Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az, hogy mit hoz a jövő, mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Ma már nem kell ezoterikus jóslásokra vagy az írók fantáziára hagyatkozni: a jövőkutatók tudományos módszerekkel próbálják előrevetíteni, mi várhat ránk vagy a következő nemzedékekre a jövőben. Lássuk, mit jövendöltek a hetvenes-nyolcvanas években az ezredforduló utáni időszakra!
A futurológia, azaz a jövőkutatás a második világháború után került a tudományos érdeklődés fókuszába: addig a jövővel kapcsolatban legfeljebb bizonytalan jóslások vagy irodalmi művek születtek. Az 1960-as évek Amerikájában számtalan futurológiai intézet létesült, szakfolyóiratok indultak, és jövőkutatással kapcsolatos kongresszusokat is rendeztek. A tudósok nem úgy tekintettek a jövőre, mint ami független az emberi akarattól és tettektől, hanem éppen ellenkezőleg: a technikai haladás, a környezeti változások és az emberi tényezők közös következményének tartották.
A növekedés határai
A jövőkutatók ritkán nyilatkoznak pozitívan az emberiség jövőjét illetően, néhány évtizeddel ezelőtt sem volt ez másképp. A Meadows házaspár a hetvenes években, még az olajválság előtt arra a következtetésre jutott A növekedés határai című munkájukban, hogy az ezredfordulóra súlyos gondok jelentkezhetnek az energiaellátásban. A helyzet azóta csak fokozódott: a tudományos és technikai fejlődés mellett a Föld túlnépesedése, a környezetszennyezés, a nyersanyagkészletek kimerülése, a növekvő szakadék gazdagok és szegények között, az atomfegyverek létezésének ténye is aggodalomra ad okot mind a mai napig.
Mozgójárda és flexibilis lakások
A magyar jövőkutatás kezdetei szintén a hatvanas évekre nyúlnak vissza: 1968-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen hirdettek először jövőkutatással kapcsolatos szemináriumot. Az MTA a hetvenes években megkérdezte a magyar fiatalokat, milyennek képzelik a jövőt. A tudományos és műszaki fejlődés, a számítógépek segítségével történő otthoni tanulás valóban megvalósult (bár nem annyira önkéntesen, mint inkább szükségből, a koronavírus alatt), a napelemek széles körű felhasználása is alakul; más elképzelések viszont, például a városi tömegközlekedést szolgáló mozgójárdák vagy a flexibilisen alakítható, tetszés szerint bővíthető lakások még váratnak magukra.
Kétoldalú kapcsolat a földönkívüliekkel
Ami a csillagközi hódításokat illeti, már az 1980-as évekre azt várták, hogy a Holdon üzemanyag- és nyersanyaggyártás folyjon, a kilencvenes évekre pedig állandó jellegű létesítményt kellett volna felhúznunk ott. Ugyancsak ebben az időszakban kellett volna embert küldeni a Marsra. 2005-től számítottak a hosszú távú alvás kikísérletezésére, amellyel „lehetővé válik az időben történő utazás”, 2020-tól pedig a kétoldalú kapcsolat a földönkívüliekkel. Nos, mindebben meglehetősen elmaradtunk, a földönkívüliek pedig a rendszerváltás után valahogy eltűntek.
A globalizáció és az individualizáció évei
Jövőkutatóink meglepően pontosan előre látták viszont a számítógépek és az internet térhódítását. 1981-ben dr. Szecskő Tamás szociológus azt jósolta, hogy a globalizáció és az individualizáció évei fognak következni: „Képzeljünk el egy olyan, egyáltalán nem mesebeli információs »kemencét«, amellyel a családok közvetlenül kapcsolódnak a világ információs és kommunikációs rendszerébe. (…) Monitora megmondja, hogy a világ mely tájékán esik jégeső, de azt is, hogy hol, melyik moziban milyen filmet vetítenek, de ha akarod, teljes Shakespeare-bibliográfiát bocsát rendelkezésedre.”
Mindez 2022-ben már egyáltalán nem tűnik különösnek vagy hihetetlennek, de 41 évvel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt. Éppúgy, mint az online tartott konferenciák és értekezletek, amelyeken a résztvevők „ülnek otthonukban, és gombokat nyomogatva disputálnak ezer és ezer mérföldre lévő kollégáikkal”. A szakember már ekkor felhívta a figyelmet a technika csapdájára: hangsúlyozta, hogy egyfelől bezárhatja az embereket saját világukba, másfelől viszont lehetőséget kínál arra, hogy felszabaduló idejükben a nagyon is emberi tevékenységekre (sport, barátok, szórakozás) koncentráljanak.
