Jane Austen regényei egytől egyig a szerelem természetét vizsgálják, és mind házassággal végződnek, annak ellenére, hogy az írónő maga sosem ment férjhez. A lehetőség adott volt, ő mégsem ezt az utat választotta.
„Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség” – szól Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének első sora. A 18. és 19. század fordulóján a nőkről is hasonló, ámbár sokkal lehangolóbb vélemény járta, ami valahogy úgy hangozhatott, hogy a hajadon lánynak, ha vagyontalan, okvetlenül kell férj. A vagyontalan hajadon, Jane Austen azonban ahelyett, hogy megházasodott volna, beírta magát az irodalomtörténetbe.
Közös szoba, saját regény
Kedvenc civakodó házaspárunk, a társasági eseményekért, pletykákért és selyemszalagokért rajongó Mrs. Bennet és a társadalmi normákban megcsömörlött Mr. Bennet; az önhitt Emma megszégyenülése és jó útra térése; Colin Firth mártózása a pemberly-i tóban: csak hogy néhányat említsek az élmények közül, amivel valószínűleg kevesebbek lennénk, ha Jane Austen úgy dönt, férjhez megy.
Az írónőnek ugyanis volt választása, hogy megházasodik, majd gyereket szül és háztartást vezet, vagy inkább a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb írójává válik.
Jane nagyon fiatalon kezdett el írni, amiben, a kor férfijaitól szokatlan módon, művelt lelkész édesapja és bátyja is támogatta. Összesen hat nagy sikerű regény került ki Jane keze alól, pedig az íráshoz nélkülözhetetlen körülmények közel sem voltak adottak számára.
Virginia Woolf 1927-ben a Saját szoba című esszéjében egy saját szobát és évi ötszáz fontot határozott meg az alkotás feltételeinek minimumaként. Jane ezek egyikével sem rendelkezett, mégis rendületlenül írt. Bátyja elmondása szerint mivel nem volt dolgozószobája, ahová elvonulhatott volna, regényein a közös nappaliban dolgozott, ahol a család többi tagja is tartózkodott, ráadásul bármikor megzavarhatta egy váratlan vendég betoppanása. Jane ilyenkor azonnal elrejtette a kéziratát, nem szerette volna, hogy a családján kívül bárki más tudomást szerezzen hölgyekhez nem méltó hobbijáról.
Tom fehér kabátja
Jane éppen olyan éles eszű, szellemes és kacér nő volt, mint legszerethetőbb karakterei. Kétszáz évvel ezelőtt azonban sokkal több kellett ennél, hogy valaki egy előnyős házassági ajánlatot kapjon. Szécsi Noémi író ezt úgy fogalmazta meg Szederkényi Olga Irodalmi popikonok című interjúkötetében, hogy „akkoriban szinte matematikailag ki lehetett számolni egy nő értékét négy tényező alapján: kor, külső, hozomány és társadalmi státusz.”
A lány szülei rendelkeztek némi örökséggel, de megélhetésüket az apa lelkészi hivatása biztosította. George Austen így is pénzügyi gondokkal küzdött, lányainak nem ígérhetett hozományt. Ennek ellenére Jane-nek megvolt az esélye, hogy férjhez menjen.
1795-ben, 19 évesen találkozott az Austen család egyik barátjának unokaöccsével, az ír Tom Lefroy-jal. A férfi azonnal felkeltette az érdeklődését, és úgy tűnt, a rokonszenv kölcsönös. Sok időt töltött Tommal. Nővérének, Cassandrának egy bálra készülődve így írt: „Arra számítok, hogy barátomtól ajánlatot kapok az est folyamán. De nem fogadom el, hacsak nekem nem adja a fehér kabátját.”
Az életrajzírók a mai napig nem jutottak dűlőre a kérdésben, hogy vajon az ajánlat alatt Jane mit érthetett: felkérést egy táncra vagy felkérést a házasságra. Akárhogy is, a románc hamarosan véget ért, és Tom hazatért Írországba.
Egy fontos döntés
Nyolc évvel később, immár vénlányként Jane ismét lehetőséget kapott rá, hogy oltár elé álljon egy férfival. Egy barátnőjét látogatta meg, amikor annak bátyja, Harris Bigg-Wither megkérte a kezét. Jane azonnal igent mondott, de másnap felbontotta az eljegyzést. Nem hitt a szerelem nélküli házasságban. A döntésében azonban egy másik tényező is szerepet játszhatott: nem akarta elveszíteni a függetlenségét.
Férje oldalán valószínűleg le kellett volna mondania szenvedélyéről, az írásról. A hasonló társadalmi státuszú nők többnyire kemény munkára ítéltettek a házassággal, és csak az arisztokrata nőknek adatott meg a semmittevés luxusa. Jane édesanyja, Cassandra például amellett, hogy gyereket nevelt és háztartást vezetett, gondozta a kertet és az állatokat, mosott, főzött, varrt és stoppolt, még a jótékonykodásra is szakított időt, ahogyan egy lelkész feleségéhez illett.
Ha az írónő édesanyja sorsára jut, valószínűleg minden idejét felemésztették volna a mindennapi teendők, de az sem lehetetlen, hogy belehalt volna a szülésbe. Szécsi Noémi szerint Jane „...azért engedhette meg magának, hogy írjon, mert anyagilag, lelkileg és szellemileg független volt. Ha férjhez megy és gyerekeket szül, az élete valószínűleg gürcöléssé változik, éppen úgy, hogyan az édesanyjával is történt.”
Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu
