Kell-e nekünk a halloween? Így ünnepeljük más nációk ünnepeit

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nálunk nem halloween, hanem mindenszentek van. Sokan hallhattuk ezt gyerekkorunkban a környezetünkben. És sokan ehhez is tartottuk magunkat.

Halloween vagy mindenszentek? Vagy csak halottak napja? A közösségimédia-oldalak kommentszekcióiban évről évre vérre menő viták folynak a kérdésben. Vannak a halloweenosok és a mindenszentesek. Mint két csapat, amelyek közül valamelyiknek mindenképpen nyerni kell.

Már megint a generációs különbségek

Pedig nem feltétlenül kell. Tény, hogy a halloween Magyarországon csak a kilencvenes évek második felétől kezdett szélesebb körben népszerűvé válni, és tény, hogy alapvetően az amerikai filmekből lestük el, mi is ez az ünnep. Az is tény, hogy az idősebb generációk számára ez még mindig újszerűnek, idegennek hathat.

De attól még, hogy sokáig nem hallottunk róla, a halloween bizony nem egy modern kori amerikai találmány.

Sokan talán még most sem tudják, de a halloween valójában ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak töklámpásfaragással, jelmezes „Csokit vagy csalunk!”-körúttal, beöltözős partikkal, ijesztgetéssel, és olykor almahalászattal. A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek, és mivel úgy vélték, hogy beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben beöltöztek különféle álcázó maskarákba, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit.

Tehát, amikor valaki azt mondja, hogy azért nem ünnepli a halloweent, mert annak nincs hagyománya, az téved. Ettől még persze nem kell ünnepelnie.

A két ünnep nem zárja ki egymást

Mindenesetre a halloween valóban nem mindenszentek, de a két ünnep nem is egymás versenytársa. Már csak azért sem, mert azon a héten három ünnep van. Október 31-én halloween, november 1-jén a katolikus mindenszentek, és azt követően, november 2-án halottak napja. Fontos tisztázni, hogy 1-jén az üdvözült lelkek emléknapját tartjuk, másnap pedig az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívek napját.

Szóval amikor a lányom hétévesen egyszer csak elém állt, és azt mondta, halloweenbulit szeretne tartani, az ő kora, ismeretei alapján az egy teljesen releváns kérés volt. Hiszen ha nem is többet, de legalább annyit találkozott már a halloween fogalmával, mint a nálunk korábban hagyományos katolikus ünnepekével.

Na, de szükségünk van-e nekünk, magyaroknak a halloweenre?

Nincs. De attól még lehet. Mert van, akinek szüksége lehet rá. Jellemzően a gyerekeknek, fiatalabbaknak van szükségük rá, akik szüleiknél, nagyszüleiknél nyitottabban tekintenek a világra, és így – ahogyan sok mást is – olyan ünnepeket, szokásokat is beépítenek az életükbe, amelyek az idősebbek vagy a katolikus hagyományokat erősen őrzők számára idegenek lehetnek.

A jó hír viszont az, hogy ahogyan a naptárban, úgy a lelkünkben is megférhetnek egymás mellett ezek az ünnepek, szokások, hagyományok.

Én korábban sosem ünnepeltem a halloweent. Amióta viszont a lányom tartja, készül rá, lelkesedik már hetekkel előtte, azóta én is beöltözöm október 31-én este, hogy cukorkákkal várjam az ajtóban a gyerekcsapatokat.

A következő napokban pedig kimegyek a temetőbe, és lelassulva, csendben, kicsit magamba tekintve megemlékezem az elhunyt szeretteimről. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.