Idén is kinyitják kapuikat éjjel a múzeumok – Drakula és a Pál utcai fiúk nyomába is eredhetünk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Immár huszadik alkalommal rendezik meg idén az ország egyik legnagyobb szabású kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját, az „újragombolt hagyományok” jegyében.

A múzeumok már délutántól kezdve izgalmas és színes programkínálattal várják a családokat. A gyerekek garantáltan nem fognak unatkozni sem Budapesten, sem vidéken: az Aquincumi Múzeumban kipróbálhatják magukat a gladiátoriskolában, a Szépművészeti Múzeumban pedig foszforeszkáló legókockákból építhetik meg saját éjszakai tájképüket. Az Álmok Álmodói kiállításon a Millenárison interaktív csillagászati élménystand várja az érdeklődőket, ahol lesz meteoritsimogató és távcsöves napészlelés, plüssbolygókkal modellezhetik a Naprendszert, de a távcsöves égboltmegfigyelés és a lézeres csillagképtúra sem maradhat el.

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár betekintést nyújt a restaurálás és a könyvkötés rejtelmeibe, az ELTE TTK Természetrajzi Múzeumában pedig Berg Judit meseíró olvas fel a Lengemesék című, legújabb, készülő kötetéből. A népi játékok kedvelőinek érdemes ellátogatniuk a Hagyományok Házába, a Kisképzőben pedig különféle kreatív technikákkal (tűzzománc, portréfényképezés, üvegcsiszolás) ismerkedhetnek a gyerekek. A Magyar Nemzeti Múzeumban játékos kincskeresésen vehetnek részt a kicsik, vagy kipróbálhatják magukat régészként is az erre a célra szolgáló homokozóban. Az Országos Széchényi Könyvtárban bűvészműsor, bábszínház és diafilmes kézműves foglalkozások várják őket, az idén márciusban megnyitott Pénzmúzeumban pedig bűvészshow és élő koncert, valamint fotósarok teszi egyedivé ezt az estét. 

A vidéki helyszínek közül kiemelkedik Szolnok, ahol ingyenesen vehető igénybe a városnéző kisvonat, továbbá a RepTár repülőit belülről is meg lehet tekinteni egy zseblámpás túrán, igazi pilótákkal. Ezenkívül koncertekkel, filmvetítésekkel, vetélkedőkkel, bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, bábelőadással, nyereményjátékkal is várják az érdeklődőket. A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban – egy óriási társasjáték keretein belül – felépíthetik a Szent István által alapított koronázó bazilikát. Ha valaki szereti az izgalmakat, az abonyi művelődési házban és a Falumúzeumban a misztikus Drakula gróf nyomába eredhet egy éjszakai városi túrán, szabadulójáték keretében. A tatabányai múzeumban, a Bányászati és Ipari Skanzenben az érdeklődők a mélybe ereszkedhetnek, és a legkisebbek különböző érdekes feladatok mellett elvégezhetik a bányamanóképzőt.

Ami a felnőtteknek szóló programokat illeti, az Ady Emlékmúzeumban Ady és az idő címmel tekinthetjük meg a DramaticArt produkcióját, de híres írónők gardróbjába is betekintést nyerhetünk. A Magyar Nemzeti Múzeumban megelevenedik a vándorszínésznők és filmcsillagok világa és Báthory Erzsébet boszorkánypere. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum A Pál utcai fiúkhoz kapcsolódó tematikus sétát kínál, a ZSILIP közösségi központban pedig rabbi vezeti körbe az érdeklődőket, ami után zenei időutazás következik. A program végén a megfáradt (idő)utazók megkóstolhatják a kóser flódnit is.

Izgalmas programok várnak a gyerekekre is
Fotó: www.muzej.hu

Az Aeropark Repülőmúzeumban éjszakai reptértúrán vehetünk részt, és életre kelnek a történelmi repülőgépek pilótafülkéi is. Az Északi Járműjavító a járművek szerelmeseinek kínál számtalan családi programot, a Kresz Géza Mentőmúzeumban pedig egy 1956-os pincekórházat tekinthetünk meg. Óbudán felfedezhetjük a Kiscelli Múzeum vadregényes parkját, vagy éppen bejárhatjuk a kastélyt a kriptától a toronyszobáig. Aki szereti a sört, érdemes ellátogatnia a Dreher Sörmúzeumba a sörkóstolóval egybekötött tárlatvezetésre, de kumiszt is lehet kóstolni a Magyar Természettudományi Múzeumban. A Petőfi Irodalmi Múzeum gasztronómiai falatozóval készül: az érdeklődők hallgathatnak receptverseket Petritől, nosztalgikus emlékezéseket Krúdy leveseiről és az elmaradhatatlan velős csontjairól, valamint Lénárd Sándor ételleírásai nyomán utazhatunk az antik Rómától a mai Nápolyig. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban a hetvenes-nyolcvanas évek reklámjain kívül többek között a zsidó étkezéskultúrát és a cukrászműhelyek világát is megidézik.

Aki feltöltődésre vágyik, részt vehet a Gyémánt Út Buddhista Közösség meditációján vagy a számtalan koncert valamelyikén: Kárász Eszter zenekara a Bibliamúzeum Ráday Gyűjteményében várja az érdeklődőket, a nyolcvanas évek alternatív zenéjét pedig Menyhárt Jenő és Víg Mihály zenei estje idézi meg. A Csík Zenekar a Fiumei úti sírkertben ad koncertet, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumban pedig a hagyományos mongol torokénekléssel ismerkedhetünk.

A felsorolt programokon kívül természetesen még rengeteg egyéb látni- és hallanivalóval készülnek országszerte a múzeumok, hiszen ez az az éjszaka, amikor minden életre kel. A teljes programkínálat ide kattintva elérhető.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.