Székeket akart venni, a Stonehenge-et vásárolta meg az aukción az angol ügyvéd

Olvasási idő kb. 4 perc

A Salisbury-fennsíkon álló Stonehenge Anglia egyik leghíresebb pogány kori emlékének számít, melyet turisták hada keres fel világszerte, az 1900-as évek elején azonban még korántsem tartották ekkora becsben. A híres kőépítmény elhanyagoltan, romos állapotban hevert, mígnem egy ügyvéd, Cecil Chubb meg nem vásárolta – pedig eredetileg csak néhány széket akart venni az ebédlőbe.

Tulajdonosai évszázadokon át teljesen elhanyagolták a Stonehenge-et

A nyugat-európai megalitikus kultúrák kiemelkedő építészeti teljesítményének számító Stonehenge az angliai Wiltshire-ben, Salisburytől nagyjából 13 kilométerre északra található – a Kr. e. 2500 körül befejezett kőkör építőiről, miként egykori szerepéről máig nem áll rendelkezésünkre pontos információ. A Stonehenge nem csupán Anglia népszerű tudományos látványossága, 1986 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, vagyis nemzetközi kötelesség megőrizni az utókor számára. Nem mindig volt azonban így, a kőkör a neki otthont adó földterülettel együtt VIII. Henrik óta, vagyis a 16. századtól magántulajdonban volt, gazdáit pedig egyáltalán nem érdekelte az építmény sorsa; a 19. század végére a Stonehenge romokban hevert, és kifejezetten csúnya látványt nyújtott a fennsík közepén.

Az elhanyagoltság dacára a középkortól kezdve érdeklődő tömegek keresték fel a Stonehenge-et, ugyanakkor megjelentek az ereklyevadászok is, akik szívesen faragtak le és vittek haza darabokat a legendás kőtömbökből. 1900-ban már olyan siralmas állapotban volt az építmény, hogy az egyik külső körben álló kőtömb a földre zuhant, a többi kő pedig támasztékot kapott, nehogy megismétlődhessen a baleset. A Stonehenge-et ekkoriban birtokló Antrobus bárói família a következő évben drótkerítést vont a látványosság köré, és egyschillinges belépődíjat kezdett szedni az odalátogatóktól, az így befolyt összeget pedig a kőkör felújítására kívánták költeni.

A Stonehenge romos állapotban a 19. század végén
Fotó: Sepia Times / Getty Images Hungary

A legenda szerint a helyi druidák vezetője megátkozta az Antrobus családot, amiért nem engedték neki és társainak, hogy a Stonehenge-nél tartsák napfordulós ünnepségeiket – nem tudni, az átok fogott-e a nemesi famílián, amikor 1914 októberében a legidősebb fiú örökös, Sir Edmund Antrobus hősi halált halt az első világháborúban a belga fronton. A 30 hektáros földterület Edmund öccsére, Sir Cosmo Gordon Antrobusra szállt, aki úgy döntött, nincs szüksége a birtokra, sem a rajta álló építményekre, a terület és a Stonehenge tulajdonjoga így kalapács alá került.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve csapott le a híres építményre

Sir Cecil Chubb, aki megvette a Stonehenge-et
Fotó: Library of Congress / Wikimedia Commons

Az 1915. szeptember 15-én Salisburyben tartott aukción 5000 fontért (mai árfolyamon kb. 410 ezer fontért, vagyis 184 millió forintért) kínálták megvételre a 15. tételként sorszámozott Stonehenge-et; az építményre kevés licit érkezett, az ár először 6000 fontra ment fel, végül 6600 fontos (ma kb. 540 ezer font, azaz 242 millió forint) áron csapott le rá a teremben ülő egyik férfi. Az illető, egy Cecil Chubb nevű 39 éves vagyonos ügyvéd mindössze négy kilométerre lakott a Stonehenge-től, és mint később elmondta, az aukciósterembe belépve meg sem fordult a fejében, hogy a híres megalitikus építménnyel a „zsebében” fog távozni onnét.

Chubb azzal a szándékkal indult el az árverésre, hogy néhány elegáns széket szerezzen az ebédlőbe, melyekkel meglepheti a feleségét, amikor azonban a kikiáltó a 15. tételhez ért, egy hirtelen gondolat támadt a fejében. Nem lenne jó, ha valaki elcsaklizná a Stonehenge-et – érvelt magában az ügyvéd –, az építménynek mindenképpen környékbeli ember tulajdonában kéne maradnia; a gondolatot tett követte, és székek helyett Chubb végül a hatalmas kőépítmény tulajdonjogával érkezett haza feleségéhez, Maryhez. Az asszony meglepetésénél csak felháborodása volt nagyobb: alaposan megdorgálta férjét, miért kellett ilyen hatalmas összeget elszórnia egy efféle ostobaságra.

A brit népnek adományozta a legendás kőkört

A Stonehenge felújítási munkálatai 1919-ben
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Talán a felesége haragjától való félelem is motiválta Chubbot, amikor három évvel később ingyen a brit államnak adományozta a Stonehenge-et azzal a feltétellel, hogy az oda látogató turistáktól maximum egyschillinges belépődíjat kérhetnek el, a helyi lakosok pedig térítésmentesen tekinthetik meg a legendás építményt. Az infláció természetesen azóta alaposan emelt a belépődíj összegén, ma 22 fontba (kb. 9800 forintba) kerül egy felnőttjegy (a helyiektől azonban továbbra sem kérnek semmit).

V. György király rendkívül hálás volt, és alaposan megjutalmazta Chubbot nagylelkű gesztusáért: az ügyvéd megkapta a „Stonehenge első bárója” címet, a helyiek ettől kezdve Sir Cecil, Stonehenge vikomtja néven emlegették őt. A vérvonal azonban alig negyven év alatt kihalt: Chubb 1934-ben, fia, Sir John Chubb pedig 1957-ben, örökös nélkül távozott. A brit kormány 1919-ben nagyszabású felújítási programot indított, melyben a Stonehenge omladozó köveit helyreállították, megtisztították, az építmény alatti, lazává vált talajt pedig betonnal szilárdították meg; igyekezetüknek hála a híres kőkör ma is mintegy 1,3 millió turistát vonz a világ minden részéről.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.