Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Fjällräven svéd outdoor márka a Polar elnevezésű eseményével minden évben egyedülálló sarkvidéki expedícióra viszi a résztvevőket, akik kutyaszánon fedezhetik fel az Északi-sark érintetlen vidékét. A luxust nélkülözniük kell: a szabad ég alatt felállított sátraikban birkóznak meg az éjszakai fagyokkal. A magyar Zaja Kittynek ez annyira megtetszett, hogy ki is költözött.
Az általában évente megrendezett megmérettetésen azok vehetnek részt, akik időben beadják a pályázatukat, majd sikeresen teljesítik a kihívásokat. Akiket idén kiválasztottak, azok 2023 tavaszán vághatnak neki a hó és a jég birodalmának. Zaja Kitty 2018-ban több ezer jelentkező közül közönségszavazatokkal jutott ki a legextrémebb északi sarkköri kalandra. Azóta a hétköznapi irodai munkát hátrahagyva a sarkkör felett, Kirunában, mínusz 30 fokban kutyaszántúrákat vezet, és látja el a hozzá tartozó 110 kutyát nap mint nap. Hogy ez mennyi erőt követel? Meséljen erről Kitty maga.
Mi volt a legmeghatározóbb élmény a 2018-as északi-sarki expedíción?
Számomra talán a felismerés, hogy minden tanulható. Hogy mennyi kitartásom van. Hogy amikor már fázom, hideg van, és legszívesebben egy meleg szobában üldögélnék egy bögre forró teával, akkor is össze tudtam magam szedni, és végig tudtam csinálni a legnehezebb feladatokat is. Illetve az elindulás. Az eksztázis, hogy végre itt lehetek… Hogy összegyűjtöttem 38 000 szavazatot, megdolgoztam azért, hogy itt legyek. Most pedig végre elindulunk, és hogy ez tényleg velem történik.
Mi volt a legnehezebb, és mi volt meglepően könnyű?
A legnehezebb az volt, hogy egyáltalán nem aludtam jól. Nagyon fáradt voltam már a harmadik napon. Napközben pedig rengeteg új dolgot tanultunk meg, elfáradtunk a tanulásban és az egész napos fizikai munkában, de valahogy mégsem tudtam elaludni a sátorban, a hálózsákban. Lelkileg pedig a félelem, hogy nem akarok hazamenni, nem akarok visszaülni az irodába, nem akarom, hogy ennek itt legyen a vége.
Meglepően könnyű számomra a kutyaszán vezetése volt. Hihetetlen gyorsan megtanultam, és éreztem magamon az önbizalmat. Imádtam a kutyákkal együtt dolgozni, segíteni nekik, tolni fel a szánt a dombokon, hegyeken! Ami pedig lenyűgözött, az természetesen a táj. Sehol senki száz kilométereken keresztül. Nem találkoztunk egy lélekkel sem, csak rénszarvasokkal, hegyi rókákkal. Végig szuper időnk volt, a hó pedig visszaverte a napsugarakat. Mintha egy fehér dobozban lettünk volna!
Miért döntöttél a kiköltözés mellett?
Egyszerű. Nem voltam boldog, és nem találtam a helyem. Már a Fjällräven Polar előtt sem. Főleg nem utána. Azt éreztem, hogy többre vágyom, hogy változtatni szeretnék. Nem tudtam, mi vár majd itt, Kirunában rám, hogy fog tetszeni. De azt tudtam, hogy ha most nem próbálom meg, akkor valószínűleg évekig halasztottam volna, aminek az lett volna a vége, hogy sohasem próbálom meg.
Mit szólt a családod a döntésedhez?
Hát először meghökkentek, anyukámnak mondtam el először. Ő természetesen mindenben támogatott és támogat a mai napig. Sejtették mindig is, hogy nem fogok tudni otthon megmaradni, de azt nem, hogy ennyire extrém változásra vágyom. Azóta is mindenkivel tartom a kapcsolatot, rendszeresen hazajárok látogatni a szeretteimet, és biztos vagyok benne, hogy ők is örülnek annak, hogy megtaláltam a boldogságom itt, illetve hogy bármikor meg tudnak látogatni, ha kutyaszánozni van kedvük.
Hogyan telik egy napod, hogy képzeljük magunk elé?
