Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A történelem legeredményesebb női mesterlövészének címével egy szovjet–ukrán katonanő, Ljudmila Pavlicsenko büszkélkedhet, aki a második világháború alatt rekordnak számító 309 ellenséges katonával végzett. A sztálini vezetés annyira büszke volt a fiatal nő hadszíntéren szerzett érdemeire, hogy még az USA-ba is elküldték őt követként, ahol az elnökkel és a first ladyvel találkozott.
Nem akart ápolónő lenni, inkább fegyvert fogott
Ljudmila Mihajlovna Belova egy Kijev melletti kisvárosban, Belaja Cerkovban született 1916-ban, orosz származású, gyári munkás édesapa és ukrán, tanítónő édesanya gyermekeként; kisiskolás korától kezdve jeleskedett atlétikában és különböző sportokban, gyakran maga mögé utasítva fiútársait, majd középiskolásként – a család ekkor már Kijevben élt – érdeklődése a sportlövészet felé fordult. Az anekdota szerint egyik fiú osztálytársa gyakran dicsekedett, mennyire kiváló eredményeket ért el lövészetben, mire Ljudmila annyit reagált: „Igen? Ennél még én is jobban tudok lőni!”, ami nem csak üres frázisnak bizonyult.
Alig 16 évesen Ljudmilát férjhez adták egy Alekszej Pavlicsenko nevű férfihoz, akitől egy fia született, a házasság azonban hamar felbomlott, a lány visszatért az iskolapadba, tanulmányait estin végezte, miközben nappal egy fegyvergyárban dolgozott, illetve szülei segítségével gondoskodott a kisfiáról. 1937-ben beiratkozott a Kijevi Egyetem történészi szakára, azonban félbeszakította a tanulmányait, és önként jelentkezett katonai szolgálatra, amikor 1941 nyarán Németország a szovjetekkel kötött megnemtámadási szerződést felrúgva inváziót indított szülőhazája ellen.
A Vörös Hadseregben nem számított rendhagyó dolognak a nők besorozása, mintegy 800 ezer szovjet nő harcolt a fronton a világháború idején, Ljudmila jelentkezését mégis el akarták utasítani, azt javasolták neki, legyen inkább ápolónő; kiváló sportlövészi képességeinek köszönhetően mégis meggyőzte az illetékeseket, akik a mesterlövészi tréning felé irányították. A szovjet hadvezetés meg volt győződve róla, hogy a nők nagyobb türelmüknek és a finommotorika iránti érzéküknek köszönhetően jól alkalmazhatók mesterlövészként, ezért 2000 hölgyet képeztek ki erre a feladatra, akiknek csupán a negyede élte túl a háborút.
Ő lett a szovjetek leghalálosabb lövésze
A kiképzést követően Pavlicsenko a híres partizánhősről, Vaszilij Csapajevről elnevezett 25. számú lövészhadosztályhoz került, Moldovában, majd Odesszánál, végül Szevasztopolnál kellett szembeszállnia a német és román erőkkel. Saját elbeszélése szerint teljesen megszeppent, és alig bírt moccanni félelmében, amikor első nap a frontra került, és rádöbbent, élesben kell embereket lelőnie, akik őt próbálják eltenni láb alól, azonban, amikor az ellenség kilőtte közvetlenül mellette harcoló bajtársát, hirtelen vérszemet kapott, és megtáltosodott.
A következő alig egy év leforgása alatt 309 ellenséges katonával végzett, köztük száz német tiszttel és 36 mesterlövésszel – utóbbiak likvidálására gyakran külön utasítást kapott parancsnokaitól, akik elismerően szemlélték Ljudmila hihetetlen teljesítményét, és szándékosan osztották be őt kifejezetten veszélyesnek számító küldetésekre. Egy-egy mesterlövészpárbaj során Ljudmila gyakran napokat töltött teljes mozdulatlanságban a fagyos talajon, miközben ellenfelével próbálták egymást levadászni, és mindegyik alkalommal ő kerekedett felül. A legenda szerint többször sikerült neki a bravúr, hogy egyetlen lövéssel két embert is leterítsen; áldozatait illetően sohasem tanúsított megbánást, mint mondta, „minden egyes megölt némettel szovjet apák, anyák és gyerekek életét mentettem meg”.
Ljudmilára a szerelem is rátalált a fronton, egyik szakasztársával, a szintén mesterlövészként szolgáló Leonyid Kicenko alhadnaggyal rövid ismeretség után összeházasodtak, férje azonban 1942 márciusában aknatűz áldozata lett, holttestét ő menekítette ki a tűzvonalból, és hozta vissza a táborba. Hősünket sem kímélte a háború, küldetései során több alkalommal tüzérségi sokkot kapott, és négyszer komolyabban megsérült; a szovjet propaganda igyekezett minél nagyobb hírverést csapni a rekordáldozatot szedő mesterlövésznőnek, akit „a Halál asszonyaként” emlegettek és elhalmoztak kitüntetésekkel, így idővel a németek előtt is ismertté vált a neve, és szándékosan kezdtek vadászni rá.
