Tragikus sorsú, Oscar-díjas énekesnőt alakít Angelina Jolie a következő filmjében

Olvasási idő kb. 1 perc

Pablo Larraín chilei filmrendező új drámájában a híres színésznő nagyon nehéz szerepet kap: Angelina Jolie-nak Maria Callas bőrébe kell bújnia.

Maria Callas a világ leghíresebb operadívája és legnagyobb szopránja volt, ám a sikerért rettenetes árat fizetett. Története viharos, gyönyörű, felemelő és lelkileg megterhelő egyaránt. A rendező az 1970-es évek Párizsában éleszti újra a karaktereket, a forgatókönyvet pedig az a Steven Knight jegyzi, aki legutóbb a Spencer című drámában dolgozott együtt Larraínnel.

A görög származású Maria Callas Amerikában született, és a 20. század egyik leghíresebb operaénekesévé vált. 13 éves korában Görögországban képezték a hangját, később Olaszországba költözött a karrierje miatt. Az évek során folyamatosan küzdött súlyával, a rövidlátással, amelytől szinte megvakult, és számos botránnyal is. Renata Tebaldi olasz opera-énekesnővel állandóan versengtek, viszálykodtak, Callasnak pedig – bár férjhez ment a nála 30 évvel idősebb Giovanni Battista Meneghinihez – válása után viszonya volt Arisztotélisz Onassisszal, azzal a dúsgazdag férfival, aki később feleségül vette Jacqueline Kennedy Onassist – egyenesen miatta hagyta el a gyógyszerfüggővé vált, állandóan fogyókúrázó Callast.

Lesz hát a filmben bőven dráma, szerelem, kaland, Angelina Jolie pedig nem veszi félvállról a szerepet: „Nagyon komolyan veszem a felelősséget Maria életéért és örökségéért. Mindent megteszek, hogy megfeleljek a kihívásnak. Pablo Larraín olyan rendező, akit régóta csodálok. Egy álom vált valóra azzal, hogy lehetőségem van többet mesélni Maria életéről” – mondta Jolie.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.