendes játékkal, mesével, beszélgetéssel.

8. Állattal a közösségi közlekedésben

„Az állatokra külön előírások vonatkoznak, ezekről tájékozódjunk, mielőtt jegyet vásárolunk. Amennyiben betartunk minden vonatkozó előírást, akkor is fontos, hogy gazdaként figyelmeztessük az állatot a helyes viselkedésre, ezzel elkerülve az esetleges nézeteltéréseket” – hívja fel a figyelmet dr. Veszelszki Ágnes.

9. A rollert ne toljuk másnak!

Amikor rollert vagy biciklit szállítunk villamoson vagy vonaton, akkor a kijelölt helyre tegyük, közben ügyeljünk rá, hogy ne zavarjunk vele másokat. Ne toljuk neki más lábának a kerékpárt vagy rollert!

10. Mozgólépcsőn is álljunk jó helyre!

Idetartozik a mozgólépcsőkön ismert etikett is, vagyis lehetőleg ne lépjünk túl közel másokhoz, illetve a jobb oldalon álljunk, hogy a bal sávot fenntartsuk azoknak, akik sietnek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.