Kedvenc jeleneteink Haumann Pétertől, amelyekkel örökre belopta magát a szívünkbe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hosszú betegség után elhunyt Haumann Péter, a Nemzet Színésze, az elmúlt öt évtized egyik legmeghatározóbb, legjellegzetesebb színművész tehetsége, aki a színpadon, a filmvásznon, a televízió képernyőjén és a szinkron világában is rengeteg emlékezetes alakítással lopta be magát a közönség szívébe.

Haumann Péter emlékére a legnagyobb alakításaiból válogattunk, a teljesség igénye nélkül.

III. Richárd (1973)

Számos Shakespeare-szerep között Haumann talán a testileg-lelkileg nyomorult Gloster, vagyis III. Richárd alakjában nyújtotta a legemlékezetesebb alakítást a darabból készült, Fehér György rendezte tévéfilmben.

Keménykalap és krumpliorr (1974)

A magyar gyerekfilmes műfaj megkerülhetetlen klasszikusában a fiatal Haumann Péter az állatkert nem éppen lángelméjű igazgatóját alakította, akinek az elrabolt majmok ügye okoz fejfájást – a frappáns epizódszerep remek lehetőség volt számára, hogy megcsillogtassa komikusi tehetségét. „Elfogyunk, Jocó, elfogyunk!” – hangzik tőle az örökbecsű mondat.

Három nővér-paródia (1979)

Minden idők leghíresebb szilveszteri kabaréjelenetében Körmendi János, Márkus László és Haumann Péter alakították Csehov darabjának címszereplőit, zseniálisan karikírozva a nagy színpadi klasszikust: a paródia annyira jól sikerült, hogy évekre ellehetetlenítette az eredeti darab előadásait idehaza.

Indul a bakterház (1980)

Szintén generációk szórakoztak az égetnivalóan rossz Regős Bendegúz (Olvasztó Imre) kalandjain – a Rideg Sándor regényéből készült Indul a bakterházban a Toppancs Miskát alakító Haumann többek között Horváth Teri, Koltai Róbert és Csákányi László társaságában komédiázhatott önfeledten.

Szürkület (1990)

Fehér György zsenialitását dicséri a Friedrich Dürrenmatt elbeszéléséből készült Szürkület is, melynek főszerepében Haumann egy nyomozót alakít, aki megszállottan próbálja felkutatni egy lezártnak tekintett ügy valódi tettesét.

Őrült nők ketrece

Jean Poiret kultikus darabját az 1990-es évek elején mutatta be idehaza először az Operettszínház: Haumann Péter Albin, a címbeli szórakozóhely transzvesztita-sztárja szerepében bűvölte el a közönséget.

Macskák

A Nemzet Színésze az 1983-as hazai ősbemutató óta több mint háromszázszor játszotta Tus, az öreg színházi macska szerepét Andrew Lloyd Webber világhírű musicaljében (melynek szövegkönyvét Romhányi József ültette át magyarra). Haumann utolsó színpadi fellépése is a Macskákban történt: a nagybeteg színész tavaly ősszel a Madách Színház 1500. jubileumi előadásán vállalta el újra a szerepet. Ennek kapcsán a sajtónak úgy nyilatkozott: „Van egy olyan érzésem, hogy színpadra utoljára most léptem föl. Lesz még színészi működésem, de már nem színpadon”.

Macskafogó (1986)

Természetesen a legendás szinkronszerepek sem maradhatnak ki: a Macskafogó szerencsétlen Safranekje sem lenne ugyanaz Haumann Péter kiváló alakítása nélkül.

Fantomas

francia komikuslegenda, Louis de Funès egyik állandó magyar hangjaként is Haumann Péter szórakoztatta a hazai közönséget, legemlékezetesebben Juve felügyelő szerepében az 1964-es Fantomasban és két folytatásában.

Hupikék törpikék

Végezetül: aki a ’90-es években volt gyerek, biztosan találkozott Aprajafalva apró, kék lakóival és a rájuk leselkedő gonosz, de mindig pórul járó varázslóval, Hókuszpókkal, aki Haumann Péter hangján szitkozódott igazán emlékezetesen az epizódok végén. „Töpörödött törpördögök! Úgyis elkaplak titeket, egyszer még lecsapok rátok, behálózlak benneteket és törppörköltet csinálok belőletek!”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.