Ez történik a testedben, ha minden héten megeszel egy avokádót

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Heti egy avokádó elfogyasztása csökkenti a szívbetegség kockázatát – állapítja meg egy tanulmány. Eheted édesen mézzel, fagyiként vagy kakaóporral, de sósan, sült tojással és salátákban is. A legegyszerűbb megoldás viszont az, ha egy gyümölcssmoothie-t dobsz össze vele, és máris élvezheted az előnyeit.

Egy tanulmány összefoglalója szerint több mint 110 ezer egészségügyi szakember írta le étrendjét és életmódját 30 év alatt. Azoknál, akik hetente egy avokádót ettek, kisebb volt a szívbetegség kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem ettek belőle – derül ki a tanulmányból.

Az avokádó az egészséges zsírok, rostok és antioxidánsok jól ismert forrása. A Journal of the American Heart Association nemrég megjelent tanulmánya szerint az avokádót fogyasztók szíve általában jobb, mint a zsírban gazdag gyümölcsöt kerülő társaiké.

A Harvard TH Chan Közegészségügyi Iskola kutatói visszatekintettek egy több mint 110 000 egészségügyi szakember bevonásával végzett kutatás adataira, amelyeket 30 éven keresztül követtek. 1986-tól a résztvevők kétévente válaszoltak az életmóddal és egészséggel kapcsolatos kérdőívekre; a vizsgálat kezdeti eredményeit 2011-ben tették közzé.

Azóta a kutatók továbbra is a tanulmányi adatok felhasználásával vizsgálják a konkrét életmód és az egészségi tényezők közötti összefüggéseit. A legutóbbi elemzés során alaposan megvizsgálták az avokádót, amelyről ismert, hogy egészséges zsírokat és élelmi rostot tartalmaz.

Végül pontosan kiderült, hogy mennyire éri meg a fogyasztása. Azoknál a megkérdezetteknél, akik hetente legalább két adag avokádót ettek – nagyjából egy nagyobb darabot –, 16%-kal alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegségek és 21%-kal a koszorúér-betegség kockázata azokhoz képest, akik soha vagy csak ritkán ettek belőle.

Cseréld ki a vajat, a szalonnát és a sajtot avokádóra a szív egészségének javítása érdekében. 

A felmérés arra kérdezett rá, hogy az emberek mennyi avokádót fogyasztanak, és milyen gyakran, valamint hasonló kérdéseket tettek fel más élelmiszerekkel kapcsolatban is. Az adatok alapján a kutatók kiszámították, hogy az állati zsírok – például vaj, sajt vagy szalonna – avokádóval való helyettesítése jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. 

Nagyon sokféleképpen elkészíthető, akár édesen is
Fotó: Jenny Dettrick / Getty Images Hungary

A szakértők azonban azt is megjegyezték, hogy az avokádó növényi olajokkal vagy diófélékkel való helyettesítése nem járt további előnyökkel. Más zsíros ételekhez képest az avokádó több egyszeresen telítetlen zsírsavat tartalmaz, amelyek bizonyítottan jót tesznek a szív egészségének, mivel csökkentik a rossz koleszterinszintet. Az avokádó számos tápanyagban gazdag, ami a szakemberek szerint mindezeken túl koszorúér-betegség alacsonyabb kockázatával is jár.

Az avokádóban található egészséges zsírok és rostok is segíthetnek abban, hogy hosszabb ideig jóllakottak legyünk, így ez többek között a népszerű mediterrán étrend egyik fontos alapanyaga is.

Van egy kis bökkenő

A kutatók felfigyeltek a kutatás néhány korlátjára. A felmérésben részt vevő egészségügyi szakemberek többsége fehér volt, így az afroamerikaiak szokásait és a rájuk gyakorolt hatást nem ismerték, ahogy az esetleges különbségeket sem. Mindezeken túl bevallásos alapon működött az információszerzés, így valamennyi torzítással számolnia kellett a szakembereknek.

Mivel a tanulmány megfigyeléses volt, nem tudta száz százalékban bizonyítani az ok-okozati összefüggést az avokádó és a szív egészsége között. Ennek ellenére az American Heart Association az avokádót, más gyümölcsök és zöldségek mellett, minden egészséges étrend fontos részeként ajánlja.

Idézőjel ikon

„Bár egyetlen étel sem váltja ki a rutinszerű egészséges táplálkozást, ez a tanulmány bizonyíték arra, hogy az avokádónak fontos egészségügyi előnyei vannak”

– mondta Cheryl Anderson, az AHA Epidemiológiai és Megelőzési Tanácsának elnöke egy sajtóközleményben.

Anderson, aki nem vett részt a kutatásban, hozzátette, hogy az avokádó ráadásul „népszerű, hozzáférhető, finom és könnyen beilleszthető az étrendünkbe”.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.