Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A mandragóra, ez a különös alakú, ám mérgező gyökér évezredek óta hiedelmek és babonák tárgya: a középkorban úgy tartották, a növény sikoltozni kezd, ha kihúzzák a földből.
A burgonyafélék családjába tartozó mandragóra a Földközi-tenger környékén és a Közel-Keleten őshonos. Kék virágai nagyon erős illatot árasztanak, termése kis, sárga almákra emlékeztet. Ami miatt azonban híressé-hírhedtté vált, az a gyökérzete. Gyökerei ugyanis emberi alakra emlékeztetnek: két „lába” van, amelyből néha egy erotikusnak tűnő nyúlvány áll ki, jó okot szolgáltatva arra, hogy az emberiség az ókortól kezdve termékenységet fokozó vagy szerelmi vágyat keltő hatást tulajdonítson neki.
Mindenre jó, de leginkább mérgező
Az ókori egyiptomiak afrodiziákumnak és narkotikumnak használták. Ez utóbbi mérgező tulajdonságán alapszik: akik kellő elővigyázatosság nélkül gyűjtögették, már a szedegetés során akár halálos mérgezést is szenvedhettek. Kis mennyiségben bódítási célra alkalmazták, borral keverve. Így tett a hadvezér Hannibál is: az egyik ütközet után visszavonulást színlelve a helyszínen hagyott néhány boroskorsót, amelybe előzőleg mandragóragyökeret áztattak. Az ellenséges katonák megitták, majd csakhamar ájultan rogytak össze, Hannibál pedig győzött. A görögök a gyökeret nyugtató és az emésztést serkentő szernek tartották, a levelet pedig őrültséget okozó méregnek. Idősebb Plinius kígyómarás és életuntság ellen is javasolta.
Akasztott ember magjából nő
A mandragóra igazi „virágkora” a középkor volt. A korszak babonás embere szelleműző erővel és mágikus hatalommal ruházta fel a mandragórát. Bingeni Szent Hildegárd, a középkori német látnoknő szerint a mandragóra lehet hímnemű, nőnemű és „bolond”, de egy biztos: az ördög szeszélyei könnyen befolyásolják. A legkülönösebb babona azonban a mandragóra és az akasztott ember kapcsolata. Úgy tartották, hogy ahol az akasztott ember magja a földre hull, onnan mandragóra fog kinőni. Ezért akasztófamanónak is nevezték.
Fekete kutya ásta ki a növényt
Egy másik középkori babona szerint a mandragóra, ha kihúzzák a földből, sikoltozni kezd – ezért nem célszerű bárkinek kiásni.
Legjobb, hogyha egy fekete kutya ássa ki, vagy ha mégis emberi kéz, akkor történjen az harsány trombitaszó közepette.
A mandragóraszedő, biztos, ami biztos alapon viasszal tömte be a fülét. (Valószínűleg ezeket a mendemondákat a mandragórával kereskedők terjesztették el, hogy csökkentsék a konkurenciát.) Shakespeare szerint a sikító mandragóra hangjától megőrül az ember: „Sikolyt hallok, mitől az agy megőrül, / Mint amikor mandragórát szakítnak” – mondja Júlia a Rómeó és Júliában.
Varázserőt tulajdonítottak neki
Mivel a mandragóra ritka növény, előfordult az is, hogy hamisították: a fecskefű, a gyíkhagyma vagy a földitök gyökerét adták el mandragóraként, noha ez utóbbi erősen hashajtó hatású. Úgy vélték, a szigorú előírásokat betartva, éjjel kiásott gyökér hatalmat, pénzt, szerelmet hoz birtoklójának, ezért az arannyal azonos árban mérték. Titokban kellett tartani, ha valaki mandragóra birtokába jutott, különben a növény elvesztette a varázserejét. A kihúzott gyökér mélyedésébe ajándékokat tettek (kenyeret, süteményt, tésztát, bort, pálinkát vagy pénzdarabokat), hogy ezzel kiengeszteljék a növényt.
Boszorkányok kedvence
A mandragórát a boszorkányokhoz is kötötték a babonás középkoriak: úgy vélték, a mandragóra fontos eleme a repülőzsírnak. Emellett termékenységfokozó hatást tulajdonítottak neki, és sokan az ingük alatt a nyakukban hordták amulettként, hogy megvédje őket a betegségektől. Fontos volt, hogy minden pénteken megfürdessék a mandragóraamulettet, majd felöltöztessék az emberkét – különben hitük szerint újra sikoltozni kezdett volna.
Mandragóra az irodalomban
A mandragóra az irodalomban is sokszor előfordul. A Bibliában Ráhel még a férjét is felajánlja azokért a mandragórákért, amelyeket Rúbén a mezőn talált. Az Odüsszeiában Kirké mandragórából készített varázsitallal ébresztett ellenállhatatlan vonzalmat maga iránt. Niccolo Macchiavelli A mandragóra címmel írt színdarabot, s a magyar irodalomból sem maradhatott ki: Jókainál hódítási céllal alkalmazták a mandragórát. Sárga rózsa című regényében a főszereplő Klára a következő tanácsot kapja: „adj citronyos bort neki, s abba a borba áztasd bele azt a gyökeret, amit úgy hívnak, hogy »nadrágujjas emberke«: ettől úgy felforr annak a szerelme, hogy még a falat is keresztülássa érted.” (A nadragulya nem azonos a mandragórával, noha sokszor összekeverik a két mérgező növényt.) A magyar népnyelvben még varázsgyökérnek, kutyaalmának, ördögalmának, földi almának, alma helyének is nevezik.
Végül meg kell említeni a közelmúlt nagy sikerét, a Harry Potter-sorozatot: a mandragóra ugyanis ebben is feltűnik mint a baziliszkusz okozta bénultság ellenszere. A regényben gyógynövénytanórán a fejlődő mandragórákat zokniba és sálba kell öltöztetni, hogy meg ne fázzanak. Ahogy növekednek, lábaikon átmászkálnak egymás cserepeibe, majd óriási bulit csapnak a növényházban – ezzel jelzik, hogy elérték a felnőttkort.
