5 érdekes és olvasmányos történelmi témájú könyv – szubjektív válogatás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Budapest ostroma, a világhírű író halálának rejtélye, a Hitlerrel szembeszálló „jó németek”, szelfik a felvilágosodás korából – válogatásunkban a közelmúltban megjelent történelmi témájú ismeretterjesztő könyvekből válogattunk, melyeket érdemes kézbe venned, ha kíváncsi vagy a régmúlt vagy a közelmúlt érdekfeszítő tényeire, titkaira, sztorijaira.

Giovanni Catelli: Camus halála

A kelet-európai történelem szakértőjének számító olasz újságíró-szerző egy régi összeesküvés-elmélet nyomába ered, amely szerint az 1960-ban közúti balesetben elhunyt Albert Camus halálát nem véletlen szerencsétlenség okozta: személyesen Dmitrij Sepilov szovjet külügyminiszter „rendelte meg” a Nobel-díjas francia író likvidálását a KGB-nél, válaszul Camus híres cikkére, melyben kiállt az ’56-os magyar forradalom ügye mellett. Az érezhetően lelkes Catelli sokfelé barangolva – a cseh költő, Jan Zábrana naplójától Borisz Paszternak és Camus barátságáig és a magyar értelmiségi ellenállásig – igyekszik feltárni az ügy szálait, és még azt is megpedzegeti, hogy a francia hatóságok tudtak a merényletről, és szemet hunytak felette.

A szerző ugyan kevés valódi ténnyel szolgál, melyek alátámaszthatnák feltételezéseit, ezért műve inkább tűnik izgalmas kémregénynek (vagyis inkább egy kémregény vázlatának), mintsem tudományos munkának, a Camus halála érdekfeszítő olvasmányt nyújt a konteók és a hidegháborús történetek kedvelőinek.

Európa Kiadó, 3499 Ft

Catrine Clay: Jó németek – Szemben a náci rezsimmel

A BBC korábbi dokumentumfilm-rendezője szépirodalmi igényességű könyvében olyan német civilek sorsát eleveníti fel, akik a Harmadik Birodalom időszakában nyíltan szembeszálltak a náci rezsimmel: míg a korábbi munkák elsősorban a szervezett ellenállási mozgalmakra koncentráltak, Clay azt vizsgálja, mi vitt rá egyszerű civileket – munkásokat, értelmiségieket, diákokat – arra, hogy életük kockázatása árán is bátran szembemenjenek a nemzetiszocialistákkal. A mű öt egymástól merőben eltérő sorsot – köztük Hans Fallada író és a betiltott német kommunista párt főtitkára, Ernst Thälmann kamasz lánya, Irma életútját – követ végig párhuzamosan az 1933-tól 1945-ig tartó időszakban, életrajzi regényekbe illő módon.

HVG Könyvek Kiadó, 4500 Ft

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma

A neves hadtörténész munkája 1998-as eredeti megjelenésekor hiánypótló műnek számított, mint az első átfogó, hiteles, ideológiai felhangok nélküli monográfia a magyar főváros 102 napig tartó világháborús ostromáról – a kötetnek immár a nyolcadik magyar kiadását vehetik kezükbe az olvasók (emellett négy német, két angol és két amerikai kiadás is napvilágot látott), ami jól jelzi, mennyire töretlen érdeklődés övezi a témát. Ungváry olvasmányos, érdekfeszítő művében a korabeli levéltári források mellett személyes visszaemlékezéseket dolgozott fel, ötvözve a hadműveletek történelmi léptékét az eseményeket megtapasztaló emberek mikroperspektívájával – az új, átdolgozott kiadás számos, az első megjelenés óta eltelt időben született munkát és fellelt forrást hasznosítva pontosította a bővítette a korábbi kiadások szövegét.

Corvina Kiadó, 5490 Ft

Címlapon Magyarország – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020

Az óriásméretű és anyagát tekintve is nagyszabású könyv hét fejezete hét különböző, jó nevű szerző – Hermann Róbert, ifj. Bertényi Iván, Romsics Ignác, Eörsi László, Valuch Tibor, Tölgyessy Péter és Szalay-Berzeviczy András – tollából származik, műfaját tekintve pedig a Nyugaton már jól ismert front page history (címlap-történet) meghonosítására törekszik.

A bőséges és érdekfeszítő képanyaggal ellátott kötet végigveszi, hogyan tekintett a külföldi, nyugati sajtó hazánkra a Habsburg-kortól kezdve egészen a rendszerváltozást követő évtizedekig: a politikusokról és történelmi eseményekről szóló cikkek mellett a bűnügyekről, sporteseményekről és természeti katasztrófákról készült tudósítások, a tudományos és művészeti hírek is helyet kaptak a válogatásban, mely kiváló érzékkel hozza arányba a képeket a szerzők értő, átfogó elemzésével. Mindenkinek ajánlott, aki szeretné egy kicsit más, külső szemmel áttekinteni a magyar történelem évszázadait és sorsfordító eseményeit.

TransPress Kiadó, 11 900 Ft

Lőrinc László: 25 szelfi a felvilágosodás korából

A listánkon szereplő utolsó kötet az ifjabb korosztály számára nyújt hasznos, egyben érdekfeszítő olvasnivalót: két korábbi munkája, a 25 szelfi az Árpád-korból és a 25 szelfi a török korból folytatásában a szerző a török kiűzése utáni 130 év legfontosabb alakjainak nyomába ered, a mai gyerekek és tizenévesek által ismert nyelvezettel és humorral feldolgozva a régmúlthoz tartozó témát. A középpontban 25 történelemformáló személyiség áll (II. Rákóczi Ferenctől egészen Beethovenig), akiknek „Facebook-falába” vetheti bele magát az olvasó, a fejezetek végén pedig azt is megtudhatja, mennyi volt igaz a kommentek segítségével kibontakozó eseményekből, kik voltak a kommentelők és milyen történelmi összefüggésekre világított rá az elképzelt közösségi médián lefolytatott – szintén fiktív – diskurzus.

A kötetet két – Rákóczi, illetve II. József életével kapcsolatos – képregény is színesíti, melyek csakúgy, mint a többi rajz, Rátkai Kornél kiváló illusztrátori munkáját dicsérik.

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 3499 Ft

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.