Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Már 17. századi európai festményeken is feltűnik az ikonikus kék szövet, de a jellegzetes szegecsek nem voltak teljes története során a ruhadarab részei: csak a 19. század végén kerültek fel a farmernadrágra.
Löb Strauß, egy szegény bajorországi zsidó család fia 24 éves volt, amikor édesanyjával és két nővérével együtt egy hajón megérkezett az Egyesült Államokba. Bátyjai már kinn éltek, és jól működő szárazáru-kereskedést vezettek a keleti parton. Löb, azaz ahogy később nevezte magát, Levi egy darabig vándorkereskedőként házalt: vízforralókat, takarókat, varróeszközöket árult, majd a nyugati partra, San Franciscóba költözött, hogy megnyissa ott a családi vállalkozás újabb üzletét.
Favágók, cowboyok viselete
Levi Strauss & Co. néven nyitotta meg üzletét, ahol ruha- és ágyneműt, szöveteket, zsebkendőket, pénztárcákat és fésűket árult – továbbá többek között fehér vitorlavászon-szövetet és barna színű erős vásznat. Vásárlói között volt egy bizonyos Jacob Davis szabómester is, aki munkaruhákat készített. A 19. század végén nagy kereslet volt a kopásálló ruhadaraboknak: a favágók, aranyásók, cowboyok és munkások számára nem a divatosság vagy az elegancia, hanem a ruhadarabok tartóssága volt a fő szempont.
Európai gyökerek
A ma farmerszövetként, azaz denimként ismert anyagtípust már a 16. században ismerték Európában: az eredetileg nyersfehér fonalakból készült sűrű szövésű, sávolykötésű szövet a franciaországi Nîmes városából terjedt el, és serge de Nîmes néven gyártották (ebből alakult ki a „denim” elnevezés). Olaszországban, Genovában is készítettek különlegesen erős szövetet, az abból készült nadrágokat pedig előszeretettel hordták a tengerészek és a munkások. Ez a szövet különösen olcsósága miatt volt közkedvelt és döntő fontosságú a munkásosztály számára. Olyannyira, hogy a 17. századi festményeken is feltűnik mint a szegények viselete.
Hogyan került szegecs a farmerra?
A 19. századi amerikai vásárlók körében is nagy sikert arattak a strapabíró anyagból készült nadrágok, amelyeket a szabó Davis, hogy különösen tartóssá tegyen, szegecsekkel is kiegészített.
Állítólag egy munkás felesége kérte meg, hogy olyan nadrágot készítsen, amely nem szakad szét a varrások mentén egykönnyen.
Davis arra jutott, hogy a legtartósabb megoldás az lesz, ha a különösen szakadásveszélyes helyeket, például a zsebek sarkait fémszegecsekkel is megerősíti. Mivel egyre többen keresték ezeket a speciális nadrágokat, Davis úgy döntött, szabadalmaztatni fogja megoldását. Megkereste Strausst, akitől az anyagokat vásárolta, és 1873-ban elfogadták szabadalmi kérelmüket.
Nem tisztázott, hogy az első farmernadrágok milyen színűek voltak: egyesek szerint kezdetben barna, mások szerint rögtön kék színben árulták őket. Mindenesetre két zseb volt rajtuk elöl és egy hátul, a jobb oldalon, szegecsekkel megerősítve. Az órazseb az 1870-es évek végén került a farmernadrágra, amelyet akkor még overallnak hívtak. 1886-ban megjelent a barna bőrcímke is, 1936-ban pedig a piros címke.
Amerikai katonák is hordták
Ahogy az lenni szokott, hamarosan megjelent a konkurencia is. A H.D. Lee cég 1913-ban dobta piacra Union All nevű kezeslábasát, amelyet hasonló szövetből készítettek. A második világháború alatt átmenetileg visszaesett a farmernadrágok gyártása, de az amerikai katonáknak köszönhetően – akik gyakran szolgálaton kívül is ebben mutatkoztak – gyakorlatilag az egész világ megismerkedhetett Levi Straussék szabadalmával.
Örök darab
A 20. század közepéig főként munkaruhaként használták, bár a harmincas években a westernfilmekben viselése összekapcsolódott a szabadság és függetlenség fogalmaival. Igazi diadalútja az ötvenes években kezdődött: ekkor a lázadó amerikai tinédzserek, szembemenve szüleik divatról alkotott elképzeléseivel, színházba és étteremben is hordani kezdték – már ha éppen beengedték őket farmerban. Végül James Dean, Marlon Brando és Elvis Presley egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a farmer a rock, a lázadás és az örök fiatalság mítoszának jelképévé vált, s a mai napig a ruhásszekrények kedvenc darabja.
A magyar farmer története
Napjainkban évente két és félmilliárd méternyi farmeranyagot dolgoznak fel. A farmernadrágok többsége Kínában készül, bár egészen a közelmúltig magyar vonatkozással is büszkélkedhettünk: 1977-ben a Május 1 Ruhagyár szerződött a Strauss céggel farmernadrágok gyártására a marcali varróüzemben. A szerződés értelmében 13 perc 48 másodperc alatt kellett megvarrniuk egy komplett nadrágot, amit kis híján teljesítettek: „A szalagsoron tizenöt perc alatt készül el egy Levi Strauss farmernadrág, amelyhez az alapanyagot és az eredeti szabásmintát Nyugatról kapjuk. A készáru negyven százaléka itthon kerül az üzletekbe, hatvan százaléka külföldön” – nyilatkozta tanácselnök 1981-ben a Népszabadságnak. A marcali üzemben évente 800 000 Levi’s farmernadrágot gyártottak egészen 1989-ig, amikor a cég átköltöztette az üzemet Kiskunhalasra. Itt még nagyobb volt a kapacitás: 1500 dolgozó évente 2–2,5 millió farmernadrágot készített. Az utolsó magyar Levi´s 2009-ben készült el, ekkor bezárt a farmergyár Kiskunhalason.
