A fenntarthatóbb, jobb és békésebb világ építéséhez női vállalatvezetőkre is szükség van

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Március 8-án az egész világ a nőket ünnepli, azonban a nyolcas szám egy változást sürgető adatra is rámutat Magyarországon: a legnagyobb árbevételű hazai vállalatok felső vezetőinek csupán 8 százaléka nő. Annak érdekében, hogy ez a szám a jövőben magasabb legyen, és az üzleti életben egyre több nő kapjon lehetőséget, a Hungarian Business Leaders Forum és 80 magyarországi vállalat felső vezetője összefogásra invitál mindenkit.

A nőnapon induló kampány célja, hogy még több lehetőséget teremtsen a női vezetők számára. A kezdeményezéshez eddig 80 magyarországi vállalat első számú vezetője csatlakozott. A főszerep a 8-as számé, hiszen ez a szám más nézőpontból végtelent is jelent, amely gondolatiságában a női vezetők végtelen lehetőségét szimbolizálja.

A kampányban arra kérik a hazai vállalatok vezetőit, hogy támogassák azokat a női munkatársakat, akik tehetségüknek, szorgalmuknak és szakmai tudásuknak köszönhetően a jövő vezetői lehetnek. A változáshoz azonban nem elég az elhatározás, konkrét vállalásokra is szükség van.

„A vállalatvezetésben nagy szükség van a nők részvételére is, annak érdekében, hogy egy fenntarthatóbb, jobb és mindenekelőtt békésebb világot építsünk. A változáshoz nők és férfiak közös összefogására van szükség. Elkötelezetten támogatjuk a női vezetők következő generációjának fejlesztését, hogy a jövőben minél több tehetséges női vezető kapjon lehetőséget az üzleti életben” – mondta el az összefogás kapcsán Solti Andrea, a Hungarian Business Leaders Forum elnöke. 

A HBLF egy közös kiállást is kezdeményezett, így

március 4-én már közel nyolcvan magyar vállalat első számú vezetője – nők és férfiak közösen – egy időben, egy térben, jelenlétével és konkrét vállalásaival is támogatta a célt.

A nézőpontváltás jelképeként a résztvevők egy nyolcast ábrázoló installációt fordítottak át végtelen jellé.

A kampány nem zárul le a nőnapi felhívással, a HBLF továbbra is várja az érdeklődőket, hogy minél több magyar vállalat csatlakozzon a kezdeményezéshez vállalásaival együtt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.