Ez minden idők 20 legidegesítőbb slágere: te melyiktől mászol a falra?

Olvasási idő kb. 3 perc

Biztosan veled is előfordult már, hogy hallottál egy dalt – akár önszántadból, akár véletlenül, mondjuk, bevásárlás közben –, ami utána nem akart kimenni a fejedből, órákig, akár napokig szólt újra és újra a fejedben, és hihetetlenül irritálóvá vált. A jelenségre van magyarázat, sőt, a szakemberek még azt is megállapították, melyek minden idők legidegesítőbb slágerei.

Evolúciós jelenség? Az emlékezet játéka okozza?

A jelenséget a szaknyelv dallamtapadásnak nevezi, angol nyelvterületen pedig az earworm, vagyis szabad fordításban kb. „fülbemászó bogár” terminust használják a fejedben gyorsan és könnyen megragadó és végtelen számú ismétlődésre hajlamos dalokra. A rutinos dalszerzők és lemezproducerek természetesen szándékosan úgy alkotják meg a potenciális popslágereket, hogy azok minél jobban belemásszanak az ember fülébe, vagyis könnyen és gyorsan megjegyezhetők és dúdolhatók legyenek.

A dallamtapadás kutatása viszonylag friss terület a pszichológusok, neurológusok körében, azonban így is több átfogó tanulmány született már a témában, a londoni Goldsmith Főiskola memóriakutatója, Vicky Williamson például úgy gondolja, a jelenségért az ún. akaratlan emlékezet tehető felelőssé. A zenét rengeteg különböző módon – érzelmi síkon, a dallam, a szöveg vagy akár a kotta mentén – rögzíti az emberi elme, ezért számos, szinte észrevétlen dolog is előhívhatja: egy kellemes emlék (éppen melyik dal szólt, amikor elcsattant életed első csókja?), egy látvány, egy szó, de akár egy illat is. Ezt bizonyítja a szakemberek megfigyelése, miszerint gyakran nem is szükséges meghallani magát a számot ahhoz, hogy beinduljon a dallamtapadás.

Mások úgy vélik, inkább evolúciós eredete lehet a dallamtapadás jelenségének: a beszéddel, hangokkal történő kommunikáció több százezer évvel korábban jelent meg az embernél, mint az írás, ezért őseink nagyon sokáig kizárólag szóban tudták megjegyezni a fontos, gyakran a túléléshez is elengedhetetlen információkat. A zene dallama és ritmusa, az ismétlődések és a rímek kiváló segítséget nyújtottak ehhez, ezért vált hajlamossá az emberi agy ezek könnyű elraktározására és felidézésére.

A zuhany alatt, fürdőkádban is könnyen előjönnek a tapadós dallamok
Fotó: stock_colors / Getty Images Hungary

Mitől lesz egy dal igazán ragadós?

2010 és 2013 között az angliai Durhami Egyetem zenepszichológus szakemberei 3000 önkéntes részvételével lezajlott masszív kutatásukban pontosan megállapították, mi szükséges ahhoz, hogy egy dal igazán tapadóssá váljon. Fontos például a tempó, általában a gyorsabb számok tapadnak meg jobban a fejedben, és a ritmusképlet is sokat számít: azok a ritmusok maradnak meg a legjobban, amelyekre könnyű mozogni, például táncolni, edzeni vagy futni.

Nagy jelentősége van a dal szerkezetének és formájának is: fontos az ismétlődés, a könnyen felismerhető motívumok újra és újra előkerülése, és könnyebben megtapadnak azok a számok, melyek nem túl egyszerűek, ugyanakkor nem is különösen bonyolult szerkezetűek. Érdekes módon segíti a dallam megtapadását a dalba beékelt szünet, mely meglepetésként hat a hallgatóra, kizökkenti őt, ezért különösen emlékezetes marad.

Lássuk a legtapadósabbak listáját

No, de lássuk melyik dalokat tekinti a többség a legtapadósabbaknak, vagyis hosszú távon leginkább idegesítőnek. Húszas listánkat a Durhami Egyetem kutatásában szereplő alanyok által leggyakrabban megnevezett dalok, illetve a New York Post napilap és a Rolling Stone magazin felmérésére beküldött olvasói válaszok nyomán állítottuk össze.

Black Eyed Peas: My Humps

Los Del Rio: Macarena

Baha Men: Who Let the Dogs Out

Céline Dion: My Heart Will Go On

Lou Bega: Mambo No. 5

Spice Girls: Wannabe

Cher: Believe

Lady Gaga: Bad Romance

Journey: Don't Stop Believing

Kyle Minogue: Can't Get You Out of My Head

USA for Africa: We Are the World

James Blunt: You're Beautiful

Maroon 5: Moves Like Jagger

Piko-Taro: PPAP

Men Without Hats: Safety Dance

Lady Gaga: Alejandro

Bobby McFerrin: Don't Worry Be Happy

Berlin: Take My Breath Away

NENA: 99 Luftballons

Europe: The Final Countdown

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.