Nagyapám agyonlőtt volna: fekete nő fedezte fel, hogy náci vezértől származik

Olvasási idő kb. 2 perc

Amon Göth náci parancsnokot nem véletlenül akasztották fel a második világháború után: a koncentrációs táborokban élvezetét lelte a foglyok különféle kínzásaiban. Személyesen lőtt fejbe legalább félszáz gyereket és nőt. Az unokáját csak azért nem tudta, mert akkor már nem élt.

Amon Göth tetteitől borzongva fordulunk el, s alig tudjuk elképzelni, hogy ennek a borzalmas, kegyetlen, a szadizmus minden formáját megszemélyesítő embernek felesége és gyerekei voltak. Pedig családot alapított, nem is akármilyet. Az egyik lánya, az 1945-ös születésű Monika Göth ráadásul egy nigériai férfival létesített kapcsolatot. Ebből született cikkünk főhőse, Jennifer Teege. A Németországban élő nőt az anyja hamar örökbe adta. Így történhetett meg az, hogy Jennifer csak a negyven felé közeledve, teljesen véletlenül fedezte fel, hogy nagyapja náci háborús bűnös, nagyanyja bűnpártoló volt, akik ha meglátták volna őt, gondolkodás nélkül küldik a gázkamrába bőrszíne miatt. 

Jennifer Teege véletlenül emelt le egy könyvet a hamburgi könyvtár egyik polcáról. Legnagyobb döbbenetére ismerősek voltak a nevek és a fotók. A könyv alcíme rémítette meg igazán: A Schindler listájából ismert náci lágerparancsnok lánya: Monika Göth élettörténete. Elkeseredett és vad nyomozásba kezdett, s kiderítette, hogy az anyjáról szóló emlékiratot tartotta a kezében. S hogy ő, a kétgyerekes anya, boldog feleség, izraeli barátokkal rendelkező nő, aki azt az országot tartja második hazájának, egy náci család leszármazottja.

Amon Göth náci tiszt (és nagyapa) fényképe
Fotó: Diannaa / Wikimedia Commons

Vajon örökölhető-e a kegyetlenség? A náci gén? Hogy lehet megbirkózni ezzel a rémülettel, szégyennel? A tudattal, hogy a saját családjának egy része őt gondolkodás nélkül megölte volna? A tükörrel, amelyben egy fekete nő néz vissza, de láthatók német családjának arcvonásai? Hogy hasonlít a nagyapjára? Hogy mondja el nevelőszüleinek, hogy egy náci unokáját nevelték fel? Mit mondjon izraeli barátainak, akiknek családját, rokonait lehet, hogy az ő nagyapja irtotta ki?

Szembenézni a náci nagyapával

Erről szól A Nagyapám engem agyonlőtt volna című, megrázó könyv, amit azok után írt, hogy megbirkózott a depresszióval, ami a történtek hatására alakult ki benne. Nagyon nem könnyű olvasmány, de nem kérdés, megéri-e a végére járni annak, hogy folytatódik a történet, ami a náci koncentrációs táborban kezdődött. Ha kicsit közelebbről szeretnénk érteni, mit élt át Jennifer, érdemes újra megnézni a Schindler listája című filmet. A tiszt, akit Ralph Fiennes oly hitelesen alakít, Jennifer nagyapja.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.