Telente reggeli kutyaetetéssel, a kutyák gondozásával. Aztán pedig a napi, illetve a többnapos túrák levezetésével foglalkozom. Emellett most már két másik állásom is van, így jelenleg az idővel zsonglőrködöm. Szeretem a változatosságot, és szeretem azt Kirunában, hogy egyik percben még a bevásárlást intézem, teljesen hétköznapi ruhában, fél óra múlva pedig egy 12 fős kutyacsapattal indulok szánhúzó túrát vezetni a Jéghotelhez. Ez itt „teljesen átlagos” de engem a mai napig elfog a boldogság, izgalom, amikor elindulok!
Milyennek látod a magyar életet onnan? Mi hiányzik, mi nem?
Sajnos nem véletlenül élek 10 éve külföldön, nem csak az álmaim megvalósítása (gondolok itt a kutyaszánozásra) az oka, hogy nem élek otthon. Minden évben többször is hazalátogatok, és minden egyes alkalommal azt érzem, hogy már nem szeretnék otthon élni. Itt, Svédországban megtaláltam a boldogságom, a szerelmem. Természetesen soha ne mondd, hogy soha, de egyelőre nincs tervben, hogy hazaköltöznék. Magyarországról legfőképpen a családom és a barátaim hiányoznak. Rengeteg jó emlék köt oda, de lassan több éve élek külföldön, mint éltem otthon, így próbálom Svédországot is hazámnak tekinteni, és itt kialakítani azokat az emlékeket, amelyek idekötnek.
Milyen társakra, közösségre találtál kint?
Szerencsére a barátkozással sosem voltak gondjaim, nagyon szeretek új embereket megismerni. Így történt ez itt is. Sok barátra tettem szert, legfőképp külföldiekre, de a párom, akit tavaly megismertem, a legjobb „dolog” ami történhetett velem. Nagyon szeretjük egymást, sokat járunk el, kirándulunk, barátokkal vagy akár kettesben. Ő is szereti Magyarországot, de mindketten úgy gondoljuk, hogy itt, Svédországban talán könnyebb, sikeresebb élet áll előttünk.
Hogy boldogulsz 110 kutyával? Melyek a legviccesebb, legmeghatóbb, legfárasztóbb pillanatok?
Ez kicsit talán olyan lehet, amikor az embernek van 4 vagy akár 5 gyereke… Már nem is emlékszik, milyen volt az élet előtte. Én imádom, hogy akárhány kutya van, mindnek teljesen más a személyisége, viszont ennek ellenére, amikor a szán előtt vannak, gyönyörű látványt nyújt a csapat egységessége.
A legviccesebb pillanatok mindig a turistákkal történnek, vagy amikor pont nincs nálam a telefon, hogy megörökítsem őket.
A legmeghatóbb pillanatok közé tartozik, hogy a kutyám, akit „megörököltem”, szánhúzó volt. Éveken keresztül volt az élen, a többi kutyát vezetve, fagyban, hóban. Volt, hogy napi 50 kilométert is futott, kint aludt, és az egész telet végigdolgozta. Most pedig velünk lakik bent, imádja a kanapét, boldogan, szabadon szaladgál, és öröm nézni, ahogy élvezi a nyugdíjas életét.
A legfárasztóbb pedig a decemberi időszak. Ilyenkor itt nem kel fel a nap, sötétség van, illetve félhomály, ám a karácsonyi időszakból adódóan ekkor jön a legtöbb turista. Túra túra hátán, hajnali kelések, kutyakakiszedés, etetés, munka késő estig, majd másnap az egész elölről. A sötétséghez társul még a hideg is. Itt a decemberi átlaghőmérséklet mínusz 20 fokot jelent. Talán ez a legkimerítőbb része.
Mindezt elolvasva, most azt gondolja az ember, hogy ki akar ilyen túrára menni? Ki akar nem jól aludni? Küzdeni az elemekkel?
A túrára való jelentkezés idén november 13-án zárult, azonban jövőre ismét lesz lehetőség a kalandra. Azoknak ajánlom a jelentkezést, akik érzik, hogy az, amiben vannak, nem teszi őket boldoggá, legyen az munka, kapcsolat stb., és változtatni szeretnének, kiszakadni a hétköznapokból. Nem törődni semmivel, csak gondolkodni. Azoknak ajánlom, akik keresnek valami kihívást, akiket vonz a hideg, a sarkkör, az új élmény, az utazás. Idén egy 10 fős zsűri választja ki a jelentkezőket, a teljesített kihívások alapján. Ha ez a zsűri téged választ, okkal vagy ott! Engedd, hogy a kaland magával sodorjon, és élvezd az utószelet, ami majd a változást hozza!
A címlapkép illusztráció
