Teszt: ez a legjobb módja a csirke grillezésének

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy-egy grillezett csirkeszelet mindenhez illő finomság, ami éppen ugyanolyan isteni egy tavaszi karalábéfőzelék mellett, mint egy parmezános salátában, vagy épp az ebédre összedobott pestós szendvicsben. De vajon hogyan lesz a legfinomabb?

Ahhoz, hogy elkészítsd, először meg kell győződnöd róla, hogy valóban friss-e, amihez már korábban összegyűjtöttünk egy kis segítséget. Nem is kell nagy varázslat ahhoz, hogy pontosan tudd, friss-e a hús a hűtőben, elég néhány tulajdonságát megvizsgálni. 

Martin Bucknavage élelmiszer-biztonsági szakértő szerint a csirkehúsnál is a minőségmegőrzési idő lehet a vízválasztó. Amint eléred, nincs több vesztegetni való időd, cselekedned kell: jobban teszed, ha azonnal megfőzöd, vagy legalább lefagyasztod. Kivételt csak akkor tehetsz, ha nyálkás, ragadós a felülete vagy savanyú a szaga, mert akkor már lecsúsztál róla. Ilyenkor dobd ki az egészet, jobb a békesség. 

A TheKitchn oldalán ezúttal annak jártak utána, hogyan lesznek a legfinomabbak a grillezett csirkeszeletek. Nem egy jó pác receptjére voltak kíváncsiak (abból tudjuk, hogy a joghurtos a legtökéletesebb), hanem a módszerre, ami mellett a legkevésbé száraz, a leginkább zamatos marad még a kiszáradásra nagyon hajlamos csirkemell is. 

Megvan a legjobb módszer.
Fotó: grandriver / Getty Images Hungary

Nagyjából azonos súlyú, csont és bőr nélküli melleket használtak a tesztelők, akik mindegyik  módszert gázgrillen próbálták ki.

Az eredmények szerint az éjszakára bepácolás módszere lett a sereghajtó, amiben a pác valamilyen savas folyadék, például ecet vagy citruslé volt, fűszerekkel kiegészítve. Az így elkészített csirke jól nézett ki és remek ízűre sikerült, de csontszáraz lett és rágós. 

„A túlpácolás megkeményítheti a húst, így ha újra kipróbálnám ezt a módszert, rövidebb pácolási idővel számolnék”

– emelte ki az egyik tesztelő.

A Simply Recipes lédús csirkét ígér egy 30 perces sós vízben való áztatás után. A pácolás után a  csirkemelleket megszárítjuk, olajjal megkenjük, meghintjük paprikával, és kétzónás főzési módszerrel grillezzük közvetlen és közvetett hővel. Maga a csirke jól megpirult, és a közepe is lédús maradt, ám a hús szélei nagyon szárazak lettek, így ez a módszer is az utolsó helyezettek közé került.  

A száraz, fűszeres dörzsölés sem hozott sikert, legalábbis első próbálkozásra. Csak só, bors és fokhagymapor kellett a húsokra, zsiradék és ecet nem. A forró hőmérséklet, amit a recept kért, ugyan gyönyörű grillnyomokat eredményezett, de ilyen magas hő és rövid pihenés miatt a csirke gyorsan kiszáradt. Ez sem volt az igazi.

Az alufóliába csomagolt, forró tégla nehezékként való bevetése az elfelezett csirkék esetében az olaszoknál talán beválik, de csirkemellnél csak az előkészületek és macerák számát szaporította. 

Sokkal jobban kezdtek alakulni a dolgok egy enyhe klopfolás után.

„A csirkét először egyenletes vastagságúra kell klopfolnunk. Nem kell vékonynak lennie, csak győződjünk meg arról, hogy minden darab közepe és széle nagyjából azonos vastagságú. Ezután az alapsóoldatot páccal ízesítjük, amely mázként is szolgál. Ez valóban lédús, tökéletesen puha csirkét eredményez” – mondta el a második helyezettről a tesztelők egyike.  

A legjobb mégis a fűszerekkel bedörzsölt és száraz pácban egy éjszakán át pihentetett csirke lett. A módszer szerint a csirkét egyenletes vastagságúra kell klopfolni, majd nedves vagy száraz sós fűszerezésben kell pihennie egy éjszakán át. Az idő letelte után a csirkét kétzónás módszerrel főzzük, vagyis közvetett hőben puhuljon meg és a szép rácsos felületért néhány perces közvetlen hőre is szüksége van. Ez a csirke gyönyörűen megbarnult (a sós lében lévő cukornak köszönhetően), de nem kapott túlságosan mély grillnyomokat a rövid sütési idő miatt, amivel a száradást kerülték ki. Ez egyik tesztelőt sem zavarta, mert a hús ízletes és puha maradt. Úgyhogy a pácolással nincs gond, de érdemes a húsokat ecetes, citromos pácban nem pihentetni és nem extrém magas hőmérsékleten sütni, mert ezek szinte garantálják a kiszáradást.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.