56-os sérülés miatt vált a pesti utcák legendás alakjává Füttyös Gyuri

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A budapesti főváros különös színfoltja, mondhatni legendás alakja volt Füttyös Gyuri, a furcsa, de ártalmatlan „szatír”, aki kedvenc időtöltéseként összehajtogatott újságpapírral paskolta meg a tömegközlekedő hölgyek fenekét, majd fütyörészve továbbállt. A rejtélyes férfi előéletéről számtalan mendemonda keringett, de máig sem tudni biztosan, mennyi lehetett igaz ezekből.

Beleivott mások italába, és két forintot kért a járókelőktől

A kopaszodó, kissé hajlott hátú és jellegzetes kacsázó járással közlekedő úriember, aki hamarosan Füttyös Gyuri néven lett ismert városszerte, először az 1960-as évek első felében tűnt fel a budapesti tömegben, éles, vércseszerű, de sosem dallamokat fütyörésző füttyszavát már messziről hallani lehetett. Felbukkant a Nagykörúton, látták a Lövölde téren, a műjégpálya mellett, de volt, aki Budán, a körtéren találkozott vele; a nők gyakran – érthető módon – bosszankodtak, amikor rápaskolt a fenekükre, azonban senki sem neheztelt rá, ártalmatlan bolondnak, a város bohócának tartották.

A különös alak nem csak a nők fenekét csapkodta kényszeresen az Esti Hírlap vagy Népsport aktuális példányával, gyakran a hirdető- és villanyoszlopokat, autókat, kirakatokat és cégéreket is áldozatul választotta. Előfordult, hogy odament a járókelőkhöz, és egy bélást, vagyis két forintot kért tőlük – ennél több pénzt sohasem fogadott el, és évtizedeken keresztül, az inflációval mit sem törődve mindig ugyanennyit kunyerált, a kapott aprót valószínűleg tejre vagy cigire költötte, ezt a két dolgot ugyanis nagyon szerette. Nyáron is kabátban, és állandó, megkülönböztető ruhadarabjának számító svájcisapkában mászkált, gyalogosan, olykor felkapaszkodott a troli vagy a villamos ütközőjére, szlengkifejezéssel élve „tujázott”.

Szokása volt presszókba, kocsmákba betérni, ahol kérdés nélkül beleivott mások italába, kávéjába, majd magát nem zavartatva gyorsan távozott; a női fodrászatokat is kedvelte, itt általában a búrákat csapdosta meg lelkesen. Füttyös Gyuriról számtalan történet látott napvilágot, egyesek tudni vélték, valójában nem is Gyurinak, hanem Téglás Jánosnak hívják. Beszélték, hogy egykor mérnök volt, de légnyomást kapott, ezért „ment el a józan esze”, és azt is, hogy időnként beviszik a „sárgaházba”, ahol jól elszórakoztatja a személyzetet és a többi ápoltat.

A '70-es, ’80-as évekre Füttyös Gyuriból már akkora „celeb” lett, hogy Gothár Péter Ajándék ez a nap című filmjében is felbukkant egy apró cameoszerep erejéig, Gallai Péter zeneszerző és Fábri Péter dalszövegíró pedig dalban énekelték meg alakját, amit Kováts Kriszta adott elő. Gothár elmondása szerint Füttyös Gyuri tiszta gondolkodású ember volt, aki ápoltan és időben jelent meg a forgatáson, és el lehetett vele beszélgetni; egy rendezett kis lakásban élt valahol az Erzsébetvárosban édesanyjával, aki gondját viselte.

Orosz géppuskatűz miatt lett belőle „Füttyös Gyuri”

A pesti flaszter legfurcsább és legtitokzatosabb sztárjának valódi kilétéről és előéletéről a legvalószínűbb információkat Gyuri egy gyerekkori ismerőse osztotta meg a Népszabadság újságírójával, Csordás Lajossal 2002-ben. E szerint hősünk Szabó György néven látta meg a napvilágot valamikor az 1930-as évek közepén, és egészen huszonéves koráig Újbudán, a Móricz Zsigmond körtér környékén, a Galambócz utcában lakott; gyerekként a helyi galeri tagja volt, minden csínyben részt vett. A világháború idején pajtásaival a déli vasúti összekötő híd töltésén vonatokat fosztogattak, hogy élelmet szerezzenek, és kézigránáttal halásztak a Dunán.

Esztergályos Cecília és Füttyös Gyuri az <i>Ajándék ez a nap</i> című filmben
Fotó: Jávor István / Arcanum Digitális Tudománytár

A mendemondákkal ellentétben Szabó nem mérnök, hanem autófényező volt, szabadidejében pedig tehetséges focista, balhátvédként erősítette a kelenföldi Glattfelder csapatát. Élete az 1956-os forradalom idején vett váratlan fordulatot, amikor valóban légnyomást kapott a Móricz körtér egyik átjáróházában, melyet géppuskával lőttek a szovjet csapatok; a sérülés miatt munkaképtelenné vált, kollégái azonban annyira kedvelték, hogy szívesen kisegítették, összedobták számára a kenyérre valót. Gyuri két nővére a forradalom idején Belgiumba távozott, ahová néhány évvel később Gyurit is magukkal vitték, hátha a légkörváltozás segíteni tud rajta, ő azonban leküzdhetetlen honvágyat érzett, és inkább hazajött Budapestre.

A férfi és édesanyja – aki a Bartók moziban dolgozott takarítóként – a ’60-as évek elején költöztek Budáról a pesti belvárosba, a Keleti pályaudvar környékére, mások szerint a Dembinszky utcába, ekkoriban tűnt fel Füttyös Gyuri jellegzetes figurája az utcákon. Demeter Mihály, a taxisvilágban közismert sofőr szintén a 2000-es évek elején egy interjúban azt mesélte, néhány kollégájával a kerületi KISZ-ből szereztek egy fiatal hölgyet, aki némi készpénzért és két mackófröccsért cserébe elvette Füttyös Gyuri szüzességét a Bethlen moziban a filmhíradó alatt.

Nem tudni, mennyi igaz ezekből a történetekből, és Füttyös Gyuri későbbi sorsa sem ismert – a különös „szatír” három évtizednyi aktív jelenlét után az 1990-es évek közepén eltűnt a pesti utcákról, egyesek tudni vélik, véglegesen elmegyógyintézetbe zárták, és ott is hunyt el néhány évvel később.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.