Nők, akiknek sikerült elérni a stílusos ősz hajat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem ciki már az ősz haj, sőt: egyre gyakrabban biztatják a második tavaszukba érkezett nőket, hogy hagyják el tincseik festését, nyugodtan éljenek harmóniában ősz hajukkal. Én ezt szeretném, de biztosan nem fogom megtenni – egy darabig legalábbis.

Szögezzük le még az elején: az az ősz frizura, amelyet Helen Mirren vagy Emma Thompson visel, vagy a friss Oscar-díjas Jamie Lee Curtis tincsei, szerintem is roppantul stílusosak, önazonosak, illenek viselőikhez.

A 77 éves Mirren most is épp tabukat döntöget, ugyanis gyönyörű, hosszú frizurával vállalja ősz haját:

valamikor szeretnék majd én is ennyire tabumentes frizurát. Most viszont még egyszerűen nem megy.

Amikor változott a hajszínem, jött a festék

Az okom is megvan, és nem, ez nem a hiúság. Nem tartozom azok közé, aki valahol a negyedik X felé haladva igyekeznek eltüntetni a korukat, viszont harmincasként az első ősz szálakat a hajamban felfedezve azért nem töltött el örömmel sem az, hogy korábbi fényéből veszít hajkoronám.

Kisgyermekként égővörös loknijaim voltak – a családi anekdota szerint kis Kabosnak neveztek az utcán, ami hajszín szempontjából előnyös, másra meg inkább sosem vonatkoztattam.

Ahogy aztán nőttem, a vörös sajnos egyre inkább kikopott, inkább csak fényt adott hajamnak. Amikor pedig már ez is az ősz hajszálak sűrűjébe kezdett veszni, az esküvőm előtt nem sokkal vettem egy vagy két doboz festéket, és nekiláttam.

Helen Mirren így viseli az ősz hajat: lenyűgöző
Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary

Ezért nem vállalom még az ősz hajat

Lassan egy évtizede, hogy festem a hajam: azonnal az egykor, régen elvesztett vöröshöz nyúltam, amikor nekiláttam. Voltam mellényúlás miatt szinte piros, rézvörös, erősebb vörös, gesztenyebarna, egyszer, szintén véletlenül, sötétbarna is. Mostanában a lányom szerint narancssárga a hajam, ezt igyekszem nem komolyan venni. Saját színével akkor találkozom, amikor hetek teltek el a legutolsó festés óta, a lenövés pedig könyörtelen.

Idézőjel ikon

Seszínű. Magyarbarna, ahogyan ezt egyszer olvastam. Nem fehér, nem mákos, hanem fakó, élettelen és kifejezetten semmilyen.

Úgy érzem, ha az egész hajam ilyen lenne, inkább néznék ki kétségbeesetten öregedő nőnek, mint stílusosnak. Egyszer gondolkoztam el kissé a lenövesztésen, de aztán alaposabban megnéztem hajtöveimet. Az egészen kizárt, hogy én ezzel a fejemen bármennyi időt kibírjak, akkor már inkább a piros haj (pedig azt is de utáltam!).

Jól áll Jamie Lee Curtisnek az ősz haj és az Oscar
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

Majd eljön az én időm is

Szóval egyelőre várok, arra, hogy rendesen megőszüljek. Látom a bejegyzéseket a közösségi médiában arról, kinek milyen jól áll a fehér hajkorona, de kísértést nem jelent, hogy megpróbálkozzak a dologgal: kivárom, amíg a hajtövek már azt jelzik, hogy én is megpróbálhatom a lenövesztést. Ez sem kötelező, ahogyan festetni sem: amíg eljön az időm, addig csodálom azokat, akiknek sikerül elérnie a stílusos ősz hajat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.