Innen kapták nevüket kedvenc csokijaid: ismerd meg a Mars, a Twix vagy a Snickers sztoriját

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kedvenc csokoládéd neve mögött érdekes sztorik is állhatnak: ismerd meg az eredettörténeteket.

Ha szívesen majszolsz Twixet, Marsot vagy Snickerst, talán előfordult már, hogy kíváncsi lettél arra is, vajon miért éppen úgy hívják az édességet, ahogy: utánajártunk kedvenc csokoládémárkáid eredetének.

A Twix neve eredetileg más volt

A roppanós, kekszes-karamelles duót méltán kedveljük: egyesíti a kekszek és a csokoládék vonzó tulajdonságait, ráadásul könnyűszerrel oszthatjuk meg valakivel még akkor is, ha csak egy csomaggal van nálunk.

Erre utal neve is, melyet egyesek a „twin biscuit stix”, azaz kekszrudacska-ikrek szókapcsolatból eredeztetnek.

Most legalábbis már erre utal: eredetileg ugyanis csak az európai piacokon lehetett megvásárolni, és egészen másként, Raidernek hívták. (Ez fontos motívumként szerepelt a Sötétség című, időutazásos Netflix-sorozatban.)

A csokoládék nevének eredete néha egészen bonyolult is lehet
Fotó: Jeff Greenberg / Getty Images Hungary

A kilencvenes évek elején ugyanakkor az amerikai piacokat is bevette az édesség, amivel párhuzamosan új nevet is adtak annak, arra gondolva, hogy ez Európában is fellendítheti majd az eladásokat. Az öreg kontinensen ugyanakkor vegyes volt a fogadtatása, végül a kétezres évek elejére nagyjából mindenki megbékélt azzal, hogy Twix az új márkanév.

A Milky Way a malátás tejnek köszönheti nevét

Franklin Clarence Mars, a Mars Confenctionary Company első embere nem a világűrre gondolva alkotta meg csokoládéjának márkanevét: egy, a csokoládéfajta bevezetésének idejében, 1923 környékén népszerű ital, a malátás tej adta az inspirációt a csokoládéhoz. Kezdetben a magas malátás tejtartalommal népszerűsítették a Milky Wayt, mely már az első eladási évében is igen szépen teljesített, 800 ezer darabot adtak el belőle 1924-ben! Ebben szerepe lehetett annak is, hogy súlya nagyobb volt valamivel, mint az akkor átlagos csokoládészeleteké: a népszerű Hershey’s csoki súlyának épp a duplája volt egy Milky Wayé.

Mars – a minta a Milky Way volt

Frank C. Mars fia, Forrest Mars alkotta meg az apa vállalatának nevére keresztelt édességet, amelyet Angliában fejlesztett ki, és vállaltan a Milky Way lebegett szeme előtt, miközben kialakította annak ízvilágát. Azt azonban nem tudjuk, hogy miért éppen a Mars nevet adta neki. Amennyiben apja vállalatának sikere volt az inspiráció, azt is meg tudjuk érteni.

Érdekesség, hogy az eredeti brit verzió nugátot és karamellt tartalmazott csokoládéval leöntve, míg az amerikai változat a nugát mellett földimogyoróval készült.

 A karamellt ehhez a recepthez csak később adták hozzá.

Csokoládé vagy ló? Ez a Snickers

A máig családi tulajdonban álló Mars-gyár terméke a Snickers is, amelyet 1930-ban vezettek be a piacra. Ez a csokoládé is az első termékeik közé tartozik, melynek sikere lehetővé tette, hogy azzá a vállalatóriássá fejlődjön a cég, amelyként ma ismerjük.

A nevek időnként változhattak, de a receptúrákat nem sokat módosították
Fotó: Jenny Dettrick / Getty Images Hungary

A név eredetét pontosan ismerjük: Frank és Ethel, a házaspár a cég mögött, rajongott Tennesseeért, ahol vásároltak egy farmot is, melyen elkezdtek lovakat tenyészteni. Ethel kedvence a Snickers nevet viselő versenyló volt, aki azonban korai halált halt, emlékét viszont őrzi a róla elnevezett édesség. Európában ugyanakkor ennek is más volt a neve eredetileg, mint ma – Marathon néven értékesítették, mivel arra gondoltak, a sportolóknak tud hosszan energiát biztosítani egy szelet elfogyasztása. Nem meglepő módon az atléták ugyanakkor a kevésbé cukros megoldásokat választották, így a Marathon név elmaradt.

Karibi finomság: a Bounty

Nem meglepő, de még egy Mars-terméknek sikerült nagyon nagy népszerűséget elérnie. A Bounty kókuszosan friss belsőt ötvöz krémes csokoládéval, de nem ismerjük pontosan nevének eredetét.

Kit Kat: klubról kapta nevét

Talán meglepő, de Christopher Catling ismert irodalmi és politikai klubjáról kapta nevét ez a négy csokoládéval borított ostyacsíkra törhető édesség: Catling a 17. században saját piteboltjában működtette a klubot, melynek emlékét a finomság neve őrzi. A Nestlé gyártotta édesség is világszerte ismert, és a legváltozatosabb ízekben kapható mindenfelé.

Ha izgalmasnak találtad a csokinevek eredetét, ajánljuk üdítőnevek eredetét feldolgozó cikkünket is – a kólától a Fantáig sok érdekességről olvashatsz benne!

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.