Így segíts a madaraknak átvészelni a kánikulát

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hőség nemcsak az emberek, hanem az állatok számára is megterhelő. Az aszfaltozott vagy térköves felületeken egyre kevesebb itató- és fürdőhely áll a madarak rendelkezésére, ahol nagy melegben csillapíthatnák szomjukat vagy fürdéssel lehűthetnék magukat. Ezért fontos, hogy segítsünk nekik: készítsünk madáritatót, madárfürdetőt!

Madaraink többségének naponta akár többször innia és akár fürdenie is kell, ami az egyre szárazabb nyarakon és hómentes teleken mind nagyobb kihívást jelent számukra. „A kánikula különösen a fészket elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelő helyeit” – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Szerencsére ezen könnyen segíthetünk, és még nagy költségekbe sem kell verni magunkat: elég hozzá néhány használaton kívüli, de tiszta virágalátét vagy tálka, és máris házhoz jönnek a fürdőző madárkák, mi pedig gyönyörködhetünk a látványban.

Egy apróság, ami életet menthet

A legjobb madáritató körülbelül 40-50 cm átmérőjű és 4-7 cm mély. Az ennél mélyebb tál már veszélyes a kisebb termetű madarakra. Nem szükséges külön itatót vásárolni: a célnak kiválóan megfelel a műanyag virágalátét. Ez a méret azt is lehetővé teszi, hogy az ivás mellett még a nagyobb termetű madarak is fürdeni tudjanak benne. A nyári hőségben ugyanis a fürdés is létfontosságú a számukra, mert így gyorsan le tudják hűteni magukat, valamint így tudják kordában tartani a külső élősködőket. Ha az itató 5-10 cm mély, érdemes beletenni egy kinyúló ágat vagy egy nagyobb, lejtős oldalú követ, ahol a madarak kényelmesen és biztonságosan tudnak állni, és szabályozni tudják fürdéskor a vízmélységet.

Nagy melegben jólesik a fürdés
Fotó: DESPITE STRAIGHT LINES (Paul Wil / Getty Images Hungary

Ha olyan helyen lakunk, ahol sok a macska, érdemes az itatót magasabbra helyezni, például az ablakpárkányra, hiszen így nem fenyegeti a madarakat halálos veszély – nem mellesleg pedig fantasztikus megfigyelési élményben lehet részünk. Ha kertes házban lakunk, és nemcsak a madarakon, hanem egyéb állatokon is szívesen segítenénk, számukra tegyünk ki egy másik itatót a talajra. Ezt könnyen megtalálhatják a szomjas gyíkok, sünök, békák vagy kóbor macskák.

Naponta cseréljük a vizet

Eleinte törekedjünk arra, hogy minél nyíltabban helyezzük el az itatót, hiszen a madaraknak a víz csillogása jelenti azt a kulcsingert, ami alapján meg fogják találni az ivó- és fürdőhelyet. Fontos, hogy az itató vizét naponta frissre cseréljük, ami a madarak egészségvédelme mellett megakadályozza, hogy a szúnyogok lárvabölcsőként használják az itató vizét . A szúnyog ugyanis csak pangó vízbe petézik; ha naponta cseréljük a vizet, nem lesz ilyen problémánk. Az elpárolgott vizet napközbeni utántöltéssel pótolhatjuk is.

Nem mindegy, milyen mély

A kisebb madarak számára veszélyt jelent az 5-10 cm-nél mélyebb víz, ezért itatónak semmiképpen se használjunk mély, vízzel telt hordót, vödröt vagy konténert. A szomjas madarakat ugyanis mágnesként vonzza a víz csillogása, és miközben inni vagy fürdeni próbálnak, belecsúszhatnak a tartályba, ahonnan a pillanatok alatt átvizesedő, elnehezülő tollazattal nem tudnak kimenekülni, és megfulladnak. Ha kerti tó építésén gondolkodunk, alakítsunk ki sekély parti részt, ahol a madarak biztonságban fürdőzhetnek.

Fürdés után tollászkodnak

A tollászkodás és a fürdés utáni tollrendezgetés a madarak életének fontos része. Erre legalkalmasabbak a sűrű bokrok, ezért ha lehetséges,

az itatót olyan helyre tegyük, ahol előfordulnak megfelelő kilátást, ugyanakkor takarást egyaránt biztosító bokrok.

Még jobb, ha néhány kilógó ágat is biztosítunk: ezekre a madarak tollászkodás után napfürdőzni is szívesen kiülnek.

Ha nem kertes házban, hanem lakásban élünk, vagy a munkahelyünkön szeretnénk madáritatót kialakítani, különösen figyeljünk a biztonságos rögzítésre. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapja részletesen bemutatja, hogyan tudunk biztonságos és a madarak számára is teljes értékű itatóhelyeket kialakítani.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.