Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Nem vagyok én apáca, nem élhetek bezárva” – a Zalatnay Sarolta örökbecsű slágerében foglaltakat már a 14. században magáénak vallotta egy angol hölgy, bizonyos Leedsi Johanna, aki meglepően furfangos tervet eszelt ki, hogyan szökhet meg az apácazárdából, és kezdhet titokban új életet.
A középkorban gyakori szokásnak számított, hogy a vagyonosabb polgár- vagy akár nemesi családok apácának adják (általában 13 éves korukban) lánygyerekeiket, a kolostorok zárt világában ugyanis a szokásosnál jobb körülmények között, egészségesebben és étellel-itallal bőségesen ellátva élhették le életüket. Szintén gyakran előfordult, hogy a férjkeresésben sikertelennek bizonyult aggszűz hölgyeket utalták a szüleik kolostorba – vagy vonultak be maguktól –, a korabeli társadalomban ugyanis elég nehéznek számított egy egyedülálló nő számára férfisegítség nélkül fenntartania magát; megint mások vallási buzgalomból, Istennek tett felajánlásként csatlakoztak egy rendhez, vagy küldték oda a lányukat (lásd IV. Béla magyar király és Szent Margit esetét).
Álholttestet készített, hogy eljátssza a halálát
Nem minden lány és nő volt azonban elégedett a zárdában tapasztalható körülményekkel: egyesek arra vágytak, hogy kitörhessenek a szigorú szabályok szerint működő, monoton és a külvilágtól elzárt kolostorból, és megtapasztalhassák a szabad életet és a szerelmet. Az egyik legkülönösebb hasonló eset a 14. század elején esett meg Angliában, melynek történetét a York-i Egyetem középkorkutatói fedezték fel 2019-ben egy lapszélre írt jegyzet formájában. A történészek a yorki érsekség 1305 és 1405 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi feljegyzéseit tanulmányozták, amikor a 16 vaskos kötet egyikében egy furcsa feljegyzésre bukkantak: az 1318-as keltezésű latinul írt szövegben William Melton érsek egy „istentelen tettet” elkövetett apáca, bizonyos Leedsi Johanna (Joan of Leeds) botrányos ügyéről értekezett.
Johanna, akinek se származásáról, se előéletéről, se életkoráról nem tudni semmit (lehetett kamasz lány, de akár harmincas-negyvenes éveiben járó hölgy is) a yorki Szent Klement bencés rendi apácazárda tagja volt, azonban beleunt a rendi élet kínálta szakrális örömökbe, és – legalábbis az érsek szavai szerint – „mocskos testi élvezetek” után vágyakozott. A rebellis apáca súlyos betegséget színlelt, majd eljátszotta a saját halálát, melyhez néhány vele szimpatizáló társa segítségével egy életnagyságú babát készített. A valószínűleg sárból vagy homokból készült, lepelbe bugyolált álholttestet a bűnsegéd apácák a szokásoknak megfelelően eltemették, miközben Johanna meglépett a zárdából.
Egy másik apácát lóháton menekítettek ki
Mire a csibészségre fény derült, a zárdafőnökök már bottal üthették Johanna nyomát, aki az érsek levele szerint „ravasz és aljas módon hátat fordított a tisztességnek és a jóságos hitnek (…), életét a züllöttség felé kormányozta, (…) hírhedt veszedelembe sodorva lelkét, és botrányba fullasztva egész rendjét”. Valamivel később Johanna mégis felbukkant a Yorktól 43 kilométerre található Beverley városában, legalábbis ezt pletykálták a környékbeliek, akik szerint az egykori apáca egy férfival élt együtt. Melton érsek a szóbeszédre reagálva írt levelet a város dékánjának, melyben részletesen elmesélte a bűnös, fogadalmát megszegő apáca történetét, egyben utasította Johannát, hogy – amennyiben fontos számára a lelki üdvössége és rendjének tisztessége – azonnal térjen vissza a Szent Klement falai közé.
Sajnos nem tudjuk, hogyan végződött a történet, a rebellis apáca megfogadta-e az intő szót, és visszatért társai közé, vagy az érsek hiábavalóan próbálta őt visszaparancsolni; Johanna örökre eltűnt a történelem színpadáról. Nem ez volt egyébként az első eset, hogy a Szent Klement lakói közül valaki a szökést választotta: 1301-ben egy Cecília nevű apácát lovas férfiak menekítettek ki a zárdából, akik a kapunál várták őt. Az apáca kisétált a kapun, teátrális mozdulattal ledobta magáról a fityulát, majd hétköznapi női viseletet magára öltve ellovagolt gavallérjaival a közeli Darlington városába, ahol már várta őt szerelme, egy bizonyos Gregory de Thornton, akivel ezután legalább három évig éltek együtt.