Kioktatta az amerikaiakat gendertémában
1942 júniusában Szevasztopolnál az ekkor már őrnagyi rangban szolgáló Pavlicsenko súlyos sérüléseket szenvedett, amikor szakaszát ágyútűz alá vették, őt pedig aknarepeszek találták el; a hadvezetés jobbnak látta, ha a hős mesterlövész élve hagyja el a frontot, mintsem a háború áldozatainak számát gyarapítaná, ezért tengeralattjáróval kimenekítették a körbezárt városból, és egy hónapon keresztül kórházban ápolták. Felgyógyulását követően sem tért vissza a frontra, inkább propagandafeladatot kapott: a Vörös Hadsereget és a nácik elleni hősies honvédő küzdelmet kellett népszerűsítenie a szovjetekkel szövetséges országok számára.
Így utazott Ljudmila még ugyanazon ősszel az Egyesült Államokba, ahol a helyi politikusokat és közvéleményt kellett meggyőznie róla, hogy Amerika nyissa meg a második frontot, és szorítsa be Nyugatról a Szovjetuniót támadó Németországot. A rekorder szovjet mesterlövész látogatása nagy szenzációt keltett Amerika-szerte, a lapok azonban inkább Ljudmila női mivoltával és az ebből adódó „furcsaságokkal” foglalkoztak, a riporterek például arról faggatták, visel-e sminket, és festi-e a körmét a fronton, vagy nem kövéríti-e az alakját az egyenruha. Utóbbi kérdésre annyit felelt: büszkén viseli a Vörös Hadsereg egyenruháját, melyen ott virít a Lenin-rend, de korábban vér is áztatta.
Az interjúkban gyakran kioktatta az amerikaiakat, és arról beszélt, a Szovjetunióban sokkal előrehaladottabb a nemek közötti egyenlőség; a kissé nyers stílus dacára hamar megkedvelte őt a tengerentúli közönség, képe még rágógumihoz csomagolt kártyára is felkerült, a korszak egyik legnépszerűbb countryzenésze, Woody Guthrie, aki „Ez a gépezet fasisztákat öl” feliratú gitárral lépett fel, balladát írt a tiszteletére. Franklin D. Roosevelt elnök és Eleanor Roosevelt first lady személyesen fogadták Pavlicsenko őrnagyot, ezzel ő lett az első szovjet állampolgár, aki hivatalos szolgálati látogatást tehetett a Fehér Házban.
A legmagasabb kitüntetéseket is megkapta
A lelkes fogadtatás dacára mégsem sikerült meggyőznie az amerikaiakat, Sztálinnak a második front megnyitására 1944 júniusáig, a normandiai partraszállásig várnia kellett. Amerika után Kanadába, majd Nagy-Britanniába utazott, hazaérkezését követően Ljudmila a Vörös Hadsereg kötelékében maradt, és mesterlövészeket oktatott, leszerelése után pedig befejezte egyetemi tanulmányait, és a haditengerészet történészeként kapott állást. Odahaza is nagy rajongás övezte, arcképével ellátott bélyeget gyártottak a tiszteletére, és megkapta hazája legmagasabb állami kitüntetését, a Szovjetunió Hőse érdemrendet, illetve egy második Lenin-rendet is.
Amikor a korábbi first lady, az özvegy Eleanor Roosevelt 1957-ben Moszkvába látogatott, külön kívánsága volt, hogy találkozhasson Pavlicsenkóval, aki szívélyesen kétszobás lakásába invitálta őt, ahol – kicselezve az asszony minden lépésére ügyelő állambiztonsági tiszteket – magukra zárta az ajtót, és lelkesen a vendég nyakába ugrott, majd órákon át sztorizgattak az egykori amerikai látogatás emlékeiről. Az egykori „Halál asszony” 1974 októberében, 58 évesen hunyt el Moszkvában.
A hivatalos statisztikák szerint Ljudmila Pavlicsenko a történelem ötödik legeredményesebb mesterlövészének számít, a nők között pedig az első helyet érdemelte ki; ugyanakkor az adatok csalókák lehetnek, hiszen csak azokat a halálos találatokat veszik figyelembe, melyeket egy vagy több szemtanú minden kétséges kizáróan igazolni tudott. Ljudmila áldozatainak száma saját bevallása szerint akár 500-ra is tehető, ezzel pedig megelőzi a „Fehér Halálnak” becézett rekorder finn Simo Häyhät is, azonban ezt az állítását lehetetlen tényekkel alátámasztani.