Elmagányosító szórakozás és kocka alakú paradicsom
Az IPM 1985. évi 7. száma a nyolcvanas években még szinte science fiction kategóriába sorolta, hogy a jövőben „audiovizuális lexikonok” segítségével egyszerre olvashatunk Beethovenről, és hallgathatjuk a nagy zeneszerzőt, beleszólhatunk majd – élőben! – egy-egy televíziós verseny alakulásába, sőt,
„akkor sem kell kimozdulni hazulról, ha kedvünk szottyan bridzselni, römizni, beszélgetni vagy tárgyalni”.
„Ha például valaki a tengerparton napozik, érzékleteit le lehet játszani barátai agyában, akik éppen nem érnek rá strandolni” – vélték, s bár mindez nem az agyunkban zajlik (még), hanem a telefonon, a közösségi média és az egyéb alkalmazások idején egyet kell értenünk az újságíróval, aki szerint mindez „csak az első lépés a mindent átfogó, elmagányosító szórakozás felé.” Az újság egy svéd autószakértőt is idéz, aki a mai forgalomirányító alkalmazásokat jövendöli meg: „A jövő autósa beül a kocsiba, betáplálja az autókomputerbe úti célját, mire a komputer közli vele, milyen úton célszerű haladnia, és hol vannak szabad parkolóhelyek.” A géntechnikától is nagy változásokat vártak a 80-as években, szerencsére azonban sem a kocka alakú paradicsom, sem az elefánt méretű tehenek kitenyésztése nem történt meg.
Fiatalok a jövőről
A Világ Ifjúsága 1988-ban fiatalokat kérdezett a jövőről. „Képzeld csak el, hogy egy angol szabadon vállalhat majd munkát Franciaországban. Semmiféle engedélyt nem kell beszerezned, nem kell sorban állnod a különböző hivataloknál. Megvalósul a munkaerő szabad áramlása. Nem is beszélve az új pénzről. A mai nemzeti valuták átváltása túlságosan körülményes” – mondta az olasz Mauro Pretolani, és 34 évvel később megállapíthatjuk, hogy bizony óriási könnyebbség a szabad munkaerő-áramlás, még akkor is, ha a britek számára már véget is ért.
Sose halunk meg?
Az egészségügyi átalakításoknak és újításoknak köszönhetően azt várták, hogy 110 évig éljenek az emberek, előrevetítve a ma nagyon is reális élethosszig tartó tanulást. „Sokan idős korukban tanulnak majd új szakmát, más idős emberek viszont a fiatalok oktatásának szentelik magukat.” Mesterséges ereket, szíveket, veséket vizionáltak, s azt, hogy a daganatos betegségek ellen az ezredfordulón már elérhető lesz a védőoltás. A home office és a digitális nomád lét előnyeit is előre látták: „Az sincs kizárva, hogy igen sokan dolgoznak majd otthon, komputer segítségével. Az oktatás színtere is mindinkább az otthon lesz. A házi komputerek segítségével odahaza vagy az üdülőben, kórházakban elvégezhető audiovizuális tanfolyamok lehetővé teszik, hogy az emberek sok ezer kilométerre levő tanárok és előadók előadásaiból okulhassanak.”
A jövőkutató félelmei
Gidai Erzsébet, az MTA Jövőkutató Bizottságának elnöke (későbbi MIÉP-es parlamenti képviselő) ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az oktatási helyzet, az „új analfabetizmus” miatt, ami – szerinte – az egészségügyi és kulturális szférát érintő megszorítások miatt „maradandó leépülést, anyagi, fizikai és erkölcsi veszteséget” okoz majd a fiatal generációk számára. Gidai Erzsébet a Magyar Ifjúságban sem nyilatkozott optimistán: „Jeles tudósok számításokkal bizonyították, hogy az emberiség túlnépesedik, fölfalja természeti környezetét; még néhány évtized, és igen szomorú élet következhet. Még akkor is, ha nem tör ki nukleáris háború. Kiapadnak például a nyersanyag- és energiaforrások. Ezek a jelzések a mai életünkből kivetítve igen logikusnak, mi több, bizonyíthatónak látszanak. Még ellenérveink se nagyon lehetnek. Legfeljebb csak a sejtés, a bizakodás, hogy az emberiség mindig lépést tud tartani önmagával.” Ebben azóta is reménykedünk – bár lassan úgy tűnik, a remény már kevés.
