Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Van, aki szerint szentségtörés összekeverni a tejbegrízt és az annak tetejére szórt ízesítést, míg mások boldogan kevergetik a még gőzölgő ételt.
A tejbegríz legtöbbünk számára az otthon, a kisgyermekkor egyik kedves íze, ha ezt fogyasztjuk, egy kicsit ismét óvodásnak érezzük magunkat.
Gyerekként különleges kényeztetésként fogtuk fel azt, ha tejbegríz van ebédre vagy vacsorára, és sokan kértük ezt az ételt akkor is, ha éppen betegeskedtünk.
Édes, kakaós vagy fahéjas, cukros, meleg, igazi comfort food – viszont remekül össze lehet rajta veszni!
Tejbegríz, a gyermekkor íze
A tejbegrízben az a szuper, hogy még menzás változatban is nehéz elrontani, annyira egyszerű: a tej és a dara mellett tulajdonképpen csak cukorra van szükség ahhoz, hogy megfőzd. Még akkor is finom, ha nem teszel semmit a tetejére, de ha meghinted egy kis porcukros kakaóval vagy fahéjjal, esetleg némi lekvárt teszel rá, akkor már valóban egyetlen tányérban testesít meg mindent, amire egy gyermek vágyhat.
Óvodásként még nem is jelent gondot eltüntetni a tálka finomságot anélkül, hogy az ember gondolkodna a fogyasztás mikéntjén, később azonban kialakul a „kétféle ember van” újabb verziója: aki összekeveri a kakaót a tejbegrízzel, és aki nem.
Ahány ház, annyiféleképp eszik
A tejbegríz, ha nem kevered össze, sokkal szebb. Magad határozhatod meg, melyik falat lesz kicsit édesebb, és melyik kevésbé az, sőt, le is kanalazgathatod a tetejéről az édes kakaót, és megpróbálhatsz rá kunyerálni még egy keveset.
Az összekevert tejbegrízben viszont egyenletesen oszlik el a kakaó, így minden egyes falat ugyanolyan finom lesz. Igaz, egyesek szerint bűn ronda, nem is étel az eredmény, és anya valószínűleg egyáltalán nem lesz hajlandó a kisgyermeke után maradt ételt bekanalazni – míg ha nem keverted össze, jó eséllyel még belapátolja azt a pár falatot. (Igen, az anyák pluszkilóinak egy része ténylegesen az elfogyasztott maradékokból épül fel.)
Van, aki szinte öklendezik, amikor összekevert tejbegrízt lát, más pedig boldogan lapátolja befelé ilyenkor is az adagját.
De vajon miért vált ki ilyen erős érzéseket egyesekből egy pofonegyszerű étel fogyasztási módja?
Ezért osztja meg ennyire az embereket?
A titok nyitja talán éppen abban rejlik, hogy ez a gyermekkor étele – azé az időszaké, amelyben kevesen vagyunk, akiknek ne lett volna valamilyen kacifántos szokása. Kalácsot csak héja nélkül, nem állhatja a majonéz szagát, nem hajlandó zöldséget enni, kockákra kell vágni a szendvicset: mindegyik tábornak jócskán vannak tagjai a kisebbek körében. Talán ezeknek az időknek a szele érinti meg a felnőtteket akkor, amikor eltorzult arccal figyelik, ahogyan gyermekük őrülten keveri a tejbegrízt, vagy saját maguknak is Michelin-csillagos tálalással készítik csak az ételt.
Ki azért ne rántsd… vagy mégis?
Ezt igazolhatja az is, hogy a tejbegríz körül nem ez az egyetlen vita. Van, aki csak hígra főzve eszi meg, míg mások szeretik az összeállósan kemény tejbedarát is. Gyermekkorom egyik legnagyobb felismerése volt, hogy ha a sűrűre főzött tejbegrízt betesszük a hűtőbe jó pár órára, akkor vághatóvá válik: nekem ez volt a kedvencem, de van, aki pitébe tölti, sőt, még rántott tejbegrízrecepteket is nagy számban találhatunk az interneten.
Hogy egy igazi tejbegrízrajongó szerint ezek mennyire elfogadható változatok, az jó kérdés, de ezek esetében legalább már nem merül fel az összekeverés kérdésköre:
tulajdonképpen annyira távol kerülnek a tejbegríztől, mint mindenki által ismert ételtől, hogy talán felesleges is ekként aposztrofálnunk őket. Bárhogy is legyen, a tejbegríz mindenki örök kedvence – és én sosem fogom összekeverni a fahéjjal, az egészen biztos!
