Te mire emlékszel a Hyppolit, a lakáj című filmből?

Olvasási idő kb. 1 perc

A magyar filmtörténet egyik klasszikus alkotása a Hyppolit, a lakáj. Az eredeti filmet 1937-ben, Székely István rendezésében mutatták be, és bizony, ez volt a második hazai hangosfilm. A két Gyulát – Kabos és Csortos – az akkori viszonyok azonnal sztárrá varázsolták. De lássuk, te mennyire ismered Schneider Mátyás és Hyppolit történetét!

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
Schneider Mátyás nem hajlandó felvenni a szmokingot a vacsorához. Milyen ruhában akar enni?
lovaglóruhában
ingujjban
farmerban
2. kérdés
A magyar hangosfilm történelem első nagy slágere, a „Pá, kis aranyom, pá…” című szám ebben a filmben hangzott el. Hogyan folytatódik a dal?
„csak megvesztegetem, páá”
„csak hagymát eszem, páá”
„csak elhagyom, páá”
3. kérdés
Ki nem játszott az eredeti – 1931-es – filmben?
Haraszti Mici
Fenyvessy Éva
Huszárik Kata
4. kérdés
Schneider Mátyás imádja a hagymát, még „a hagymához is hagymát eszik”. De mit mond a filmben, mihez fog még hagymát enni?
a libasülthöz
a rántott húshoz
a hamburgerhez
5. kérdés
A film eredeti zenéje kinek a nevéhez kötődik?
Eisemann Mihály
Lehár Ferenc
Kálmán Imre
6. kérdés
Mi adta a történet alapját?
Shakespeare: A vihar című műve
Molière: Az úrhatnám polgár című műve
Shakespeare: Lear király című műve
7. kérdés
Ki nem szerepelt a 1999-es filmben?
Huszárik Kata
Csányi Sándor
Árpa Attila
8. kérdés
1999-ben Kabay Barna újra megfilmesítette az újgazdag Schneider úr történetét. Ki játszotta akkor Hyppolitot?
Garas Dezső
Haumann Péter
Eperjes Károly
9. kérdés
Melyik híres dalt lehet hallani az eredeti filmben?
Köszönöm, hogy imádott
A lányok angyalok
Hajmási Péter, Hajmási Pál
10. kérdés
Ki játszotta az 1999-es felújításban Schneider Mátyást?
Kaszás Attila
Koltai Róbert
Szabó Győző
/ találat - ez %
Összes kvíz

Az értékelésért görgess lejjebb!

Értékelés:

0–4 pont: Ez most kifogott rajtad, de azért más filmeket szoktál nézni, ugye?

5–7 pont: Ezen van még mit javítani, de elhisszük, hogy csak figyelmetlen voltál. Ne kapkodj, 40 másodperc elég sok idő, használd ki nyugodtan. És most irány a tévé, keresd elő a Hyppolitot!

8–10 pont: Gratulálunk! Szép teljesítmény, ahogy kell! Biztosak vagyunk benne, hogy a nehezebb kérdések is mentek volna, úgyhogy készülj a folytatásra, vagy csak a filmekben vagy ilyen jó?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.