A történelem folyamán nemegyszer megesett, hogy egy fiatal lányon több költőnek is megakadt szeme. Ilyen volt Böhm Aranka is, aki diáklányként Ady Endrével randevúzott, a húszas évei vége felé pedig hozzáment Karinthy Frigyeshez.
Karinthy Frigyes első feleségének tragikus halála után két évvel ismerte meg a nála hat évvel fiatalabb Böhm Arankát. A fiatal, házas nő egy balul elsült szánkóbaleset után telefonbetyárkodással ütötte el az időt, az Újságíró Kört Hívták, Szép Ernőt akarták megtréfálni, de végül Karinthy akadt a horgukra. A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy meghívták magukhoz a költőt, aki azonnal kocsiba ült, és csatlakozott a hölgyekhez. Aranka nem sokkal később elvált férjétől, és hozzáment Karinthyhoz. De nem ő volt az első költő, akinek elcsavarta a fejét. Házasságuk alatt számtalanszor dicsekedett el azzal, hogy hozzá Ady Endre is írt verseket.
Aranka, a párduc
„Nehéz őt beskatulyázni. Ő Aranka volt, a párduc, a tigris” – írta róla Kosztolányi Dezsőné. Ahogyan pedig férje, Karinthy megállapította, „tigristől nem lehet azt várni, hogy doromboló cica legyen, vagy valami egyéb unalmas, de hasznos háziállat.” Aranka midig is izgalmas életre vágyott, és mindent megtett azért, hogy ezt megkapja.
Alig lépte át a nagykorúság küszöbét, amikor 1912-ben felkereste Adyt. A híres, harmincas évei közepén járó költő nem sokkal azelőtt szakított Lédával és publikálta a Nyugatban az Elbocsátó szép üzenet című versét. Körülzsongták a nők, Boncza Bertával már egy éve levelezett, de csak alkalmi kapcsolatai voltak.
A Fekete Arany
A különleges szépségű iskoláslány megigézte Adyt. Aranka első látogatását újabbak követték, a hozzá írt versek pedig egyre szaporodtak. Az 1913-ban publikált A magunk szerelme című kötetben tizenegy bizonyítottan hozzá írt Arany-vers jelent meg. A „fekete és fényes” nőt Ady Fekete Aranynak keresztelte.
Kapcsolatuk jellegét – amelyben a testiség dominált – ezekből a szövegekből ismerhetjük. „Aromáját számon mért keresed / Exútikus illatú messzi nőknek? / Minden más nőt azért csókoltam én, / Hogy buja, nagy virágzásban előtted / Büszkén álljak tudós kertű szívemmel” – írta Ady az Ifjú karok kikötőjében című versben.
Az Arany-versekben, ahogyan később a Csinszkához írt költeményekben is, többször megjelenik a közöttük lévő korkülönbség témája: „S most itt volnék követelve / Én, szegény gyarló és kijátszott / S kijáró vérdíjad viszed el tőlem: / Az ifjúságod.”
Karinthyné
Ady és Aranka hamarosan elváltak egymástól, és a nő 1914-ben feleségül ment egy orvoshoz, Kertész Tivadarhoz, akitől egy fia született. Házassága azonban nem elégítette ki a pezsgő mindennapok iránti vágyát. Hat évvel később, az ominózus szánkóbaleset után, elvált Tivadartól, és hozzáment az nagyvilági életet élő Karinthy Frigyeshez.
A közösen eltöltött 18 év alatt Aranka boldogan, férjét cukkolva emlegette fel az időszakot, amikor Ady udvarolt neki. Egy alkalommal megkérdezte a náluk vendégeskedő színészt, Ascher Oszkárt: „Mondja, Ascher, maga miért nem szaval rólam írott verseket, miért mindig csak a Kosztolányinéról írottakat?”
Válaszul Karinthy megjegyezte: „Majd írok én magáról is verseket, Aranka, jó?” Mire Aranka félvállról odavette: „Felesleges, énrólam már írt Ady eleget.” Ezen aztán jól összevesztek. A vitát végül Karinthy zárta le: „Ady a maga fehér vállairól írt verset, ha jobban megnézte volna, láthatta volna, hogy milyen sötétbőrű.” Az említett vers valószínűleg Ady A vállad, a vállad című költeménye lehetett, amelyben a költő Aranka olajbarna vállára „hamvasként” és „csillogóként” hivatkozik.
